101-1001 / Sweet 23
szeptember 13, 2017
Ma van a szülinapom, ami nem csak azt jelenti, hogy 23 éves lettem, hanem azt is, hogy pont egy éve, hogy belekezdtem a 101-1001-es listámba, és ahogy tavaly ígértem, most végigveszem, hogy mi az amit eddig teljesítettem, vagy éppen folyamatban van, esetleg kicsit megváltozott, mint ahogy eredetileg képzeltem. Egyébként úgy gondolom, hogy egész sikeres évet sikerült zárnom, ugyanis 35 dolgot sikerült véghezvinnem, és további 9 van folyamatban. A múlt évi bejegyzés itt található, a mostaniba pedig vágjunk is bele!
Teljesített- Egy év alatt megnézni 5 sorozatot
Először nagyon nehezen szedtem össze 5 olyat ami tetszetősnek tűnt, befejezett is volt, és nem is túl hosszú, de aztán végül annyit találtam, hogy simán írhattam volna többet is, bár mivel valahogy október körül kezdtem bele, így is éppen csak hogy végeztem, de összességében szerintem elmondhatom, hogy egész jókat sikerült kifognom, a bejegyzést róla itt találhatjátok: 5 sorozat # 101-1001 kihívás - Venni egy rúzst
Először valami nagyon csúcsszuper, írtó dögös, és "drága" rúzst szerettem volna, amit aztán nem használtam volna semmire, csak dísznek a polcon. Aztán végiggondolva rájöttem, hogy ez tök hülyeség, így a feketéről is letettem, bár azt egy kicsit bánom, hogy a múlthavi Essence leárazáson nem vettem egyet 300 forintért, mindenesetre a mostanimat viszont azon szereztem be. Nagyon tetszik a színe, de magamon még nem próbáltam ki, de ami késik nem múlik, ugyanis hamarosan bejegyzés is fog érkezni róla, egy haul formájában. - 3 hónapig nem rendelni semmit Ebayről/Aliexpressről
Igazából nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar sikerülni fog, de januártól júniusig tényleg nem rendeltem semmit, ha pedig mégis, azt nem magamnak, úgyhogy meg is veregetem a vállam, hogy így kibírtam, csak hát most valószínűleg azért rendelek megint mindent eszetlenül, mert ennyire hiányom van. - 2 hónapig nem vasalni hajat
Ez volt az egyik legelső tétel amit teljesítettem, és annak ellenére sikerült tök jól, és nagyon eredményesen, hogy kb pont 10 évig minden. egyes. nap. kivasaltam. Nem csak azt nem tudtam elképzelni, hogy hullámos hajjal menjek valahova, hanem azt se, hogy felfogjam. A lófarkak és a kontyok voltak a legnagyobb rémálmaim, aztán most mint akit kicseréltek eljutottam oda, hogy már most se nagyon vasalok hajat, csak ha mondjuk találkozok valakivel, vagy suliba megyek, de így elmenni boltba vagy ilyesmire már abszolút nem, úgyhogy ez teljesen jót tett, és szépen meg is látszik a frizurámon. - Megtanulni elkészíteni egy új süteményt
Tulajdonképpen ennek eredetileg úgy kellett volna hangzania, hogy megtanulni elkészíteni valamilyen süteményt, ugyanis sose tudtam sütni. Az egyetlen egyedüli próbálkozásommal is anno úgy felsültem, hogy egy ideig be se akartak engedni a konyhába, de azt hiszem kijelenthetem, hogy ez a tétel is teljesen jól sült el (höhö), ugyanis az elmúlt egy évben rengeteget sütöttem, és minimum 95%-kal rettentően meg is vagyok elégedve (a külcsínyen még van mit dolgozni, de az ízük mindig jó lett), valamint idén már a tortámat is magamnak készítettem. - Megtanulni elkészíteni egy új ételt
Ez is inkább a fentebbi verzióban lett volna igazán pontos, de végül is ne vesszünk el ennyire a részletekben. Itt nem tudok akkora sikerélményekről beszámolni, mint a sütik kapcsán, mert csak egy féle dolgot készítettem ami teljesen új volt számomra, megtanultam a tortilla tésztát, és nagyon finom és szép is lett. - Kipróbálni valami teljesen új ételt
Hát szeretek enni na. Karácsonykor a szállodában megkóstoltam a szarvashúst, de alig bírtam megenni még azt a kis falatot is amit vágtam magamnak. Nem vagyok vegetáriánus, nagyon szeretem a húst, de vannak olyanok amik nekem egyszerűen "nem kaja", ilyen például ez a vadhús is. Valamint nyár elején megkóstoltam a pesztót is, az viszont nagyon ízlett, azóta már többször is ettem. - Újra megkóstolni valamit amit eddig nem szerettem
Itt a sütőtökre esett a választásom, de most se ízlett, brrr ~ - Tortát sütni
Életem legelső tortáját a mai szülinapomra sütöttem meg tegnap. Szimpla puncstorta, csak nem rózsaszín, hanem kék. Csúnya lett? Egy kicsit furcsa. Finom? Nagyon ♥ - Koszorúslánynak lenni
Gyöngyike esküvőjén hivatalosan is az voltam, Áron pedig a koszorúsfiúm ♥ Úgy gondolom nagyon jól sikerült, a ruhánk pedig gyönyörű volt. Bejegyzés erről itt található Esküvő ~ sajnos képek nélkül, mert akkor még nem voltak meg, de készültek olyan jók, hogy már megfordult a fejemben, hogy csak egy külön képes posztot is csinálok belőle. - Egy hétig nem felmenni Facebookra
Ez tényleg eléggé könnyen ment, bár az egy elég eseménydús hét is volt, úgyhogy nagyon időm se lett volna arra gondolni, hogy mi történhet ott fent (amúgy semmi), szóval nagyon élveztem, és tervben van még több ilyen beiktatása, poszt róla itt Egy hét Facebook nélkül (bár az mókás, hogy itt még arról is írkáltam, hogy ezért nincs Instagrammom, amit azóta végül csináltam, de nem a feltűnési viszketegséges random embereket követtem be vele, hanem elsősorban mindenféle blogokat, meg könyves dolgokat) - Kommentelni egy posztot 9gagon vagy feltölteni egy sajátot
Hát tudniillik én még az interkapcsolatos neten is olyan gyáva vagyok, hogy full anonimusként se merek sehova se kommentelni, meg semmi, úgyhogy ezt kimondottan nehezen teljesíthető célnak gondoltam, de végül egész hamar meglettem vele, és szerencsére semmilyen negatív dolgot nem tapasztaltam, szóval nem találtak be a trollok vagy ilyesmi. Bár nem saját posztot töltöttem fel, pedig ahhoz is volt egy-két ötletem, csak mostanra már teljesen elfelejtettem, hanem egy ps-es képet kommentáltam, de már ez is valami tőlem. - Rendelni valami koreai sminkcuccot (aztán ki is próbálni)
Erről szerintem szintén egy bejegyzésben Koreai kozmetikumok #1 elég jól leírtam amiket akartam, úgyhogy most olyan sok mindent nem fűznék hozzá, csak azt, hogy voltam olyan optimista, hogy beszámoztam posztot, habár nem különösebben volt tervben, hogy fogok még ilyeneket rendelni, de azóta újra sikerült, még februárban, szóval most már tényleg naaagyon hamarosan érkezik azokról is egy kisebb haul. - 1 hónapig nem Lolozni
Ezt duplán is teljesítettem, először rendesen egy hónapot ez miatt, aztán pedig sikerült annyira felhúznia, hogy vagy 3 hónapra abbahagytam, és abban az időben nem is hiányzott, de most valahogy jól esik újra játszani, főleg, hogy tök mindegy, hogy miket próbálok ki, egyszerűen szinte csak ez az egyetlen egy az, ami tényleg hosszútávra leköt. - Végigjátszani valamilyen játékot
Steamen ahogy azokban a bejegyzésekben említettem, és még fogok is, elég sok játékot beszereztem, de még mindig csak egy van amit végigjátszottam, és azt se egyedül, ami nem más, mint a Cry of Fear. Tavaly látom a Life is Strange-t tervezgettem, igazából még mindig nagyon várólistás, szóval majd egyszer arra is sort kerítek végre. - Megcsinálni valami DIY ötletet Pinterestről
Igazából nem volt kimondottan feltételem, hogy erről az oldalról legyen, csak úgy voltam vele, hogy hátha nem nagyon lesz ötletem, de azóta alkottam innen is Stormtrooper muffin és saját kútfőből is DIY kalaptartó, valamint a közeljövőben tervben vagy egy újabb project. - Legalább egy hétig minden reggel tornázni
Amikor angolul felírtam a 101-1001-es listás oldalra akkor már csak az lett belőle, hogy legalább egy hétig minden nap tornázni, úgyhogy már eszembe se volt, hogy eredetileg ezt reggel akartam volna, de mozogtam és ez a lényeg, méghozzá egy 30 napos kar eddzést csináltam végig, hogy szépen mutasson majd a koszorúslányruhába. Erről itt írtam részletesen Fogyókúra #2 de a kezdeti lelkesedésem után tényleg csak a karos 30 napot bírtam végigcsinálni, a lábassal már csúnyán felsültem, a többibe pedig bele se kezdtem. - Elmenni kozmetikushoz
Ennek kimondottan örülök, mert végre pár hétig normális szemöldököm lehetett, nem valami szedett-vedett bénaság. Az esküvő előtt kupálták ki, még májusban, úgyhogy lassan ideje lenne megint mennem, de nem szeretek olyan dolgokat mással csináltatni, amiket amúgy én is meg tudok magamnak valósítani, úgyhogy most próbálkozom megtartani azt a formát amit kaptam, és már tényleg csak a felesleget kiszedni. - Olyan helyen aludni ahol már nagyon régen
Ez egy baromi értelmetlen tétel lett, és végül nem is jókedvemben sikerült teljesítenem. Még valamikor talán októberben összeszedtünk papáékkal valami jó kis vírust, és amikor hazajöttem kreszről olyan szarul voltam, hogy nem bírtam magam bevonszolni a saját szobámba, így Ernőébe aludtam, ahol már 5 éve nem, pedig akkor egész nyáron, úgyhogy se a körülmények, se az emlékek nem voltak valami fényesek, de legalább teljesítve van. - Játszani félöcsivel
Tudom borzalmas testvér vagyok, hogy ilyet fel kellett írnom, de sose értettem a kisgyerekekhez, aztán év elején úgy alakult, hogy kétszer is nekem kellett rá vigyáznom, és egész jól elvoltunk. - Fényképeket előhívatni
Tavaly kb olyan 80 képet hivathattam elő, és idén is tervben van egy újabb adag, már alig várom. - Legalább 5 lvl7-es és 6 lvl6-os championt csinálni Lolban
Ezt bőven túlteljesítettem, ugyanis már most 9 lvl7-es hősöm van (Miss Fortune, Jinx, Ahri, Lulu, Janna, Leona, Zyra, Lux és Morgana) valamint 3 előkészületben (Soraka, Sona, Nami) és egyelőre 5 lvl6-os (Soraka, Sona, Nami, Annie, Orianna) és még egy előkészületben (Syndra), aztán még ki tudja hova jutunk ki a következő még maradék durván 2 évben, bőven vannak akiket szeretnék majd ide felhúzni. - Elmenni egy masszázsra
Nem is egyszer, hanem ezt is mindjárt kétszer sikerült megtennem. Van a falunkba egy thai néni akinek arany keze van. - Kézzel írt levelet vagy képeslapot küldeni valakinek
Amikor ezt kitaláltam már akkor tudtam, hogy mindenképp Imotou-nak szeretnék valamit küldeni a szülinapjára, és habár az ajándék amit kimondottan szerettem volna nem érkezett meg addigra, de egy képeslapot és egy rajzot így is bele tudtam tenni a borítékba ♥ - Rendelni egy webshopból ahonnan eddig még soha
Ezt magyar és külföldi viszonylatban is teljesítettem, itthon rendeltem az Emagról és a H&M-ből, külföldről pedig a RoseRose shopból és a Verának a RoseGalről, összességében pedig mindegyikről jó tapasztalatokat szereztem. - Egy hónapig minden nap meginni egy nagy üveg ásványvizet
Ezt is az esküvő előttre időzítettem be, hogy jó hydratált legyek, és annak ellenére, hogy azt gondoltam nagyon nem fog menni, kimondottan jól esett, pár héttel tovább is teljesítettem, de most már megint eljutottam oda, hogy alig iszok valamit. - Összebarátkozni valakivel személyesen
Itt az volt igazából a lényeg, hogy nem egy sokadik netes barátot szerezni, hanem egy olyat akivel találkozni is tudunk. Eredetileg úgy terveztem, hogy alapból IRL fogom megismerni, de végül Zsófival összefutottam Imvun, kiderült, hogy tök közel lakunk, találkoztunk, és még mindig barátok vagyunk, szóval azt hiszem sikeres teljesítés volt. - Elkészíteni egy sminket és azzal elmenni valahova
Már többször mondtam, hogy nagyon nem tudok sminkelni, nem is merek, mert félek, hogy rosszabbul nézek ki vele, mint nélküle (pl túl csicsásra sikerült a szemem, vagy bénán van felkenve, foltos az alapozó, nem áll jól a rúzs meg ilyenek) magamat még mindig nem mertem kikenni, bár a hozzávalókat már beszereztem (haul hamarosan), de tavaly odaírtam, hogy az is számít ha más sminkel ki, és Verától egy nagyon szépet kaptam az esküvőre, úgyhogy ezt is kihúzhattam. - Találkozni valakivel akivel már nagyon régen
Ez Ichi volt, és igaz, hogy kb csak 10 percre, de 3 év után újra sikerült összefutnunk. - Mézeskalácsot sütni
Az évekkel ezelőtti első katasztrófális próbálkozásom után most nagyon finomat sikerült összehoznom, ráadásul nem is csak egy adagot, valamint természetesen idénre is már tervben van. - Madarakat etetni télen
Ezt kicsit későn is kezdtem el, meg nekik is beletelt egy kis időbe mire felfedezték amit kiraktam, de a tél vége fele már hozzánk is jártak enni, és olyan jó érzés volt, idén már mindenképpen hamarabb készülök nekik. - Halloweeni tököt faragni
Tavaly 11 év szünet után végre ezt is sikerült újra megvalósítanom, és biztos, hogy idén is megfogom ♥ - Megismerni egy rokont akivel még sohasem találkoztam
Hát pont januárban született egy új unokatesóm, úgyhogy vele ezt egyszerűen ki is húzhattam. (mondjuk nem pont így terveztem, apai nagymamai vagy nagypapai rokonokra gondoltam elsősorban, de még lehet, hogy az is meglesz valamikor/valahogy) - Végignézni egy horrorfilmet egyedül a sötétben
Ezt pont a múlthónapban teljesítettem és nem is olyan rég írtam róla. A Vaksötétre esett a választásom, és annak ellenére, hogy nem féltem rajta, egy elég korrekt film lett. - Amerikai palacsintát sütni és megkóstolni juharsziruppal
Ilyet már egyszer sütöttem, akkor is és most is ízlett, úgyhogy az igazi kihívás a juharszirup volt, ami azt kell mondjam, hogy borzalmas volt. Mind ízre, mind állagra az egyik gyógyszerre emlékeztett amit kicsinek mindig kaptam ha köhögtem és fájt a torkom, fujj borzalmas volt.
Hát ezek lettek volna azok amiket egy év alatt sikerült teljesítenem, javarészt teljesen klassz és új tapasztalatokat és ismereteket (meg cuccokat) szerezve, úgyhogy kíváncsian várom jövő ilyenkor majd mikről fogok tudni beszámolni, de addig is, még megemlíteném azokat amik éppen folyamatban vannak.
Folyamatban
- Egy év alatt megnézni 50 filmet
Először 100-at szerettem volna, de sose voltam az a nagy filmnézős, így végül leszűkítettem 50-re, és annak ellenére, hogy azt gondoltam, hogy még ez is képtelenség lesz egy év alatt, így a vége fele annyira jól belejöttem, és olyan klasszakat néztem már eddig meg, valamint tettem is a várólistámra, hogy talán még a 100 se lett volna sok. Itt megtaláljátok, hogy eddig miken vagyok túl Januári filmlista Februári filmlista Márciusi filmlista Áprilisi filmlista Májusi filmlista Júniusi filmlista Júliusi filmlista Augusztusi filmlista - Egy év alatt megnézni 20 animét
Először ezt is sokaltam, de tulajdonképpen ugyan az történt, mint a filmeknél. Annak ellenére, hogy sokkal több időbe telik egyet végignézni, akár 50-et is írhattam volna, mert olyan remekműveket találtam, hogy végre újra élvezem őket nézni, pont mint régen (persze szigorúan csak 2010 előttiekből válogatok, mert az újak közül amiket láttam, mind borzalmas volt) Eddig ezeken vagyok túl Téli animék Tavaszi animék Nyári animék - Munkát találni
Abból a webdesigneres dologból ahova tavaly kb ilyenkor mehettem volna végül nem lett semmi, mert az az ismerősöm elment külföldre dolgozni, úgyhogy igazából még mindig nem találtam gyakorlatilag semmit, az albérlet miatt annyira nem probléma, viszont a korom miatt lassan az lesz, szóval mindenképp jó lenne végre találni valamit amit így a hétvégi suli mellett tudok majd csinálni, szóval ez így folyamat folyamatban van. Ha majd végre találok valamit, mindenképp szeretnék egy bejegyzést írni arról, hogy miért húztam idáig, meg ilyenek. - Meghajtogatni 100 darut
Ebbe még tavaly kezdtem bele, vettem is direkt ehhez való 100 darabos origami papírt, azt hittem könnyű lesz, mert már párszor hajtogattam darut, de még az elsőt se sikerült megcsinálnom, nagy lelkesedéssel egyből beállítottam, hogy folyamatban van, de igazából még nincs, csak már nem akartam kivenni, de hamarosan meg fogok vele próbálkozni újra, mert már azt is kitaláltam, hogy mit fogok velük csinálni. - Minimum Gold 3-nak lenni Lol-ban
Ez már rég sikerülhetett volna, mert már a gold4 promómat csináltam amikor felszálltam a troll és tilt vonatra (oh, én csak a szerencsétlen utas voltam, nem a kapitány) és visszapottyantam egészen silver 5-ig.. Itt jött el az a pillanat, hogy letöröltem majdnem 3 hónapra, és akkor arra gondoltam, hogy kit érdekel a gold3, az milyen király lesz, hogy leszoktam róla! De aztán csak visszaraktam, így ez most újra cél, és remélem az idei szezonzárás előtt sikerül is elérnem, már nem kell hozzá olyan sok. - Életben tartani valamilyen szobanövényt
Pont a tavalyi szülinapomra kaptam egyet az Ernőéktől, és jelentem egy év elteltével még mindig életben van (bár papával ketten gondozzuk), szóval ezt lassan át is tehetném a teljesítettbe. - Kinyírni a naplót
Ebbe tavaly ilyenkor még nagyon benne voltam, de őszintén nem tudom, hogy meg akarom-e csinálni, nagyon utálom az egészet, idétlen, undorító és agyatlan, el se hiszem, hogy egyáltalán bedőltem ennek, és megvettem. - Kiszínezni az összes színezőm
Ezt már sokkal szívesebben űzöm, habár már majdnem egy éve nem fogtam szinest a kezembe mert mindig elfelejtem, hogy ezt is kéne csinálni, úgyhogy szerintem lassan nekiállok, mert nem fogok vele végezni. - Megcsinálni mindent erről a listáról
Hát ebból a felsorolásból látszik, hogy tényleg egész klasszul haladok, úgyhogy remélhetőleg sikeresen kihúzhatom majd ezt is.
Amikbe nem kezdtem még bele vagy nem is teljesítettem, azokat most nem írom ide újra, ahogy a bejegyzés elején említettem, itt 101 - 1001 / Sweet 22 mindegyik megtalálható. Ha ti még nem kezdtetek bele, szerintem mindenképp próbáljátok ki ezt a kihívást, nagyon szórakoztató és ösztönző ^^
0 megjegyzés