がんばって。
január 11, 2016
Az elmúlt év utolsó bejegyzésében nagyjából kiadtam magamból a "nyomasztó gondolataimat", és úgy érzem valamelyest segített. A fő okot pedig nem is írtam le, és nem is akarom, (holott utálok ilyen rébuszokban beszélni) de végiggondoltam, hogy még ha az meg is történne, se lennék egyedül azzal a problémával, szóval nem kéne, hogy ennyire belefészkelje magát a gondolataimba és ez miatt ne tudjam élni és élvezni az életem. (Főleg, hogy aki eddig tud róla teljesen idiótának is tart, hogy ekkora baromságot mégis honnan szedtem) Most ha el is öntenek az ezzel kapcsolatos negatív gondolatok akkor próbálok arra öszpontosítani, hogy pont azért kell addig élnem -és nem begubóznom- amíg még megtehetem és nem akkor keseregni rajta amikor majd egyszercsak késő lesz. Bár nekem az olvasás meg Lolozás is teljesen megfelelő és értékelendő kikapcsolódási forma, amire biztosan szívesen fogok visszagondolni később is, ugyan úgy, mint anno a sok Imvuzásra, de azért nem mászkálni el senkivel sehova, mert idióta fóbiáim vannak az már kicsit frusztráló, és még a szép emlékeimet és képes elcsúfítani például 2013-ból. Ha bármit meglátok abból az évből így október-november-december felé főleg, mindig az jut eszembe, hogy ez volt az utolsó olyan évem ahol még "normális" voltam, és mennyire nem is sejtettem, hogy mekkora paragép lesz belőlem. Ennek most már tényleg véget kell vetnem. Tulajdonképpen sose voltam kimondottan optimista, inkább mindig felkészítettem magamat a rosszra, hogy aztán tudjak örülni a jónak, de most már kicsit elszaladt velem a ló, és hihetetlen pesszimista lettem. Eluralkodott rajtam az a felfogás, hogy akármi történik az mind-mind csak azért van, hogy nekem valahogy rossz legyen, ráadásul minden apró-cseprő dolgot hihetetlenül túlgondolok és bonyolítok.
Tehát ha már akkor új év, én is leírok pár dolgot amin ideje lenne tényleg változtatnom, és be is fogok róla számolni, hogy mennyire sikerült, mert így talán legalább még motiváltabbnak fogom magam érezni.
Életmód váltás
Egészségesebb ételek, több mozgás és több folyadék fogyasztás. Nem is tudom ezeket hányszor megfogadtam, de sose bírtam tovább pár hétnél, pedig részemről nem csak egy "divat fogadalom", mert ez úgy is szerepel kb mindenki listáján, a természetgyógyászom rágja ezzel már nem tudom milyen régóta a fülemet, hogy nagyon nagy bajok lesznek velem, ha nem változtatok valamit sűrgőssen magamon. Mellesleg mondjuk úgy 5 kg-tól se lenne rossz ezek mellett megszabadulni, de régebben is mindig azért adtam fel, mert nem láttam eredményét a mérlegen, és teljesen elvesztettem a motivációm, de ha azért csinálom, hogy jobban és egészségesebbnek érezzem magam a bőrőmben, és csak erre koncentrálok akkor azt hiszem minden oké lesz. Őszintén egyébként legszívesebben jógázni kezdenék el, még sose csináltam, de már régóta érdekel, hogy milyen lehet.

Többet eljárni újra otthonról
Hálisten ezzel a nyár óta kialakult otthon ücsörgős életmódommal még nem martam el magam mellől különösebben senkit, pedig elég idegesítő lehet, hogy minden programot nevetséges indokokkal mondok le, vagy csak egyszerűen amint szóba jönne valami ilyesmi, random témát váltok, de ezen sürgőssen változtatnom kell. Egyszerűen csak tényleg el kell fogadnom, hogy az a dolog amiért nem akarok emberek közé menni egyszerűen nevetséges.
Optimistábbnak lenni
Nem, nem esküdött össze az egész világ ellenem csak azért, hogy nekem rossz legyen, és igenis minden ok nélkül történhetnek velem jó dolgok. Nincs több össze-vissza kombinálás.
Nem, nem esküdött össze az egész világ ellenem csak azért, hogy nekem rossz legyen, és igenis minden ok nélkül történhetnek velem jó dolgok. Nincs több össze-vissza kombinálás.
Nem halogatni mindent a végtelenségig
Tulajdonképpen én világéletemben "sodródjunk az árral" és "lesz ami lesz" típus voltam, ami mondjuk talán tízenéves korba még nem is akkora nagy probléma, de így 20 felett már eléggé az. Nem fog az ölembe pottyanni semmilyen állás/nyelvvizsga stb ha csak várok a sültgalambra, és mindent maaajd valamikor elkezdek megcsinálni.

Nem vagyok semmihez sem túl öreg, kit érdekel mit gondolnak mások?
Néha csak azért nem csinálok/veszek meg valamit, mert már 21 éves vagyok, milyen fura lenne ennyi idősen ezt vagy azt elkezdeni/hordani vagy ilyesmi. De ha meg akarom tanulni/fel akarom venni, akkor miért is lennék hozzá túl idős? Lehet soha nem lesz belőlem akkora profi mintha ha már 10 évesen nekiálltam volna, de csak azért el se kezdeni, badarság. Ez egyébként a napokban jutott eszembe amikor azon gondolkoztam, hogy milyen kár, hogy régebben sose tanultam meg semmilyen hangszeren játszani, vagy jártam el valamit sportolni, és most már hogy nézne ki ha ennyi idősen odaállítanék valahova, vagy így, hogy okj-val kezdtem és ha elakarnék még kezdeni mondjuk egy főiskolát milyen furcsa lenne, hogy nem 18 vagyok, és mennyivel idősebb lennék mindenkinél, (ami amúgy se biztos, hogy így lenne) de miért érdekel ez engem? Mindig előadtam, hogy mennyire nem foglalkoztat amit mások gondolnak, de ez baromira nem igaz, ha már hallok valami negatív dolgot azzal kapcsolatban amit szeretnék, már visszább is veszek az elhatározásomból, szóval ezen is nagyon szeretnék változtatni.
Kevésbé utálatosnak lenni
Ez így családszinten leginkább, idegenekkel meg a barátaimmal remélem nincs ilyen problémám, de egyébként azt vettem észre ha itthon valaki beszól nekem valamit, akkor addig nem nyugszom amíg én valami sokkal gonoszabbat vissza nem válaszolok, és még sokkal jobban fel nem idegesítem, aztán akkora nagy veszekedés lesz belőle, hogy zeng a ház. Ez a probléma leginkább mamával meg apummal áll fent, úgyhogy mostantól meg fogom tanulni elengedni a negatív beszólásaikat a fülem mellett.
Tehát ezeket összevetve -és még pár aprósággal megtoldva- év végére szeretnék:
- Fittebbnek és kb 50 kg-nak lenni
- Teli lenni mindenféle élményekkel
- Utazni - legalább egy helyre eljutni ahol még sosem voltam
- Optimistábban látni az életet - elhagyni végleg a sok negatív gondolatom és kombinálásom
- Megszerezni a középfokú angol nyelvvizsgát
- Megszerezni a jogosítványt
- Harmonikusabb családi kapcsolatokat kialakítani
Minimum plat5-nek lenni LoL-ban- Minimum 50 könyvet elolvasni
- Munkát találni
- Javítani a "rajz tehetségemen" legalább csak egy hangyányit
- Nem halogatni semmit a végtelenségig
- Megtanulni nem mások véleményétől függeni
3 megjegyzés
Majd küldheted nekem a rajzokat! :D Szeretném már látni, hogy mennyire igaz a kijelentésed, miszerint szörnyen tehetségtelen vagy. :D
VálaszTörlésOké :D Ha sikerül majd valamikor egyszer valami felvállalhatót alkotni, szerintem úgy is felrakom majd ide :D
TörlésAkkor jó. :3
Törlés