Szeptemberi blogkihívás #3
szeptember 16, 2017
Még mindig a "szokásos" szeptemberi kihívás Thea-tól. A már lement témákat szintén egy szombati napba összesűrítve itt és itt találhatjátok. Az idézetes rész miatt nekem eddig ez volt a kedvenc elmúlt 7 napom, remélem ha azokat olvassátok, ti is úgy meg fogjátok őket szeretni, mint én. Nem is húznám tovább a karakterszámot, vágjunk bele!
10. Egy nap az életedben
Általában a vasárnapi hétösszefoglalókban elég alaposan le szoktam írni, hogy mikor mit csináltam, úgyhogy ezzel nem igazán fogok tudni újat mondani a 10.-i nappal kapcsolatban, de nem akarom átugrani a feladatot, szóval megpróbálom még részletesebben leírni a múlthét vasárnapomat.
Reggel olyan fél 7 körül felkeltem, kicsit fájt a fejem, de közel sem annyira, mint az elmúlt másfél évben szokott, de azért még egy ideig feküdtem, közben arra jutottam, hogy jó lenne nézni is valamit, úgyhogy Lol-ban elindítottam egy random ranked spectatet, ami elég uncsi volt, úgyhogy Imvun gyorsan megpörgettem a kerekem, majd inkább nekiálltam folytatni az éppen aktuális animém, ami egyébként iszonyatosan érdekes, majd miután megnéztem pár részt papával megcsináltuk az ebédet, ami grill husi lett (a változatosság kedvéért, mert amióta kb egy hónapja megvettük a benti grillezőt, minden vasárnap azt eszek, de hát olyan finom, puha és omlóós) hasábburgonyával és nekem barackkal. Ebéd után elrakodtunk, majd leültem rankedezni. Belecsöppentem megint egy lose streak-be, úgyhogy arra jutottam, hogy ez helyett inkább megpróbálom "hasznosan" eltölteni a délután maradék részét, megírtam pár bejegyzést előre a blogra, meg fotóztam is hozzá, mert általában az ilyen saját képes posztokkal maradok el mindig a legjobban. Két billentyűzetkoptatás közben azért még gyorsan neki is álltam kimosni a héten felgyülemlett szennyest, majd folytattam az írkálást. Olyan 8 körül elmentem megfürdeni, majd befejeztem az animém, ami arra jutottam, hogy új kedvencem lesz, majd elkezdtem nézni a CGI-s filmjét is, de már nagyon álmos voltam, és bealudtam.
Hát nagyjából, még mindig nagyvonalakban így szoktak telni az otthon ülős napjaim.
11. Kívánj valamit
Egyszer, azt hiszem 6 éve nyáron, csináltam egy olyan már akkor is tök népszerű kívánságos kis üvegecskét amibe kis színes papírokra felírtam, hogy miket szeretnék, szépen kidíszítettem, aztán jó alaposan lezártam. Kb olyan 5-6 dolgot írhattam fel, már nem is pontosan emlékszem, hogy miket, de annak a 3-nak amire igen, teljesen az ellentéte történt, némelyik nagyon-nagyon rossz végkifejlettel, úgyhogy azóta csínján bánok mindenféle kívánsággal, és csakis olyat merek ide is leírni, amit nem bánok annyira ha nem sikerül, szóval szeretném ha lenne a suliba legalább egy olyan újdonsült osztálytársam akivel jóba lehetnék.
12. Kedvenc idézete(i)d
Ezek mind nagyon nagyon régiek, de annyira bennem maradtak, hogy a mai napig ezek ugranak be, ha valaki megkérdezi melyikek azok.
13. A TOP bűnös élvezeteid
♥ LoL - mindenről megfeledkezek közben, és elveszi egy csomó időmet, de ha egyszer ennyire élvezem :c
♥ Ebay - Aliexpress - szerintem abból amit már ezeken az oldalakon az évek alatt pár száz forintokért elvásároltam, minimum egy hétre elmehettem volna külföldre nyaralni
♥ Éjszakai evészet - imádok este kilógni és bekapni egy-két falatot amit napközben mondjuk a sok lol miatt elfelejtettem...
♥ Internet - ha nem is lolozok, akkor is sokkal több időt töltök a laptop előtt, mint kellene
Kétlem, hogy csak ennyi lenne, de több, most nem jut eszembe
14. Kedvenc dolgaid a blogolásban
Rengeteg dolgot szeretek benne, valószínűleg azért nem is tudtam még csak szünetet se tartani az elmúlt 8 év alatt. Amikor 15 évesen belekezdtem itt blogspoton, akkor még leginkább csak azt imádtam, hogy sokkal jobban kiélhetem magam itt, mint egy szimpla papíralapú naplóba, mert tehetek be egy rakás emoticont (akkor még azokat a kis cuki pixeleket amiket chatbe is használtunk) sok-sok fényképet, meg videókat. Ici-picit később, amikor már nagyon jrock fanok voltunk, jó volt ilyen dolgokról írkálni, és mégtöbb fant megismerni, még később imádtam kinézeteket csinálni rá, átírkálni mindenféle kódokat, és megalkotni a saját kis birodalmam (erről már egy sweet memoriesban is írtam, pontosabban ebben Sweet memories 11) mostanra meg már szimplán csak a szokásommá vált az egész. Nem szeretnék vele "híres" lenni vagy ilyesmi, ez anno és most se fordult meg a fejemben, de szeretek írkálni, nosztalgiázni meg mégjobban, és egy blog remek hely arra, hogy mindkettőben kiélje magát at ember.
15. Kedvenc TV show-k
Hát ez kicsit nehéz, mivel már vagy 5-6 éve, hogy magamtól nem nézek TV-t, ezért felsorolnám inkább pár régebbi kedvencemet. Az ilyen X-faktor féle dolgokat anno se szerettem (bár unalmamban sokszor néztem), mert általában még néhány jelentkező helyett is én éreztem magam kellemetlenül, egyébként meg amúgy se érdekel ki lesz az ország következő pár éves "sztárja", viszont amikor kicsi voltam, volt egy vetélkedő(?) amit nagyon szerettem, de nem emlékszem a címére. Azt hiszem 2 csapatot vittek ki valami erődítménybe(?) és ott kellett mindenféle bátorságpróbákat(?) csinálniuk. Meg umm, hát ovis koromban imádtam a Dáridót, papáékkal mindig néztük, de már azt se tudom, hogy mi volt annak a lényege. Sorozatok közül oda-vissza voltam a Hannah Montana-ért, meg amúgy is kedveltem a legtöbb Disney sorozatot (pl még a Benne vagyok a bandában-t, vagy a Sok sikert Charlie!-t), olyan kis bugyuták voltak, de nem is kellett megváltaniuk a világot. Amikor pedig még animéket is adtak egy-két csatornán, és működött az A+ is, akkor az InuYasha, a Vadmacska kommandó és a Yu Yu Hakusho voltak a legnagyobb kedvenceim. (Később pedig még a Nickelodeonról a Big Time Rush és a V mint Viktória, de ezekről eleget zengtem már itt a blogon úgy is)
16. Smink nélküli nap + mit jelent számodra a szépségápolás
Ezt nem lesz nehéz teljesíteni, otthon sose sminkelek, de a legtöbbször még akkor sem ha elmegyek mondjuk boltba, mert minek? Nem akarok senkinek se "bejönni" vagy ilyesmi, már eljutottam oda, hogy nem érdekel ha az utcán szembejövő "Kis Pisti" csúnyának talál, magamnak meg teljesen jó vagyok így.
A szépségápolás már kicsit érdekesebb dolog. Még mindig a sminknél maradva, általában olyankor szoktam szempillaspirált és szemceruzát használni ha hosszabb időre megyek valahova, pl suliba és nem akarok mindenki mellett tök "topisnak" tűnni, vagy valakivel találkozok, és esetleg felmerülhet a közös kép gondolata meg ilyenek. Általában csak ezt a két dolgot használom, mert már rengetegszer leírtam, és már én is unom magam miatta, de nem tudok sminkelni, blablabla. Viszont legjobban a szememet szeretem hangsúlyozni, szóval ha egyszer már jobban fog menni, valószínűleg azt fogom mégjobban kiemelni különböző tusokkal és szemfestékekkel. Az alapozóktól és a többi ilyesmi dolgoktól viszont továbbra is ódzkodom, és nem is szeretnék élni velük.
Egyébként a sminken kívül, az egyéb szépségápolással kapcsolatos dolgokat nagyon nem direkt, de borzamasan elhanyagolom. Egyszerűen ameddig nem látom szükségét nem jut eszembe, hogy pl mennyire jó lenne feltenni egy arc/hajpakolást vagy leradírozni a bőröm, esetleg csak krémet kenni rá. Úgy irigylem azokat akiknek ezek ha nem is napi, de heti rutinjuk, és én is próbálkozom beépíteni őket több-kevesebb sikerrel.

"Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a
csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely
gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a
szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?

- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.."

(Ettől a mai napig kiráz a hideg, annyira gyönyörű ♥)
"Kiismerhetetlen, de megismerhető... határozottan
határozatlan... szétszórt, de összetett... örökké változó.. változatlanul
álmodozó... önmagát kereső... szabad, de ragaszkodó... zárkózott, de
emberszerető... néha jó és néha rossz... nem hibátlan, de így
"tökéletes"... csak egy egyszerű lány... se több, se kevesebb..."
"Egyszer majd csak emlék lesz, mi most mind valóság,
Egyszer tovatűnnek a színes éjszakák.
Egyszer már csak távolról látjuk egymást,
Egyszer majd csak a múlt emléke tekint vissza ránk.
Egyszer csak mosolygunk majd azokon, mit közösen éltünk át,
Egyszer csak könnyeket ont szemünk az elmúltak iránt."

"- Te vagy a világ legszebb, legbájosabb hercegnője.
- És te ki vagy? Hogy hívnak? - kérdezte szívdobogva a kis hercegnő.
- Szeretőnek hívnak - mondta az idegen.
- Szerető. . . . milyen szép neved van. . . .
Az idegen lehajolt és megcsókolta őt.
- Mi volt ez? - a kis hercegnő pirulva rezzent össze: Hiszen az ajkad most mondta a legszebbet, most mikor nem beszélt.
- Csak egy csók volt, amit mondtam.
- Nem értelek, beszélj, mi az a csók?
- A csók a szótalan szó, a mondhatatlan megmondása - felelte az idegen.
- Szeretem a mondhatatlant - suttogta a kis hercegnő - mondd meg még egyszer nekem. "

"Úgy teszek, mintha élnék, pedig csak egy baba
vagyok. A polcon ülve, szép ruhában, üres szemmel, merev háttal,
érzéktelen mosolygással. A távolba révedve bénultan figyelek, és
jöttödre porcelán szívem megremeg!"
"A kép hallgat, az emlék mesél, Emlék nélkül-e kép semmit sem ér, Ha
ez a kép gyűrött lesz és kopott, Akkor se felejtsd el, HOGY VOLTAM, S
TALÁN VAGYOK......!"
"Bár szeretlek és szeretnélek megérinteni, nem lehet. Nem szánt nekem ilyen jó embert az ég. Valaki másnak szánt téged, valakinek aki olyan jó mint te. És én örülni fogok ha megtalálod ezt a személyt. De szeretnék annak a lánynak a helyében lenni. De nem lehetek. Te vagy a herceg de ez nem az én mesém, valaki másé. Hosszú az élet de ahoz rövid, hogy elfelejtselek. "
(Ezt a nagy Reita fanolásaim közepette szerettem nagyon)
"Valahogy igazat adok magának, ha azt mondja, hogy nem hibás a férfi, aki
az elöregedett feleség mellett fiatal iránt érez vonzalmat. Mit tehet
róla? De valahogy úgy kell ezt megoldani, hogy a feleség ne szenvedjen,
mert az is jogos, ha az asszony, aki a virágzását egy férfinak adta,
vele akarja leélni a hervadását is."
Az utolsó Móricz Zsigmond, a többit sajnos nem tudom. A legtöbb elég depresszív, de számomra akkor jó egy idézet ha a lelkembe markol, elgondolkoztat, és sokáig nem ereszt.

0 megjegyzés