Ebay/Ali #14
szeptember 12, 2017
Tudjátok inkább már nem is mondok semmit, egyszerűen most már itt az ideje, hogy nyilvánvaló legyen számomra, annak ellenére, hogy januártól júniusig szép kis szünetet tudtam tartani a rendelgetésekbe, ez valahogy nem akar többször összejönni. Bár most kivételesen nem egy nap alatt rendeltem meg a fél kínálatot, hanem mindig csak random kellett valami, (úgy is voltam vele, hogy nem is írok róluk, mert kevés lesz, de még így is felhalmozódtak) ezek közül van amit még augusztusban vettem, sőt olyan is ami már ide is ért.
Ebay
Ebayről most csak három dolgot szerváltam, abból pedig egyet nem is fogok most ide berakni, mert egy DIY projecthez szánom, amiről majd úgy is fogok írni, mellesleg pedig kezdem úgy érezni, hogy egyre jobban szokok át Aliexpressre.
Így, hogy a múltkor rendeltem kettőt, meg van is itthon egy kötöttem, és még mindenképp szeretnék egy bordót is, arra gondoltam, hogy rendelek nekik végre egy tartót. Már meg is érkezett és nagyon praktikus, viszont az enyém egyik szélső karikája el volt törve. Nem tudom, hogy eleve selejteset adott-e fel az eladó, vagy az szállítás közben történt valami (bár ahhoz szerintem túlságosan is be volt csomagolva), de meg tudtam ragasztani, meg se látszik a törés, úgyhogy végül nem problémáztam rajta, viszont az értékelésébe azért beleírtam.
Ezt is DIY cucchoz szántam, de nem vált be. Ezzel szerettem volna megtölteni az ecsettartó vázámat, azt írták 2000 darabos, drága se volt, gondolkodás nélkül megvettem, és ez volt a probléma. Lehet, hogy 2000 darab, de olyan pici, hogy a tasak amiben érkezett kisebb, mint a tenyerem... kb talán 15 zacskónyival (sőt!) tudnám megtölteni azt a tartót. De amúgy nincs vele semmi probléma, úgyhogy majd megpróbálok kitalálni valamit amire fel tudom használni.
AliExpress
Ruhákról nem szoktam itt írni, de ezt nem magamnak rendeltem, hanem a Veráéknak, raádásul kettőt is, egy fehéret és egy kéket. Annak ellenére, hogy az értékelése elég jó, ők nagyon nem voltak vele megelégedve. Maga a mintája szép, viszont az anyaga nem túl kellemes, és az elméletileges 60-112-es mellbősége se stimmel, nagyon szűk ugyanakkor viszont borzasztóan hosszú, nem tudom kikre lehet jó.
Én amúgy tök nem szeretem, hogy ha valakinek jó a szeme, és ilyen false szemüveget hord, ahelyett, hogy örülne neki, hogy jól lát, és nem kell azzal a rakás kellemetlenséggel küszködnie nap mint nap amivel egy dioptria jár. Nekem nagyon rossz a látásom, szemüvegem (egy régi itthonra, és egy egész új "elmenős") és kontaktlencsém is van, az előbbit minden nap hordom, az utóbbit mostanában már ritkábban, de még ha lencsét is teszek be, folyamatosan fel akarom tolni a nem létező szemüvegem, és ez nagyon zavar, úgyhogy arra gondoltam, hogy bepróbálkozok egy ilyennel, meg akkor is jól jön, ha esetleg már unnám a barna keretemet. Már meg is érkezett, és elég klassz, bár rajtam kicsit szokatlan, még nem döntöttem el, hogy merjem-e nyílvánosság előtt hordani.
Kb amióta számítógépem van, azóta van ilyen bazi nagy alátét az asztalomon, mert képes lennék úgy leélni, mint annak a rendje. Ezek az alátétek se húzzák nálam sajnos sokáig, a legutóbbit kb 2 éve kaptam apától, de a két kis átlátszós tartós része már teli van morzsával, meg porral, és sehogy se tudom kitakarítani, meg amikor vizes hajjal ülök ide, és csöpög, már tök fel is van hullámosodva, szóval én igyekszem, de egyszerűen nem tudok vigyázni semmire. Az egérpadom már teljesen kikopott a sok Lol-tól, sőt már kicsit el is van törve, úgyhogy így a kettőt összevetve jutottam arra, hogy ahelyett, hogy külön-külön venném meg őket, veszek egy ilyen jóóó nagy egérpadot. Nem különösebben animéset szerettem volna, de semmi más jobbat nem találtam.
Ezt megint a Wish-nek köszönhetem, ott ajánlotta fel az oldal, de hát kizárt dolog, hogy csak a postára fizessek vagy 500 forintot, úgyhogy felmentem Alira, és tádámm. Annyira tündéri, hogy az valami hihetetlen. Azt hiszem már írtam, hogy amúgy nem igazán szeretek olyan dolgokat rendelni ami kapcsolatba kerül az étellel, (mert mi van ha valami leázik róla vagy ilyesmi) de úgy gondoltam, hogy itt az ideje kicsit kevésbé paranoiásnak lennem. (De azért a biztonság kedvéért attól az eladótól vettem, akitől már sokan megrendelték)
Vettem egy tök állat feketelapos fényképalbumot (majd ha írok sima haul-t megmutatom) és külön csak abba szeretnék előhívatni mindenféle vicces képeket, meg kommenteket és idézeteket írni hozzájuk, az pedig a leghangulatosabb ilyen kis zselés tollakkal, remélem szépen fognak fogni és minden rendben lesz velük, valamint egy ilyen kis tök egyszerű dekor tapasszal szeretném majd beleragasztani a fényképeket
Már nagyon régóta szeretném kipróbálni, hogy hogy néznék ki műszempillával, és szerencsére a közvetlen környezetemben se vagyok ezzel egyedül, így Zsófival megbeszéltük, hogy rendelek egyet és belevágunk. Próbáltam minél extravagázsabbat választani, ugyanis van egy tök klassz ötletünk vele. Ehhez meg persze ugyebár szükséges is egy ragasztó. Ha a kanáltól félek, akkor ettől meg pláne, de szintén sokan rendeltek már belőle, úgyhogy annyira rossz nem lehet, mindenesetre ha itthoni boltban találtam volna (normális árba) akkor sose jutott volna eszembe innen rendelni.
Ez szintén a közös kis tervünkhöz tartozik. Zsófi amúgy sminkmester szeretne lenni és megbeszéltünk egy kifestett fotózkodást így halloween környékén. Nem szeretném elárulni, hogy mi szándékozom lenni, de ezekkel már lehet, hogy sikerült. Ha jók lesznek a képek, szerintem mindenképp írok róla bejegyzést.
Ritka ronda képösszevágás lett tudom, de a lényeg legalább látszik mindegyikből. Nagyon régóta szerettem volna már halloweeni formákat, meg egy unikornist is, úgyhogy így lassan az ilyen mindenféle formás sütik szezonja alkalmából arra jutottam, hogy ezeket is megrendelem, és ha ügyes leszek velük, talán még sütis bejegyzés is lesz.
Imádom a mécseseket, a gyertyákat és a füstőlőket, és végre megint itt van a szezonjuk! Úgyhogy gondoltam veszek a meglévő mellé mégegy tartót, és akkor szépen és biztonságosan tehetek egyet az asztalomra is. Nagyon megtetszett ennek a kis gömbnek az egyszerűsége és letisztultsága, úgyhogy nagyon remélem, hogy nem darabokra törve fog megérkezni.
Az egyetlen dolog ami miatt tényleg örülök neki, hogy divatba jöttek ezek a chokerek, hogy baromi sokfélét lehet találni, pofátlanul olcsón, és már nem kell vele vesződnöm, hogy honnan és milyet szerezzek be, mint az elmúlt 10 évben. Amit tavaly rendeltem ehhez eléggé hasonlót már több, mint egy éve bírja, pedig nem igazán kímélem, viszont már látszik rajta, hogy elég megviselt állapotban van, így mielőtt tönkremenne, gyorsan vettem egy másikat, hogy egyből legyen is mivel pótolni, a karkötő pedig teljesen random impulzusvásárlás, de hát annyira édes, cuki és őszies.
Hajráf (?) és bazi nagy hajcsatt
Ezeket szigorúan csak otthonra, amikor hátrafogom az egész hajam nagyon zavarnak azok a szemembe visszaeső rövid tincsek amik nem elég hosszúak, hogy elérjék a hajgumit, és a 8000. hullámcsatt helyett ezek jobb megoldásnak tűnnek.
Hát ezek lettek volna, azt nem mondom, hogy erre a hónapra, de erre a bejegyzésre biztosan. Vajon kibírom a jövőhónapot rendelgetés nélkül? Látogassatok vissza, és majd kiderül ^^ (micsoda reklámszöveg...)
0 megjegyzés