Gyakorlatilag már semmit se rendelek Ebayről, csak ha nagyon nem találom Alin, vagy kevés a választék, de azért megint benne hagyom a címbe, mert miért ne. Úgy tűnik csak nem bírtam ki, hogy az év utolsót hónapját rendelés nélkül töltsem, pedig olyan jól indult, aztán valamit felmentem keresni, majd még találtam ezt meg azt meg amazt, meg még mindenféle más praktikus, fantasztikus és abszolút nem felesleges holmit. Mivel arról nem tudok írni, hogy miket kaptam karácsonyra, mert mindenki ismer már annyira, hogy inkább meg se próbál meglepni (csak apa, tőle majd ma derül ki mi lesz a fa alatt), így két pipere csomagon és egy édességekkel teli ajándékkosáron kívül csak pénzt kaptam, úgyhogy most a nagyja abból ment, szóval beszéljenek is helyettem inkább a képek és a linkek.
Csalok, mert most Ebayes cuccok nem lesznek, csak így könnyebb csoportosítanom, és nem kell külön AliExpresses képet csinálnom. Most szombaton volt a 11.11-es nagy leárazás úgyhogy ezeknek a 90%-át akkor vettem, 1-2 pedig még pár héttel ezelőtt külön. Viszont úgy tűnik kezdek lenyugodni, mert már fele annyira se voltam őrült, mint tavaly, és ahhoz képest, hogy óriási akciók meg minden, semennyivel se több, mint egyébként szokott lenni, de azért vágjunk is bele.
Készen álltok egy újabb fergetes utazásra valószínűleg "Abszolút semmi szükségem rá, de nem tudtam neki ellenállni" földjére? Remélem igen, mert ismét elég tartalmas lesz.
Hát ennek nem kellett volna idáig húzódnia, mert azt hiszem valamikor július végén/augusztus elején rendeltem meg őket, és már a legutolsó is minium vagy két és fél hete nálam van, de egy nem érkezett meg, és szerettem volna rá várni, hátha. Már írtam az eladónak is, ő se lát rá sok esélyt, hogy még megkapom, úgyhogy nekem is itt az ideje kirakni, mielőtt megint addig húzódik, hogy inkább meg se írom. Leginkább már őszre szerettem volna bevásárolni, de nagyjából minden hőmérsékletre csúszott be ruhadarab. Csak gyorsan magamra kaptam őket, úgyhogy elképzelhető, hogy kicsit gyűröttek, vagy furcsán állnak, úgyhogy megint bocsi a förtelmes képekért, ezekhez valahogy nincs több türelmem, de igyekszem.
Tudjátok inkább már nem is mondok semmit, egyszerűen most már itt az ideje, hogy nyilvánvaló legyen számomra, annak ellenére, hogy januártól júniusig szép kis szünetet tudtam tartani a rendelgetésekbe, ez valahogy nem akar többször összejönni. Bár most kivételesen nem egy nap alatt rendeltem meg a fél kínálatot, hanem mindig csak random kellett valami, (úgy is voltam vele, hogy nem is írok róluk, mert kevés lesz, de még így is felhalmozódtak) ezek közül van amit még augusztusban vettem, sőt olyan is ami már ide is ért.
Mint mondottam, nem szeretnék visszaszokni megint a havi rendelésekhez, de ez még nem az a hónap ahol ezt be tudom tartani, bár most nem kimondottan a saját "hibámból", ahogy a keddi bejegyzésben olvashattátok ha minden igaz újra suliba fogok járni, úgyhogy mindenképpen szerettem volna pár cuccot beszerezni addigra. Ötletem sincs mi kellhet egy felsőoktatási képzésre, de gondolom nem olyan sok minden, úgyhogy próbáltam csak a legalapabb dolgokat összeszedni (csak megint nem teljesen sikerült).
Nem tervezek visszaszokni a havi Ebayes/Alis bejegyzésekre, de ez most valahogy megint így alakult (és előre mondom, hogy rengeteg cucc lesz). Ahogy valamelyik vasárnapi mókában említettem, a hűtő és speijz pakolás nagyon megihletett, ráadásul nagyjából át is láttam, hogy szerintem mire lenne hatalmas szükségük mamáéknak (meg nekem), így elsősorban konyhai felszerelések után indultam el, de ahogy lenni szokott, leginkább minden más csúszott be
Még a múltkori Ebay-Alis bejegyzésben említettem, hogy ismét vettem ruhákat is, amiket majd külön szeretnék megmutatni. Nos, tőlem általában megszokott, hogy ilyenkor csak a szám kezem jár, és sose láttok belőle semmit. Idáig egyetlen egyszer sikerült tavaly nyáron összehoznom egy ruharendelős bejegyzést, ezt, de fotózni már itt is lusta voltam. Most viszont juhuu, le is fotóztam őket, méghozzá magamon. Nem lettek túl jó képek, (kicsit gyűröttek is, mert egyből fotóztam őket ahogy kikerültek a zacskóból, majd mentek is a szennyesbe) de én már annak is örülök, hogy végre tudtam csinálni egy ilyen bejegyzést anélkül, hogy elfelejtődött volna.
Mivel már január óta nem volt ilyen bejegyzés, ez egyet jelent azzal, hogy sikeresen teljesítettem egy újabb tételt a 101-1001-es listámról, ami nem más volt, mint, hogy 3 hónapig egyik oldalról se rendelek semmit. Sőt, ami azt illeti meglehetősen túl is teljesítettem, így itt volt az ideje újfent kicsit körülnézni, és beszerezni pár dolgot amire idő közben szükségem lett.
Már azzal akartam kezdeni a bevezetőt, hogy milyen gyenge némber vagyok, de aztán észrevettem, hogy végül is decemberbe nem is volt rendelős poszt, ami azt jelenti, hogy kb egy hónapot kibírtam anélkül, hogy hülyeségeket vásároltam volna. Pár vasárnapi mókával ezelőtt említettem, hogy talán végre el tudom kezdeni a 3 hónapos önmegtartóztatást is, hát ennek még úgy néz ki nem jött el az ideje, úgyhogy nézzük is miket sikerült összevásárolnom néhány "szerencsétlenebb" pillanatomban.
Tudjátok az a jó abba, hogy mostanában őrült módjára vásárolok erről a két oldalról, hogy lassan nem lesz már olyan dolog amit még nem vettem meg, és talán akkor eljutok odáig, hogy 3 hónapig egyik közelébe se megyek, ahogy azt a 101-1001-es listámra is felírtam. Bár igazából mentségemre legyen mondva, hogy ezek közül nagyon sok mindent a november 11.-i nagy Aliexpresses leárazáson szereztem be, potom összegekért, és még végig is gondoltam őket, tehát impulzusvásárlás sem volt.
Megint a hajjal kapcsolatos dolgokkal kezdeném, mert baromira rászoktam, hogy mindenféle kiegészítőket és készítési tutorialokat nézek. Habár már pár hete lejárt a hajvasalási tilalmam, mégse bírom magam rávenni, hogy szanaszét égessem. (Komolyan sose gondoltam volna, hogy egyszer ilyet fogok mondani/írni)
Ezt a bejegyzést már vagy egy hónapja meg akartam írni, de hála a Magyar Postának(?), olyan lassan vánszorogtak felém a csomagok, hogy kénytelen voltam eddig várni, ugyanis mindenképp bele szerettem volna tenni a cipőket/ruhákat amiket sosem mutogatok az Alis/Ebayes bejegyzéseknél. Ahhoz képest egyébként, hogy már több, mint 7 éve blogolok, ez lesz az első "igazi" nagyobb ilyen haul bejegyzésem, de a többihez hasonlóan megint förtelmes képek fognak következni.
Annyiszor hallom ismerősöktől, hogy rendelni szeretnének, de nem tudják, hogy kell, vagy nem mernek, így inkább másokat kérnek meg, vagy csak egyszerűen hagyják a fenébe, és helyette kb ugyan azt megveszik itthon jóval drágábban.
Ez az október megint elég hardcore-ra sikeredett, első felében főleg a hajjal kapcsolatos dolgokra koncentráltam rá, mert igaz már egy hónap sincs hátra a hajvasalás mentes 60 napos kihívásomból, de annyira megszoktam már most, hogy nem égetem naponta szénné, hogy valószínűleg tovább fogom folytatni, ezekkel az újonnan beszerzett dolgokkal remélhetőleg pedig még egyszerűbben, ügyesebben és kreatívabban is. (Legalábbis bízom benne, hogy tényleg használhatóak lesznek)
Már régebb óta ízlelgettem a gondolatot, hogy szívesen kipróbálnék pár koreai kozmetikumot, de mindig csak halogattam és halogattam, viszont így, hogy felírtam a 101-es listámra megkaptam a végső löketet, hogy végre nyélbe üssek egy üzletet köztem és egy Ebayes eladó között. Tulajdonképpen az egyik legnagyobb visszatartó erő pont ez volt, nem szívesen használok/eszek/kenek magamra olyanokat amik Kínából vagy ki tudja még honnan jönnek, de hálisten most már annyi oldal foglalkozik ezekkel a dolgokkal, hogy az ajánlásaik alapján azért bátrabban nyomtam meg a Buy it gombot.
Van a 101-es listámon egy tétel, miszerint 3 hónapig nem rendelek semmit, de ez még sajnos nem az a 30 nap volt. Viszont most aránylag sikerült egész jól visszafognom magam, bár lesznek olyan dolgok amiket egyenlőre nem fogok megmutatni, csak szokásosan majd ha megérkeztek, már csak azért is, mert tervezek egy haul bejegyzést, valamint érkeznek koreai kozmetikumok, szintén a listámhoz kapcsolódva, amikről úgyszint külön tervezek majd írni.
Szörnyű vagyok, ismét vétkeztem, pedig már kezdtem azt hinni, hogy legalább az augusztust megúszhatom felesleges rendelések nélkül, de sajnos még mindig túlságosan könnyen elcsábulok bármire aminek az ára 500 forint alatt van.
Lássuk ebben a hónapban mikre nem vagyok büszke.
Oké, oké, ismeritek azt az érzést amikor csak hirtelen felindulásból egy valamiért mentek fel Ebayre, hogy olcsóbban megússzátok a dolgot az itteni árakhoz képest, aztán hirtelen minden csak 0.99$-ba kerül, és felvásároljátok a fél eladót? (De még így is olcsóbban jöttök ki, mintha ezeket egy helyi boltban vennétek meg?) Hát most velem is pont ugyan ez történt.
Első nap karkötő nézőbe mentem fel, ugyanis pár évente leginkább nyáron rámjön, hogy én mennyire szeretnék olyanokat amiket nem kell levenni, és abba pancsolhatok, aludhatok meg minden, anélkül, hogy tönkre menne vagy a kezdeti felindulás után elfelejteném már felvenni, vagy totálisan nem menne pár ruhámhoz. Attól eltekintve, hogy nem igazán találtam ilyeneket, vagy csak rosszul kerestem, mert igazából nem tudom milyen címszavak illenének rájuk, így mindenféle nyári szó plusz bracelet kombóval próbálkoztam, szóval ettől függetlenül azért sikerült vennem pár dolgot ami egyeltalán nem volt betervezve, csak túlságosan olcsó volt, aztán úgy döntöttem, hogy én amúgy tökre tudnám ezeket hasznosítani.
Ha valamit idén az Ebayes rendeléseim kapcsán a saját káromon megtanultam, az az, hogy ha valami nem érkezik meg, akkor soha ne az újraküldést válasszam, mert nagy valószínűséggel akkor se fog. Most is aránylag sok mindent vettem, de ha bármelyikkel problémám lesz ezentúl a visszafizetést fogom választani, az legalább biztos. (Főleg, hogy apa mesélte, hogy elvileg az eladók addig meg se kapják a pénzt amíg nem jelzed vissza nekik, hogy minden oké volt [vagy ha nem jelzel semmit akkor gondolom amíg le nem jár a határidő amíg megteheted] én ezt eddig nem is tudtam)
Annyiszor megfogadtam már, hogy leállok, és nem rendelgetek hülyeségeket, de minden akcióm után maradnak a watchlistemen dolgok, amiket még nagyon szerettem volna, így folyamatosan újra és újra elcsábulok miattuk, és ha már benne vagyok, akkor nehezen tudom magam leállítani, mert hát tudjátok, minden csak pár száz forint... Szerencsémre most semmi nem maradt amivel még úgy vagyok, hogy de jó lett volna megvenni, így talán a nyarat kihúzom felesleges Ebayes/Alis költekezés nélkül.
Ahogy említettem pár napja megint megejtettem egy kissebb rendelést. Most tényleg próbáltam koncentrálni és semmi feleslegeset megvenni, egész jól sikerült szerintem. Kicsit egyébként félek, mert amiket múltkor már ide a papáék címére rendeltem azok közül semmi sem érkezett még meg, pedig egy rakásszor ellenőriztem a címet meg mindent, remélem csak ide az isten háta mögé pöppet lassabban szállítanak és ennyi. Egyébként ezekbe a rendeléses dolgokba most annyira nem vagyok a toppon, az Alisnál elírtam a bankkártyám számát és teljesen bepánikoltam, hogy miért nem fogadja el, de azt hiszem így jár az aki az utolsó pillanatba választ magának kártya designt és sikerül valami olyan képet beraknia amiről se a fehér se a fekete színű számok nem olvashatók normálisan.







