Szeptemberi blogkihívás #4

szeptember 25, 2017

Szánom-bánom, de ezt most sehogyan se tudtam kirakni szombaton, úgyhogy mára csúszott, viszont, hogy ne keveredjenek össze a dolgok, csak addig a napig töltöttem ki, ráadásul találkoztam is az első feladattal, amit passzolnom kellett, mert nem tudtam teljesíteni. Lássuk is milyen válaszolgatnivalókat kaptunk a múlthétre.

17. Egy másik napod az életedben
Úgy akartam kezdeni ezt a beszámolót, hogy tök nem örülök neki, hogy ismét vasárnapra esett, mert így újra számolhatok be egy punnyadós, otthonülős napról, de hála egy hirtelen jött random programnak, változtak a dolgok. Reggel a szokásos spectattel kezdtem, most Áronék egyik haverját néztem rankedezni, közben megreggeliztem (házi pizza, nyami), aztán apa olyan negyed10 körül írt, hogy nincs-e kedvem elmenni vele, meg a félöcsi eggyel (aki 3 éves) az Ikea-ba, és már hogy a fenébe ne lett volna, amúgy is szerettem volna venni mécseseket. Azt mondta egy órán belül itt vannak értem, szépen komótosan, jó lassan elkészültem, de az az egy óra több, mint másfél lett, úgyhogy addig kint a konyhában belekontárkodtam az ételbe, és mindent megkóstoltam ami már készen volt szóval legalább nem éhesen mentem el. Végül végre megérkeztek, odafele végig szakadt az eső, annyira jó volt, imádok úgy kocsikázni. Bent elvileg nekem kellett volna vigyáznom félöcsire, de hát az felejtős, egyetalán nem hallgat rám, én meg nem merek neki erélyesebben szólni meg ilyenek, főleg, hogy nincs ránk írva, hogy tesók vagyunk, a végén még azt hiszik, hogy a gyerekem, és ennyire szarik a fejemre. Amíg apa az evőeszköztartókat nézte, elszaladt, azt mondta legalább menjek utána és hozzam vissza, hát az úgy nézett ki, hogy futottam utána, mint egy idióta, mire végre elkaptam és olyanokat mondtam, hogy "Legyél jó testvér és gyere vissza apához", meg ilyenek, csak, hogy mindenkinek tiszta legyen a családi viszonyunk egymáshoz, ő fogta magát és lefeküdt az út közepére... ekkor felhívtam apát, hogy nem tudom visszavinni, itt fetreng, azt mondta maradjunk ott, mindjárt jön. Ekkor felkelt és beszaladt valami kis konyhába, szépen játszadozott végre, mire azt veszem észre, hogy ott egy bazi nagy folt a gatyáján... Megint hívom apát, hogy jöjjön már mert tökre bepisilt... szóval a délelőttünk az ilyen érdekesen telt így, de legalább lent a piactéren már be tudtuk ültetni egy kocsiba, akkor már csak a cipőjét dobálta le, meg kaptam két csomag mécsest, egy "zúzmarás almás és friss avaros" valamint egy "friss almás és édes körtés" 30 darabos verziót, úgyhogy kb egy másfél hónapra elegendő adaggal most el vagyok látva. Aztán még ettünk is, apa hot-dogot, mi pedig fahéjas sütit. Visszafele apa bevitt hozzájuk, ott volt a mama is, és megnéztük az új félöcsimet. Aznap még egy hetes se volt (mire ezt olvassátok viszont már kettő), és annyira pici, meg könnyű is. Apa csinált vele közös képet ahogy tartom, és úgy nézek ki rajta, mintha a nagyanyja lennék (ilyen fiatalos művész kiadásban), nagyon durva, azt hiszem nem különösebben előnyös számomra a barna szemüvegkeret és a lehajtott fej. Utána megebédeltünk rendesen, majd apával nekiálltunk a szobájába feltenni egy falmatricát, ami majdnem 3 órán keresztül tartott, szóval közben megittunk egy csésze kávét is, amit én amúgy nem is szeretek, de azt mondta próbáljam ki az új főzőjüket, és agyoncukrozva igazából egész finom volt, olyan fél8 körül pedig amikor végeztünk vele, mama hazahozott és tök jót beszélgettünk a kocsiba. Itthon még megfürcsiztem, vacsiztam és AK streamet néztem egészen addig, amíg el nem aludtam azon, hogy valamiért elkezdett össze-vissza akadni. Azt hiszem ez egy klassz vasárnap volt azért.

18. Ismét egy lista azokról, amik ma történtek veled és hálás vagy értük
A múlt hétfői napom elég semmilyen volt, de ha igazán elgondolkozom rajta, akkor hálás lehetek azért, mert:
♥ Az egyik kedvenc kajám volt ebédre
♥ Egy egész délutáni keresgélés és próbálgatás után végre sikerült feltennem egy új, tűrhető sablont
♥ És talán egy fejlécet is (?)
♥ Valamint visszapromóztam magam silver2-be, így már csak pár nap kérdése és meglesz újra a gold 

19. (Link Love) Link szeretet - oszd meg a kedvenc blogjaid, cikkeid
Most se nem blogokat, se nem cikkeket nem fogok megosztani, mert igazából nagyon sok van, szeretek blogokat olvasni, mindig jobbnál jobbakat találok, viszont videókat nézni utálok, még ha érdekes is a téma, és szimpatikus is a vlogger, egyszerűen unom magam rajtuk, ezért nem is szoktam velük próbálkozni, de pár hete Zsófi mutatta Wengie-t, és ő valahogy nagyon megfogott, majdnem dobtam is egy hátast amikor megnéztem, hogy amúgy 30 éves. Annyira klassz, színes és fiatalos videói vannak, hogy bár a 90%-át biztos nem csinálnám meg azoknak amiket bemutat, egyszerűen jó nézni, és felvidítja az embert, szóval mindenképp vessetek rá egy pillantást ^^ 
Aztán ha már amúgy is a videóknál tartunk, streameket szeretek nézni, két legnagyobb kedvencem a LoL világából került ki, ők nem mások, mint KriszhAdvice és AK.

20. Egy szenvedélyed
Régen tök nagy beleéléssel tudtam csinálni nagyon sok mindent, ma már nem különösebben mondanám, hogy bármi a szenvedélyemmé vált volna, mondjuk az otthonülésen kívül... amibe még nagyon bele tudom magam élni, és kivételesen nem a LoL, az az olvasás, szóval ja, legyen az olvasás a válaszom erre a kijelentésre(?)

21. Még egy OOTD
Hát azt hiszem megvan az első feladat amit nem tudok megcsinálni, ugyanis az égvilágon sehol nem voltam csütörtökön. Posztolhatnék valami cuki pizsit, de sose aludtam abba, utálom ha valami "van a lábamon", úgyhogy télen-nyáron bugyiba meg pólóba nyomom, azt meg csak nem fotózhatom le, ahogy az otthoni cuccomat se szeretném, sima nadrág egy hosszúujjassal, úgyhogy tök szomorú vagyok, de ezt most tényleg passzolom.

22. Zenék, amiket jelenleg hallgatsz
Szintén régen, el se tudtam volna képzelni, hogy ne hallgassak folyamatosan valamit. Mentem a suliba vagy akárhova? Zene. Hazaértem? Zene. Akármit csináltam? Zene. Most? Hát nem különösebben. Vannak időszakok amikor rámjön, de általában olyan dolgokat csinálok amikhez nem nagyon passzol. Ha megyek valahova akkor mostanában általában rádiót hallgatok, itthon a lolhoz nem kell, sőt még zavar is, ha olvasok szintén, a streamekhez fura is lenne, ahogy a filmekhez is, úgyhogy már évek óta nincs is különösebben kedvenc együttesem vagy énekesem se, viszont ha mégis elindítok valamit akkor az vagy valami random nightcore, vagy nosztalgiaként All time low, Blood on the Dance Floor, Breathe Carolina, Halestorm esetleg Big Time Rush vagy valami jrock. Néha kicsit hiányzik, hogy nincs már semmi nagy kedvencem, és nem várhatok semmilyen albumot tűkön ülve, de megvagyok így is, és folyamatosan nyitott vagyok mindenféle újra, hátha.

23. Dolgok, amiket meg szeretnél tanulni
Szeretném újra elkezdeni tanulni a kreszt, hogy aztán kocsiba ülhessek és megtanuljak vezetni. Szeretnék újra elkezdeni angolul is tanulni, hogy elmehessek nyelvvizsgázni, szeretnék tenni egy szakmait és egy simát is. Szeretném megtanulni azt a sok számomra teljesen új dolgot amikkel majd most a suliban találkozni fogok, és már csak halkan teszem hozzá, hogy szeretnék újra elkezdeni japánul is tanulni, hogy az alapfok után a középfokú nyelvvizsgámat is letehessem abból is. Valamint, hogy ne csak szinte elméleti dolgok legyenek, szeretnék megtanulni kicsit jobban odafigyelni a körülöttem lévő dolgokra, pl arra, hogy sűrűbben rakjak rendet.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe