Nyári animék
szeptember 07, 2017
Jajj ez az anime szerintem annyira édesen indult, bár párszor már a falat tudtam volna kaparni azon a sok dolgon amit "nem illik" csinálni, (pl, hogy ennyi ideig tart egyeltalán kimondani a másik keresztnevét, ha valamit nehezen viselnék Japánban akkor ez tuti köztük lenne) meg azon a visszafogottságon ahogy bénáztak össze-vissza. Régebb óta meg szerettem volna már egyébként nézni, de mindig féltem tőle, olyanokat hallottam róla... És tényleg, ahogy haladunk előre úgy lesz egyre durvább és durvább, ami könnyed aranyos kis marha perverz ecchinek indult, olyan drámába csap át, hogy én már nagyon szarul éreztem magam. Tulajdonképpen egyik karakterrel se szimpatizáltam, maximum talán egy darabig Setsuna-val, aztán már vele se (Na jó, azért Kokoro-chan nagyon édes, de nem különösebben van sok szerepe). De Sekai-t, Makoto-t és Kotonoha-t jóóól megcsapdostam volna. Az első kettőt azért amit tettek, a harmadikat pedig amiért ennyire szerencsétlen és még tűrte is, aztán a többi szereplő se piskóta, itt mindenki naaagyon gonosz, de Makoto kétségkívül a legundorítóbb. És mégis annyira vitt a kíváncsiság, szeretem az emberi kapcsolatokról szóló dolgokat, így durván egy délután alatt végig is néztem az egészet. És hűű, ez engem borzasztóan kicsavart érzemileg, úgyhogy csak ezért megkapja tőlem a maximális pontot, egyeltalán nem ilyesmire számítottam. Ezeket gondoltam az utolsó részig, de ott aztán megint akkora pofont kaptam a történettől, hogy majdnem kiestem a székből. Marad a 10 pont, de csak azért mert akkorát ütött, hogy már csak azért sincs szívem kevesebbet adni rá, és tuti, hogy egy jó darabig nem fogom tudni kiverni a fejemből annak ellenére, hogy amúgy láttam már az Elfen Lied-et, a Higurashi no naku koro ni-t, és a Shuffle-t is, de eeeez..., pedig amúgy nem tetszett, undorító volt. Egyszerűen nem is értem, hogy ilyen történettel hogy lehet valaminek ilyen kis egyszerű címe, mint a School Days. És tudjátok mi a legbosszantóbb az egészben? Hogy az utolsó részt remélhetőleg azért leszámítva, rengeteg Makoto vagy bármelyik lány rohangál a világban, és ez nagyon szomorú.
Sikerült egy OVA-t is megnéznem, méghozzá a Magical Heart Kokoro-chan-t. Igazából 3 szóban el tudom róla mondani a véleményemet: What da fuck?? Igaz, hogy csak ezt láttam, de szerintem a másik nevében is kijelenthetem, hogy teljesen felesleges már ez a két bőrlehúzás erről az egészről.
Ginban Kaleidoscope (2005) 10/7
Jajj én ezt az animét nagyon untam. A School Days után szerettem volna valami kis könnyen megemészhető, aranyos történetet, amivel nem is lőttem volna nagyon mellé, mert az alapszituáció jó, sőt Tazusa egy nagyon szimpatikus főszereplő, és még ezt a nagyon furcsa megszállásos dolgot is elég hamar sikerült megszoknom, mert Pete is nagyon aranyos karakter, együtt pedig főleg imádnivalóak, de maga a sztori egyszerűen untatott. Én korcsolyázást szerettem volna látni, és a két főszereplő kapcsolatának alakulását, nem szinte minden részben minimum 10 perces idióta riporterekkel való hadakozást, (és borzalmas idegen nyelven való beszédeket). Az első részekben, és a kilencediktől kezdve hálisten elég rendesen megkaptam amire vágytam, de még így is néha úgy éreztem egy epizód leforgása alatt, mintha már vagy hármat megnéztem volna. Annak ellenére, hogy csak 12 részes volt, 4 hooosszú nap alatt sikerült csak befejznem, és azt is azért, mert már annyira erőltettem magam rá, hogy haladjunk. Egyszerűen fogalmam sincs miért éreztem annyira unalmasnak ha igazából csak az újságírós részek nem tetszettek. Lehet, hogy azért mert sosem sportoltam semmit, és ezeket az eddzés és előadás dolgokat egyeltalán nem tudtam átérezni, vagy épp csak egyeltalán nem volt kedvem semmilyen animéhez, viszont az utolsó kettő, főleg az utolsó rész, kárpótolt mindenért (még majdnem el is sírtam magam rajta). Abban mindent megkaptam amit szerettem volna, de attól függetlenül én ennek, most 7 pontál nem tudok többet adni.
Sola (2007) 10/8
Teljesen meg voltam róla győződve, hogy ennek az animének is anno megnéztem az első részét, de Matsurin, az esernyőn és az üdítős automatán kívül semmi más nem rémlett, úgyhogy nem lehetett rám nagy hatással. Most is kicsit féltem belevágni, attól tartottam, hogy hasonló lesz, mint a School Days vége, de hál isten nem úgy történt. Viszont vegyes érzelmeim vannak az egésszel kapcsolatban. Tetszett a történet, aranyosak voltak a szereplők, az egész nagyon magával ragadó volt, mégis kb erőltetnem kellett magamat, hogy leüljek megnézni és fogalmam sincs, hogy miért. A grafikáját imádtam, habár Yoritonak néha érdekes fej formákat sikerült összehozni, de megkaptam a hatalmas szép szemeket, az opening zenéje és szövege pedig szintén kimondottan nagyon tetszett. Egyszerűen furcsálom, hogy kb semmilyen véleményt nem tudok róla írni, pedig általában már az 5-6. részeknél meg szokott lenni, aztán a végén csak kicsit megtoldom és ha kell átfogalmazom, de most még a 13. rész után sincs semmi. Jó volt, szép volt, megható volt, de mintha valami hiányzott volna belőle, talán egy kicsit több visszaemlékezés, mert nem tudom, lehet, hogy valahol elmaradtam, de nem értettem, hogy ha ez az egész a középkori Japánban kezdődött, akkor onnantól mostanáig mi történt velük? Bár ha ettól eltekintek, akkor tetszett, főleg a vége, örülök, hogy újra sikerült egy hárem és ecchi mentes animét kifognom.
Hoshi no Koe (2002) 10/8
Hűűű hát ez már nem tudom mióta várólistás volt, a készítő Shinkai Makoto még jó pár másik művével együtt. Még anno az AnimeStartsba olvastam róla és az ismertető alapján egyből elvarázsolt, akkora reményeket fűztem hozzá, hogy talán azért is húztam ennyi ideig, mert féltem, hogy csalódni fogok benne. És igazából tényleg csalódtam. Olvastam, hogy ezt gyakorlatilag teljesen egyedül csinálta az otthonában, szóval ilyen szempontból teljesen le a kalappal az előtt amit összehozott, és az alapötletért is még mindig oda-vissza vagyok minimum kétszer, úgyhogy amiben igazából csalódtam az a rövidsége volt. Nagyon meglepődtem, hogy az egész csak 25 perces, én minimum egy másfél órás mozit vártam volna, elvégre hogy lehet egy ilyen nagyszerű sztorit normálisan belesűríteni ennyibe? Hát a válasz nekem az, hogy sehogy, olyan volt mintha egy hosszú előzetest néztem volna. Annyira kíváncsi lettem volna több utazás előtti sulis történetre, hogy hogy kezdődött a kapcsolatuk, akkor valami könnyes búcsúra amikor a lány elment, aztán mivel a sci-fi-t meg ezeket az űrös dolgokat egyébként nem szeretem, így a lány csatáiból nekem ennyi elég volt, de a fiú életére továbbra is a földön, nagyon érdekelt, hogy hogy próbált meg túllépni Mikako-n, ha egyeltalán próbált... ahh, annyi minden kellett volna még bele, bárcsak egyszer kapna egy hosszabb változatot.
Kanokon (2008) 10/7,9
El se hiszem, hogy ezt is végignéztem. Kivételesen szintén nem volt olyan régóta várólistás, 2013 nyarán találtam rá, de örülök, hogy nem akkor láttam, sőt őszintén szólva szerintem még most se kellett volna látnom. Még idén se ez lesz az első ecchi amin kiakadtam, de hát te jó ég. Láttam, hogy ecchi, és igazából normális keretek között nekem nincs is bajom ezzel a műfajjal, sokat is néztem már, mert a 12 részesek közül talán ez az egyik leggyakoribb, de ami ebbe volt az már katasztrófa. Bár lehet csak én értelmezem túl szűk keretek között az ecchi fogalmát, de az nálam leginkább egy-két perverz szereplő, néhány béna poén, és maximum pár kivillanó bugyi, ehhez képest itt viszont aztán kb minden volt "az"-on kívül, cenzúra nuku, úgyhogy én attól függetlenül simán nevezném valami hentaiba bevezetőnek is. De, hogy akkor mégis mi a lótúróért néztem végig? Remek kérdés. Egyrészt nagyon tetszett a rajzolása, a főbb karakterek hihetetlenül édesek, története nincs, de a sok perverzség ellenére valahogy mégis nézeti magát, csak 12 részes és nem volt kedvem mégegyet félbehagyni, mert szorít a határidő, hogy november végére végezzek 20 darabbal. Visszatérve egyébként a szereplőkre, mindenki nagyon aranyos volt, kivéve a főhős, Kouta. Ki nem állhatom ha valaki ennyire életképtelen és szerencsétlen, mint ez a gyerek. Hiába volt "cuki", egyszerűen néha szívem szerint felpofoztam volna, ráadásul azzal, hogy ennyire gyerekes, meg úgy is néz ki, eléggé gáznak tűnik az egész. Kevésbé retardált főszereplővel sokkal jobb anime lett volna szerintem belőle, de ha valaki szereti az ennyire perverz dolgokat, akkor így se rossz, valahol azt olvastam, hogy 2008 legjobb ecchije, de egyébként senkinek se ajánlom, a pontot is leginkább a grafikára meg magukra a szereplőkre adtam, nem arra amit leműveltek a képernyőn.
Special: Szeretném kimosni a szemem és a fülem hypoval.
Myself; Yourself (2007) 10/9,5
Akkora hatással volt rám úgy tűnik a School Days, hogy most már az összes középiskolás animétől tartani fogok amiben túl sok a lány, hogy olyanba csap át, ha nincs benne egyértelműen, hogy valami idióta vígjáték lesz, mint mondjuk a Kanokon. De hálisten ebben se történt ilyen a dráma, tragédia és öngyilkosság jelzők ellenére se. Inkább az idei animéim közül leginkább a H2O-hoz tudnám hasonlítani, és tudjátok még mi is történt? Ismét új kedvencet sikerült avatnom. Annyira tetszett, hogy kevesebb, mint egy nap alatt bedaráltam az egészet. Aranyosak voltak a szereplők (nekem Aoi-chan volt a kedvencem, Shuu pedig valamiért folyamatosan Áronra emlékeztetett külsőre, pedig nem is nagyon hasonlítanak) emberiek, mindenféle tulajdonságokkal és igazi reális problémákkal. Annyira szeretem az ilyen animéket/könyveket/filmeket, nekem nem kellenek harcok, meg fantasy, a legizgalmasabb történeteket úgy is mindig maga az élet írja. Amit sajnáltam benne, az az volt, hogy nagyon hirtelen lett vége, és egyszer csak kaptunk egy 10 évvel később befejezést, ahol persze láthattuk, hogy mindenki jól van, bár az ikrek és Asami sztoriját kicsit kifejthették volna, arra meg még mindig borzasztóan kíváncsi vagyok, hogy mi történhetett a nénivel. De ami egyébként a leginkább szíven ütött az amúgy is szép befejezés és történet kapcsán, az az, hogy 2007-es animéről lévén szó, a 10 évvel később az idén van. A vége kicsit összecsapott, de egyébként egy nagyon szép és szomorú mondanivalójú animéről van szó, úgyhogy én mindenképpen ajánlom megnézésre ^^
Kimi ga Nozomu Eien (2003-2004) 10/2
Ez a pontozás igazából nem fedi a valóságot, mert egy gyönyörű, nagyon sírós, nagyon élethű, és nagyon romantikus animéről van szó, amiért tőlem ennyit kapott az azért történt, mert nem az lett a vége amit szerettem volna, és így nagyon nem tetszett. A történet nagy vonalakban annyi, hogy adott 4 barát; 2 fiú (Takayuki, Shinji) és 2 lány (Haruka, Mitsuki), Haruka Mitsuki segítségével szerelmet vall Takayukinak, és ők innentől kezdve egy pár, de titokban Mitsuki is szerelmes Takayukiba, Harukát pedig baleset éri és 3 évre kómába kerül. Az idő telik, most már Mitsuki és Takayuki egy pár, de amikor Haruka felébred, erről semmit se tud, azt se, hogy 3 évig feküdt kómában, így mindenkinek a 3 évvel ezelőtti önmagát kell előtte játszania. Vajon kit választ végül Takayuki? Ezt csak azért írtam le így gyorsan, mert innentől kezdve spoiler, szóval ha esetleg érdekel titeket a történet, ne olvassátok el a felháborodott véleményemet. Spoiler Én teljesen letörtem amikor Takayuki végül Mitsuki mellett döntött. Egyszerűen Haruka annyival szebb, aranyosabb, kedvesebb, nagylelkűbb, önzetlenebb, erősebb, stb volt, mint Mitsuki, aki igazából a sorozat kezdete óta egy féreg volt a szemembe. Már ott is olyan dolgokat csinált, hogy felfordult tőle a gyomrom, és igenis az ő hibája Haruka balesete is. Az meg, hogy amíg kómában fekszik a legjobb barátnőm, rámászok a pasijára, és amikor végre felébred szerencsétlen lány, mást se akarok, csak megmondani neki, hogy a barátod már az én barátom... (arról nem is beszélve, hogy még Takayuki-t is megcsalja közben, de hát ez mind csak azért van, mert ő a szegény kis Mitsuki, akinek minden annyira szar, végül is egészséges, van munkája, hála a gerinctelenségének, pasija is, jajj annyira rossz lehet) Egyszerűen undorító. Nem tudom megérteni az érzéseit, akármennyire is próbálták az ő helyzetét is drámaian bemutatni, arra amit művelt nincs mentség. Egyedül annak örülök, hogy Haruka küldte el Takayukit, méghozzá nagyon szépen (mert látszik, hogy mennyivel tisztább és egyenesebb jellem, mint Mitsuki, éljen Haruka! ♥) és bejött a rajzoló karrierje is, habár nem mutatták, de remélem talált ezerszer különb barátokat, és szerelmet is, mint ők voltak. Takayukit és Mitsukit se mutatták már együtt, úgyhogy remélem szétmentek, és Mitsuki végül belefulladt a saját önsajnálatába. (És nem vagyok gonosz, minimum 4 ember életét tette tönkre) Haruka huga, Akane még nagyon szimpatikus volt, Takayuki munkahelyes jelenetei pedig szerintem nagyon feleslegesek, az a szőke lány, akinek állandóan elfelejtettem a nevét, pedig kimondottan idegesítő volt. Hát röviden-tömören ennyi a véleményem. Spoiler vége. Igazából kicsit elgondolkoztató, hogy ha a School Days is ennyire felkavart, akkor arra miért 10 pontot adtam, erre meg miért csak kettőt, de ott mindenkit utáltam, csak haladtam az árral, és bármilyen végkifejlettel meg lettem volna elégedve, ráadásul olyan erőset kaptunk, hogy tényleg majd' kiestem a székből. Itt viszont volt egy szereplő akit nagyon szerettem, és úgy érzem, hogy csúnyán elbántak vele, úgyhogy annak ellenére, hogy ez az anime sokkal jobb, a vége nálam ennyit rontott rajta. Spoiler még akkor is megadtam volna neki a 10 pontot, hogy habár Haruka dobta Takayukit, mert ő a három évvel ezelőtti énjébe volt szerelmes, Takayuki végül nem találta volna meg Mitsukit, és sose jönnek össze újra, mert nekem igazából az bökte a csőrőmet ennyire, hogy ez a gerinctelen karakter ilyen pozitív endinget kapott, mert Harukának nem kell Takayuki a boldogságához, úgyhogy nem az bántott, hogy végül nem lett belőlük egy pár. Amúgy tudom furi, hogy csak Mitsukit okolom, mert mindenhez két ember kell, de az elején nekem nem tűnt úgy, hogy Takayuki szerelmes lenne belé, így részéről semmilyen gonoszságot nem láttam a dologban, aztán egy évnyi depresszió után még talán meg is értem, hogy ha valaki felkínálja magát akkor él az alkalommal (bár ez is undorító), mert nem tudhatta, hogy Haruka mennyi ideig lesz kómában, vagy, hogy egyetalán fel fog-e ébredni, szóval lehet, hogy ha nem Mitsuki, akkor is lett volna végül másik barátnője, 3 év rettenetesen sok idő, úgyhogy talán tőle nem éreztem volna ezt akkora árulásnak, de Mitsuki nem várta meg, hogy ezt Takayuki magától eldöntse, undorítóan rámászott, belekevert a kapcsolatukba, és gerinctelenül elárulta a legjobb barátnőjét. Az én szememben pedig egy kapcsolat szempontjából kevesebb megbocsájthatatlanabb bűn van, mint a megcsalás és az árulás, ezért is akasztott ez ki ennyire. Spoiler vége. Nem tudom, hogy ajánljam-e bárkinek, mert ki tudja kiből mit vált ki, ne legyetek egy anime miatt olyan dühösek, mint én, mindenesetre ha belevágtok, az érzékenyebbeknek minden részre javaslok egy csomag papírzsepit.
Next Season OVA (2007-2008): Gondolom azért csináltak neki egy alternatív befejezést, mert sokan nem voltak megelégedve az eredetivel, így itt Takayuki a másik a lányt választotta. Most örülhetnék, hogy az utált karakterem hoppon maradt, de nem vagyok boldog. Spoiler annak rovására, hogy ennyi év eltelt a kettő között nagyon sok minden megváltozott, és nem csak a grafikára értem. Először nem értettem, hogy a kóma alatt történtek is megváltoztak-e vagy csak a végén választotta Takayuki Harukát. Ahogy mentek a részek végül nagyjából tiszta lett, de azt például még mindig nem értem, hogy az a történet amit Mitsuki a második részben elmesélt ebben az alternatív "világban" tényleg így történt, vagy csak nem akarta magát úgy beállítani, hogy ő mászott rá a srácra. De ettől függetlenül is annyival pozitívabb szereplőnek lett beállítva mindkettő, hogy már majdnem megsajnáltam Mitsukit, de csak majdnem. Annak ellenére, hogy megkaptam a vágyott befejezésemet, nem mondanám magam elégedettnek, olyan szinten mintha más személyiséget kapott volna Takayuki is, hogy mintha Haruka nem is őt választotta volna, hanem egy másik srácot, de számomra mindenképpen jobb befejezés, úgyhogy végül is örülök, hogy csináltak neki egy ilyet is Spoiler vége
(Uhh hát erről most olyan marha jól megmondtam a véleményem [és így is egy csomó mindent kihagytam], hogy még egy külön posztot is majdnem simán megért volna)
Azt hiszem animék szempontjából elmondhatom, hogy igazán érdekes és változatos évszakot sikerült zárnom, igazán elégedett vagyok a felhozatallal.

0 megjegyzés