Szeptemberi blogkihívás #2
szeptember 09, 2017
A múltkori blogkihívás második része, még mindig Thea-tól, és még mindig így egyben, szombaton összesítve, vágjunk is bele!
3. Jelenlegi kedvenc divattrend(ek)
3. Jelenlegi kedvenc divattrend(ek)
Őszintén szólva nem szoktam követni az aktuális divatot, azt veszem meg/fel ami tetszik, jól áll, és kényelmes, úgyhogy a trend részéről nem tudok nyilatkozni, de Polyvore-on összeállítottam egy outfitet ami így az ősz meg a hideg közeledtével eléggé megtetszett. Mostanában nagyon szeretem barna, vörös és zöld színeket, felsőben a kötöttet, nadrágaban mindig is szűkszárú párti voltam, cipőben pedig, nálam inkább fontos az, hogy vízálló legyen, mint a kimondottan bélelt, szóval ez lett belőle:
Igazából nem nagyon értek ehhez az oldalhoz, meg hát annyi minden van ott, hogy a fél életemet el tudnám rajta cseszni, szóval ez mindenből a legelső dolog ami megtetszett, de úgy gondolom egész tűrhető lett, szívesen felvenném ezeket (márha annak a felsőnek nem túlzottan mélyvágású a nyaka).
4. Lista azokról a dolgokról, amik ma történtek veled és hálás vagy értük
Én sose tartottam magam se optimistának, se pesszimistának, mindig próbáltam reális lenni, de azon belül viszont folyton húzott az eszem a rosszabb végkifejletek felé, csak azért, hogy ha mégis jó történik, akkor tudjak neki örülni, ha pedig a rossz, akkor ne legyek annyira szomorú. Nem tudom, hogy ebből következik-e, de még sose jutott eszembe ilyen hála listát írni, és nem is gondoltam volna, hogy egy tök átlagos napra így visszagondolva, mégis kapásból 5 dolgot fel tudtam sorolni amiért az lehetek.
1. A főiskola hivatalosan is diákjává fogadott egy évnyitó és hallgatói eskü keretében.

2. Sikerült meggyőznöm papát, hogy hagyja a 15 éves telefonját a csudába, és szerezzünk neki egy másikat (amivel eddig nagyon elégedett).
3. Volt a boltban ételfesték, így semmi nem állhat közém és a kék puncstortám közé.
4. Amíg mamáék az albérlőinkkel beszélgettek fent a lakásban, én lent maradtam a kocsiban és végignézhettem egy egy órás, nagyon nosztalgikus, gyönyörű teliholdas naplementét ♥

5. Valamint a postásnak az újabb csomagokért.
5. TOP 5 kiemelkedő dolog a nyaradból
Őszintén azt se tudom, hogy egyáltalán történt-e velem 5 féle dolog a nyáron, utálom ezt az évszakot, és igyekszem ilyenkor mindent a minimálisra szorítani, de lássuk.
1. A nyár eleji mindennapos esti játékpartyinkat Zsófival és Erikkel nagyon szerettem és nagyon élveztem, remélem még össze fogunk tudni hozni ilyeneket.
2. Valamint júliusban is találkoztunk Zsófival először, ami szerintem eléggé jól sikerült, és tervben is van hamarosan a következő.
3. Sikeresen zártam egy hetet Facebook nélkül. Azt hittem be fogok dilizni chat nélkül, de szinte fel se tűnt, hogy nincs.
4. Áronnak nagyon ízlett a pizzásrúd amit sütöttem neki, és még aznap este hatalmasat Monopolyztam vele, Verával és Gyöngyikévél, ahol rengeteg szállóige is született.
5. Veráék is elkezdték kutatni a családfánkát, így most már mindkét részről ismerem kb az összes Magyarországon élt ősömet.
+1 Idén is sikerült elkerülnöm, hogy vízpartra kelljen mennem, fürdőruhát/bikinit felvennem és, hogy vizes legyek, yiss
6. Hat dolog amit vársz az őszben
Tulajdonképpen itt inkább az lenne a kérdés, hogy mi az amit nem várok. (Van olyan?) Amióta eszemet tudom imádom az őszt, abszolút favorite évszakom, egyszer általános elsőben az volt német órán a feladatunk, hogy rajzoljuk le a kedvencünket, és én voltam az egyetlen aki erről alkotott, olyan szomorú voltam, de örülök neki, hogy egyre több embert ismerek akik ugyan annyira imádják ennek a pár hónapnak a varázsát, mint én.
1. Nem kimondottan várom amióta ilyen "öreg" vagyok, de azért mégiscsak ilyenkor van a szülinapom.
Pontosabban, pont a jövőhéten. Kiskoromban néha azért kicsit sajnáltam, hogy pont kicsúsztam abból, hogy nekem is medencézős szülinapom lehessen (eww, akkor még szerettem a vizet), de most már egyáltalán nem bánom, sőt, minél pocsékabb időjárás van már ilyenkor, én annál jobban élvezem.
2. Eső, eső, eső, eső, köd, szél → tökéletes időjárás
A fentebbiből következik, hogy nekem ez az abszolút kedvenc. Ilyenkor vagyok elememben. Elázni is szeretek, vagy csak placcsogni a vizes járdán, bentről hallgatni ahogy kopog az ablakon, és kettőig nem látni ki a ködből pedig annyira misztikus, a szélben táncoló színes levelekről nem is beszélve.
3. Kötött pulcsik, meleg teák és illatos gyertyák
És a tökéletes időjáráshoz tökéletes tartozékok is járnak, amik mik lehetnének mások, mint a fantasztikus kötött holmik, és hosszú térdzoknik, a finom, illatos, meleg teák, és a fantasztikus magával ragadó gyertyafények amikor már délután sötétedik, yiss.
4. Hulló, színes falevelek, kopasz ágak
Szerintem a hulló falevelek, és kopasz ágak látványa sokkal szebb, mint amikor tavasszal minden zölddel. Az olyan egyforma, itt viszont mindegyik különleges, ráadásul az összes kedvenc színemet felfedezhetem az avarban.
5. Halloween és Mindenszentek
Nagyon szomorú vagyok mindig, hogy nálunk a halloween nem "hivatalos" ünnep, de azért legalább egyre több helyen látni faragott tököket vagy egyéb más dekorációkat. Én is igyekszem aránylag mindig legalább ilyen hangulatban eltölteni ezt a napot, és minimum egy töklámpás elkészítése újfent tervben van, meg talán egy horror film is. A Mindenszentek pedig a szomorúsága ellenére a kedvenc ünnepem, olyan szép látvány a sok megemlékező ember, és a mécsesekkel kivilágított temető.
6. Szüretelés, betakarítás és az égő avar
Őszi gyümölcsök minden mennyiségben! És az a tipikus csípős, kicsit füstös őszi illat.
7. Hosszú meleg fürdők, összebújós esték, hideg kezek és arcok
Ehhez nincs hozzáfűzni valóm, az ősz az egyik legromantikusabb évszak számomra, még nem kell a másikat keresni a télikabát alatt, de már kellően lehet fázni, és egymást felmelegíteni. Egy relaxálós, hosszú, kellemes meleg fürdő pedig csak hab az egyedül töltött estéken.
8. Őszi ételek, kellemesen meleg otthonok
Vannak olyan ételek amik csak egyszerűen nem esnek jól nyáron, meg hát kinek van kedve 500 fokban sütkérezni meg főzőcskézni.. Most viszont jöhetnek a bundáskenyerek, muffinok és mindenféle finomságok. A jó illatú és meleg lakásba pedig öröm belépni egy hideg nap után.
9. Korán sötétedés, szürkeség
Utálom a napsütést. Fényes és meleg, undorító. Ilyenkor mintha elvárnák az embertől, hogy jó kedve legyen, és "mehetnéke", de nekem sosincs. Az ilyen környezet viszont tökéletes számomra mindenhez. Általában szeptembertől márciusig egyáltalán nem akarom látni a napot.
10. Könyvek, könyvek, könyvek
Na nem mintha csak ilyenkor lehetne olvasni, de ilyenkor valahogy sokkal több műfajhoz van kedvem, nyáron nem szívesen olvasok pl thrillert vagy horrort, de ilyenkor annál inkább, minden jöhet!
+1. És perpillanat a sulikezdést is várom, mert nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz (szombaton, vagyis pont ma lesz az első sulis napom)
Hát ez a 6 helyett kb 20 lett, és még talán így is kihagytam valamit, de nehezen lehet leállítani ha arról van szó, hogy mitől csodás az ősz ♥
7. Hét dolog amin dolgozni szeretnél/fejlődni szeretnél benne
1. Koncentrációs képesség fejlesztése
Na hát ez nekem nagyon rossz. Az égvilágon bármi, BÁRMI el tudja terelni a figyelmemet, olyan vagyok, mint egy kisgyerek aki mindenen meglepődik. Nagyon nehezen koncentrálok rá a tanagyagra, mert "jééé egy légy", "jééé beborult", "jééé kopik le a lakk a körmömről", "jééé, hát már fél órája nézem ezt a füzetet, ideje 2 órás szünetet tartani" szóval így nem hiszem, hogy nagyon fényes eredményekkel el fogom végezni ezt az iskolát.
2. Önmegtartóztatás
Mindenben. Nem nyúlok tanulás közben öt percenként a laptopért. Nincs szükségem az ötezredik Ebayes/Aliexpresses kacatra (de), se a nyolcezredik felsőmre (de amúgy arra is), meg a többi. Nagyon impulzus ember vagyok, amit hirtelen kitaláltam, azt megcsinálom, végig se nagyon gondolom, hogy minek, meg miért, úgyhogy ha legalább 5 percig képes lennék magam megtartóztatni, akkor talán normálisan át tudnám gondolni a dolgokat.
3. Türelem
Sajnos az se sok van, bármivel bármeddig elpepecselek, de az emberekhez szinte semmi. Sajnos nagyon hirtelen haragú vagyok, olyan gyorsan lángra kapok, mint egy gyufa, bár olyan gyorsan le is nyugszom, de hát az már nem segít ha előtte leordítottam valaki fejét..., bár kiabálni csak akkor szoktam ha jól ismerem azt, akivel beszélek, egyébként ilyenkor inkább bunkóba váltok át, csak hagyjanak már békén hülyeségekkel.
4. Kevésbe antiszociálisnak lenni?
Hát ez a fentebbiből következik. Tudom, most tök bunkónak látszódhatom, de a legtöbb emberi hülyeséget (feltűnési viszketegség, kibeszélés, butaság [ezt most nem úgy értem, hogy az atomfizikáról kell beszélgetni, csak ne ragadjon le valaki kb az Éjjel-Nappal Budapest szintjén], stb) roppant nehezen viselem el, és inkább gubbasztok magamba a sarokba szünetekben egy könyvvel, de nem jópofizok senkivel. Ebből pedig néha az lesz, hogy mivel nem nyitok mások felé, vagy csak nagyon nehezen, olyan embereket se ismerek meg, akikkel pedig rengeteg közös témánk lehetne.
5. Bátrabbnak lenni
Egyrészt a fentebbin kívül azért is vagyok antiszociális, mert rettentő bátortalan vagyok, és már csak félénkségből se merek kapcsolatokat kezdeményezni, de ez nem csak a barátkozásban gátol meg, hanem úgy mindenben ahol emberekkel kéne huzamosabb ideig beszélnem. Ezzel szemben mondjuk például a felelésekkel vagy a kiselőadásokkal semmi problémám, lámpalázas nem vagyok.
6. Önbizalom
Ahogy így ezt írom azért sikeresen rájöttem, hogy egy jó nagy kudarc vagyok.. Nem a külsőmmel kapcsolatban szeretnék több önbizalmat, mert odáig már sikerült eljutnom, hogy az alapján nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások, a lényeg, hogy én jól érezzem magam, és Áronnak tetsszek, viszont a belső tulajdonságaim alapján ez nem megy. Mi van ha mindenki utál, csak kedvességből beszélgetnek velem, mi van ha mindenkit idegesítek, csak nem akarják megmondani? Folyamatosan ilyenek járkálnak a fejemben, még a legjobb/legközelibb barátaim kapcsán is, így meg aztán hogy legyek "laza" idegenek között.
7. Fejlődni Lol-ban
Csak, hogy végre ne csak a csodálatos tulajdonságaimat szapuljam. Már mindenképp nagyon sokat fejlődtem csak azóta is, hogy visszatelepítettem, de egyedül képtelen vagyok még mindig carry-zni, ha nekem van a legtöbb killem és a legnagyobb dmg-em, mindig annyira bepánikolok, hogy túl sok minden múlik rajtam, hogy tuti elthrowolom az egészet, mert vagy nem merem, vagy túl merész vagyok ahhoz amit csinálni kéne, és általában egyik se a jó döntés..
8. Nyolc dolog amit szeretsz magadban
Most a fentiek után komolyan szedjek össze nyolc dolgot amit pedig szeretek magamban? Hát jó, csütörtökön elpusztítottam azt az ici-pici egomat is, pénteken pedig megpróbálom újra felépíteni. Legalább a sorrend jó.
1. Aranyos vagyok
Ezt nem én találtam ki, nagyon sokan mondják, de nem tudom mivel érdemlem ki, mivel ahogy a fentiekből is látszik, egy bunkó, magamnak való csődtömeg vagyok (legalábbis annak látszódom általában ahogy egyedül gubbasztok valahol). De azért örülök neki, hogy ezt gondolják rólam.
2. Kedves vagyok
(Meg kreatív...) De ez viszont tényleg igaz, indokolatlanul viszont biztos, hogy nem bunkózok senkivel, aki volt olyan bátor, hogy megszólítson, megadom a kellő tiszteletet, aztán csak rajtuk múlik, hogy aztán milyen lesz a további viszonyunk.
3. Segítőkész vagyok
(Meg jó a két szavas felsorolásokban...) Hát ez még szerintem a fene nagy kedvességemből adódik, de indokolatlanul más segítségkérését se utasítom vissza, és akármilyen idióta vagy teljesen nyilvánvaló dolog is, mindent megpróbálok megtenni, hogy 100%-ban azt kapja, amiért hozzám fordult, de maximalistának azért nem mondanám magam.
4. Lelkiismeretesség, empatikusság és hatalmas igazságérzet
Hát ezt mondjuk nem tudom, hogy nagyon szeretem-e magamban, de mindenképpen egy jó tulajdonságként értékelem azt, akiben megvan. Szeretek, és szerintem tudok is, másoknak tanácsokat adni, mert teljesen bele tudom magam élni a helyzetükbe, és rosszul is érzem magam, ha mégsem sikerül.
5. Magasság
Úgy gondoltam, hogy 4 belső és 4 külső tulajdonságot írok. Ez a legszembetűnőbb, úgyhogy kezdjük ezzel. Szeretem, hogy ekkora vagyok, se nem alacsony, se nem magas, és már hatodikos korom óta nem nőttem egy centit se, úgyhogy nagyon furcsa lenne hirtelen "égimeszelőnek" lenni.
6. Lábméret
Hát ez tök gázul hangzik, de a kicsi lábaimat is szeretem, azért majdnem 23 évesen már nem nagyon keresek magamnak a gyerekosztályon cipőt,max papucsot otthonra de online előfordul, hogy a kis méret pl olcsóbb, meg boltokba se nagyon a 35-6-os méret fogy el először.
7. Bőr
Azzal nagyon meg vagyok elégedve. Sose voltam pattanásos, kozmetikusnál is csak egyszer jártam, az is csak egy laza szemöldök igazítás volt, miután évekig össze-vissza tépkedtem, nem kell semmilyen alapozót vagy ilyesmit használnom, puha és selymes, nagyon szeretem. Persze azért néha rajtam is kijön pár kis dudor, amit nem bírok ki és megpiszkálok, aztán szép piros lesz, meg egy kicsit hamar kiszárad, főleg a kézfejem, de ezek elenyésző dolgok.
8. Önmagam
Hát furcsa a sok negatívum után ilyet mondani, de összességében azért meg vagyok elégedve magammal, a sok rossz tulajdonságom ellenére is, mert eddig gyakorlatilag ezek ellenére mindig elértem amiket szerettem volna, remek barátaim vannak, Áron pedig úgy szeret, ahogy vagyok.
9. Oszd meg az OOTD-d (Outfit Of The Day)
Örülök, hogy ez így szombatra esett, és ma már suli is volt, különben posztolhattam volna pizsomát. Reggel eléggé késésben voltam, úgyhogy ez a szokásosnál is jobban "ahogy esik, úgy puffan" stílusban sikerült, homályos is, de nem volt időm percekig pózolgatni és keresni a megfelelő szöget sajnos, pedig szerettem volna valami normális képet feltölteni. (még a szekrényajtót se voltam képes becsukni...)
Mindenesetre ez lenne az én mai OOTD-m. Egy sima pár éves, fehér póló a New Yorkerből, és 3 éves AliExpresses pulcsi amit a mai napig imádok, egy szürke, fogalmam sincs mikori Pull and Beares farmer, és egy barna csizma féleség amit nem rég rendeltem Ebayről, és a legközelebbi ilyen vásárlós posztban benne is lesz, a hátizsák pedig egy tavalyi AliExpresses szerzemény.
Hát ennyi lett volna erre a hétre ^^

+1. És perpillanat a sulikezdést is várom, mert nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz (szombaton, v

Hát ez tök gázul hangzik, de a kicsi lábaimat is szeretem, azért majdnem 23 évesen már nem nagyon keresek magamnak a gyerekosztályon cipőt,

0 megjegyzés