Szeptemberi blogkihívás #5

szeptember 30, 2017

El is érkeztünk az utolsó szeptemberi blogkihívásos bejegyzéshez. Durva, hogy milyen gyorsan eltelt, de nagyon élveztem, egy-két téma pedig eléggé megihletett, úgyhogy előfordulhat, hogy némelyikkel kicsit később külön bejegyzés formájában is találkozhattok majd, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük milyen kérdéseket kaptunk mostanra.

24. Kedvenc gyakorlat + miért?
Lehet, hogy meglesz a második feladat amit nem fogok tudni teljesíteni, mert őszintén nem igazán értem, hogy milyen gyakorlatra vonatkozik ez a kérdés. Először a torna jutott eszembe, úgyhogy maradjunk annál, csak hogy írhassak azért valamit. Mostanában nem nagyon végzek semmilyen testmozgást (apától Just Dance-t kértem szülinapomra, az a kedvenc kinectes játékom, úgyhogy ha megkapom, valószínűleg ez végre megváltozik) de anno tesiórákon mindig a talajtorna volt a kedvencem. Gimiben a tesi tanárnőnk tudta, hogy milyen hajlékony vagyok, úgyhogy minden gyakorlatot nekem kellett bemutatnom, és annyira élveztem. Kézenállás, fejenállás, kézen átfordulás, állásból híd, spárga - imádtam. Mostanra viszont már néha az is fáj, hogy lehajoljak bekötni a cipőm, és ezen nagyon szeretnék valahogy változtatni. Már évek óta azt tervezem, hogy naponta nyújtani fogok, és ezek a visszaemlékezések most kicsit meg is hozták hozzá a kedvem.

25. Mit olvasol jelenleg?
Sose szeretem lelőni, hogy jelenleg mit nézek/olvasok, mert mindig van róla összefoglalós/véleményezős bejegyzés, viszont azt hiszem most kivételt tehetek, és nem csak azért mert nagyon szeretnék válaszolni a kérdésre, hanem azért is, mert könyves poszt leghamarabb csak az év végén lesz, amiben beszámolok mindegyikről amit idén olvastam, az meg még soká lesz, úgyhogy belefér. Szóval a sok rizsa mellett a lényeg, ma kezdtem bele A dachaui varrónő-be. Még nagyon az elején járok, úgyhogy véleményt még nem különösebben tudok róla mondani, úgyhogy az így is majd valamikorra decemberre/januárra marad.

26. A TOP 5 kedvenc hobbid
Nem sorrendben írom, mert azt nem tudnék állítani köztük.
Olvasás - mókás is volt, hogy azt hittem majd kibírok egy teljes évet, hogy nem veszek könyveket a kezembe
Film nézés - erről viszont sose gondoltam volna, hogy valaha a hobbim lesz, úgyhogy ezért mindenképp a 101-1001-es kihívásomnak tartozom hálával, amiért felírtam rá, hogy megnézek 50-et egy év alatt, mert annyi jót találtam, hogy mindig iszonyúan várom azokat az estéket amikor le tudok ülni nézni őket
Blogolás - ezt szerintem nem is nagyon kell részleteznem
Online vásárlás - sajnos azt hiszem ezt se, és habár a posztokból nem úgy tűnik, de amúgy a szimpla nézelődést, és a dolgok kívánságlistára pakolását is nagyon élvezem.
League of Legends - nagyon igyekszem már évek óta, hogy ne csak a LoL legyen amivel órákig tudok játszani, de egy-két kivételtől eltekeintve, nem nagyon jött össze.

27. (Celebrity Crushes) Crush-jaid a hírességek közül
(Emlékszem ezzel a szóval sok-sok évvel ezelőtt mindig csak 9gagon találkoztam, és tök boldog voltam mire végre leesett, hogy mit jelent) 
Visszatérve a jelenbe, nincs ilyenem. Egyetalán. Mondanám, hogy kinőttem belőle, de nem ez a megfelelő szó. Iszonyatosan nagy fangirl voltam 15-6 évesen, kész jrocker háremem volt annyi mindenkibe belezúgtam, aztán barátom lett, és huss, elmúlt. Az hogy élőbe szerethettem valakit rádöbbentett arra, hogy semmi szükségem plátói szerelmekre, ráadásul attól függetlenül, hogy híresek, ők is csak szimpla emberek, felesleges őket isteníteni, mindennek tetejébe pedig nagyon furcsán éreztem volna magam, hogy kapcsolatban vagyok és teljesen vadidegen pasikra folyatom a nyálam. De azt nem tagadhatom, hogy volt egy iszonyat nagy number ONE, nem más, mint Reita.
Persze mindenki hülyének nézett aki kicsit se mozgott semmilyen ázsiai/jrocker dologban, hogy ki ez a kendős idióta, de nekem ő mindig valami megfoghatatlan dolgot jelentett. A mozgása, a kiállása, hogy basszerozik, a kendő pedig csak hab volt a tortán, annyira titokzatosnak, érdekesnek, különlegesnek és felfedezésre várónak tartottam. És habár már évek óta nem követem a The GazettE mukásságát, és hiába van/volt/lesz még 1001 szuperszexi zenész, a képzeletbeli trónomról őt valószínűleg soha senki nem fogja letaszítani. 

28. Tíz dolog, ami boldoggá tesz
Családdal lenni - nem csak mamával, papával akikkel élek, hanem találkozni apáékkal, meg a másik nagyszüleimmel, más rokonnal, látni, hogy jól vannak, és hangulatos összejöveteleket tartani
Találkozni Áronnal - várom a napot amikor végre már nem cask távkapcsolatban leszünk, de addig minden hónap fényponjai azok a napok, amikor végre láthatom
Cicázni/kutyázni - nagyon szeretek hozzájuk kimenni a kertbe, és nem csak azt imádom amikor simogathatom őket, hanem az aranyos, elégedett kis pofijuk amikor meglepibe valami finom jutalomfalatkát kapnak
Olvasás/filmezés - bármi amivel kikapcsolhatom az agyam, és megismerhetek valami fantasztikus történetet és életutat
Promót nyerni LoL-ban - erre nem tudok semmi szépet írni, ez csak no comment
Vásárlás - legyen az online vagy boltban, kaja vagy ruha, mindegy micsoda, tök szeretem aztán kipróbálni és elpakolászni őket
Csillagos ég, Hold - nagyon sok emlékem kapcsolódik az éjszakai égbolthoz, valahogy kiskorom óta imádtam csodálni mindent ami ott fent csillogott, és órákra el tudnék veszni ebben a végtelen gyönyörűségben
Eső - ezt azt hiszem elég jól kifejtettem a pár héttel ezelőtt kihívásban, úgyhogy most nem részletezném, de számomra a legszebb és legjobb időjárás amikor kint zuhog
Sütés - ezt se gondoltam volna soha, hogy valaha ide fog kerülni, de nagyon szeretek receptekkel próbálkozni, kikapcsol az összetevőkkel való kísérletezgetés, valami új felfedezése, és a finom végeredmény
Valamit sikeresen végig csinálni - például most is már tök boldog vagyok, hogy összeszedtem tíz dolgot, és hogy hamarosan sikeresen teljesítettnek mondhatom ezt a kihívást is.

29. Öt kedvenc ételed
Bármi, ami kék. Nem viccelek, szerintem akármit megennék még ha utálom is, ha ilyen színű. Kicsit azért "komolyabbra" fordítva, szerencsére sok egyéb színű ételt is megeszek.
Hamburger/pizza/gyros - ezek nálam teljesen egy kategóriába tartoznak, nagyon választani se tudnék köztük. Annyit tudtam eddig "kategorizálni", hogy ha "élőben" eszek valahol, akkor valószínűleg a hamburgert preferálom, míg ha rendelésről van szó, akkor valószínűleg pizza vagy gyros.
Krumpli - legyen az hasáb, püré, vagy krokett, sajnos más köretet nem is nagyon eszek meg.
Karfiol - I-M-Á-D-O-M. Levesbe vagy rántva, puha és omlós, annyira finom.
Bundáskenyér - mostanában ritkábban eszek, de valószínűleg örök favorite marad, viszont csak a saját verziómban vagyok hajlandó megenni, ami azt jelenti, hogy még jó alaposan tocsog a tojásban, és gyakorlatilag szétesik ha felemelem.
Ikeás mandulatorta - hogy azért valami édességet is írjak. Már csak azért is kedvencem, mert olyan elérhetetlennek tűnik, hogy csak ott kaphatom meg, és akkor se biztos, mert általában túl nagy a sor, és inkább be se állunk. Már rengeteg receptet megnéztem hozzá, úgyhogy nagyon gondolkozom rajta, hogy megpróbálkozom vele itthon.

30. 30 tény rólad
1. Ahogy fentebb is írtam, imádom a kék ételeket/italokat
2. Valamint az már nem fért bele a felsorolásba, de a tejfölt is, magába vagy vacsira egy kis kenyérrel, képes lennék megenni együltömbe egy olyan nagy dobozzal
3. Lusta vagyok. Teli vagyok tök jó ötletekkel, és tervekkel, mégsem teszek értük soha semmit
4. Mert félek az elutasítástól és a kudarctól
5. Így még jelenleg munkát se találtam, de folyamatosan kutatok a megfelelő után
6. Szóval jelenleg hétvégente suliba járok
7. És a nagyszüleimmel lakom
8. A lakásom pedig ki van adva albérletbe
9. Ezért Áronnal sajnos még lassan 3 év elteltével is csak távkapcsolatban élünk
10. De nagyon szeretnék vele összeköltözni, és legnagyobb álmom valami kis sorház
11. Hihetetlen nagy állat bolond vagyok, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a cicáim is jönnének velem ha költöznék, és ha nem lenne kb lehetetlen, minden vágyam lenne tartani minimum egy denevért
12. Egyébként 23 éves vagyok, és baromira elveszettnek érzem magam az időben, ha valaki más ennyi idős mindig azt gondolom, hogy még milyen fiatal, de ha rólam van szó, akkor már tök idősnek érzem magam
13. Szeptember 13.-án születtem, és pont 2013-ban esett ez a nap péntekre, de sajnos semmilyen misztikus dolog nem történt velem
14. Azt hiszem elég barátságos vagyok, viszont egyetalán nem kezdeményező típus, úgyhogy az emberi kapcsolataim általában a béka segge alatt vannak
15. Imádok olvasni, és nem csak azért mert kikapcsol, hanem mert szeretem megismerni más emberek történeteit, legnagyobb gondolatait, és esetleg még új szavakat is felfedezni, ezáltal pedig fejleszteni a szókincsem. 
16. Úgyhogy egyik legjobb barátom egyébként a Szinoníma szótár
17. A másik pedig a Tünde, akit ovis korom óta ismerek, szóval lassan kb 20 éve, és Imotou-chan, akit szintén nemsokára 10 éve, ráadásul az interneten keresztül találkoztunk
18. Igazából nem értem, hogy hogy lehet engem ennyi évig elviselni
19. Nagyon szeretek írni, de különböző történetekben, főleg a párbeszédekben, sose voltam különösebben jó, nincs túl sok türelmem karaktereket alkotni, ezért is maradtam inkább csak a hétköznapi blogolás mellett.
20. Amit már kereken 8 éve folyamatosan űzök. Vagyis ma van a 8. szülinapja az első blogomnak, amit 2014 szeptemberéig folyamatosan írtam
21. Azért is jegyeztem meg ilyen pontosan ezt a dátumot, mert keresztapumnak aznap született meg a kisfia, aki egyben az én unokatesóm is
22. És hosszú ideig úgy is nézett ki, hogy csak ilyen "tesóim" lesznek, egészen addig amíg 3 éve meg nem született a féltestvérem, Noel, és pár héttel ezelőtt Levente
23. Akármennyire is aranyosak, én külön élek tőlük, és csak havonta párszor találkozunk
24. Ahogy szinte mindenki mással is, mert imádok otthon a 4 fal között ücsörögni
25. És ilyeneket írogatni, vagy mondjuk játszani, már biztos kitaláltátok, hogy a kedvencem a Lol
26. De folyamatosan próbálok róla leszokni, kisebb-nagyobb sikerekkel
27. Ugyanakkor más "függőségem" egyébként nincs, sose dohányoztam, ittam, vagy egyéb
28. Nagyon lelkiismeretes vagyok, szóval nem szívesen tenném tönkre magam ilyenekkel, és másoknak se szeretek ártani, semmivel
29. Meg voltam róla győződve, hogy képtelen leszek összeszedni 30 tényt magamról
30. De sikerült! Úgyhogy bontsunk is fel egy alkholmentes pezsgőt.

Remélem ti is legalább annyira szerettétek olvasni ezeket a random kérdéseket, mint amennyire én szerettem válaszolni rájuk. Némelyik amennyire könnyűnek tűnt, annyira elgondolkoztató is volt, úgyhogy nagyon örülök, hogy belevágtam a kitöltögetésükbe. Hamarosan érkeznek majd még ilyen fajta bejegyzések ^^

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe