Ma van a szülinapom, ami nem csak azt jelenti, hogy 23 éves lettem, hanem azt is, hogy pont egy éve, hogy belekezdtem a 101-1001-es listámba, és ahogy tavaly ígértem, most végigveszem, hogy mi az amit eddig teljesítettem, vagy éppen folyamatban van, esetleg kicsit megváltozott, mint ahogy eredetileg képzeltem. Egyébként úgy gondolom, hogy egész sikeres évet sikerült zárnom, ugyanis 35 dolgot sikerült véghezvinnem, és további 9 van folyamatban. A múlt évi bejegyzés itt található, a mostaniba pedig vágjunk is bele!
Először is bevezetőnek hagy mondjam el, hogy kötöttem ki ott, hogy 1 hónap híján 23 évesen fogok ha minden összejön, először főiskolai padokat koptatni, és még csak nem is diplomáért. Általános iskolában majdnem 8 évig kinűnő tanuló voltam, ha nem, akkor is jeles, egyedül nyolcadikban eresztettem le kicsit, de akkor már nem is számított, hiszen felvettek a környékünk egyik legjobb gimnáziumába.
Még tavaly írtam fel a 101-1001-es listámra jobb ötletem már nem nagyon lévén, hogy egy hétig nem fogok felmenni erre az omniózus oldalra. Igazából nekem nincsen vele semmi különösebb bajom, az ismerőseim száma 300 alatt van, akik nagyon idegesítőek azokat már réges régen kikövettem, a maradék állapot megosztásait és képeit pedig szeretem néha-néha olvasni/nézegetni, úgyhogy nekem nem is ezekkel van a bajom, sőt, még csak azt se mondanám, hogy kimondottan besokalltam, de amióta regisztráltam (2010 május) majdnem csak nem volt olyan nap, hogy ne lettem volna így vagy úgy online, úgyhogy itt volt az ideje kioffolni magam, az egy hét pedig még teljesen reálisnak és elviselhetőnek tűnt.
Gondolom senkinek sem kell bemutatnom a 101-1001-es listát/kihívást, régóta szemezgettem már vele, de valahogy sosem bírtam 101 dolgot összeszedni, most viszont 2 délután alatt meglettem vele (habár van benne pár hülyeség) és arra gondoltam, hogy miért is ne kezdhetném el pontosan a szülinapomon, ami pedig ma van ^^ Szóval ezekkel szeretnék meglenni durván 25 éves (jézusom) koromra.
Elég sokszor találkoztam már azzal a "problémával", hogy a legtöbb ember gyakorlatilag teljesen idiótának néz, amikor kijelentem, hogy baromira utálom a nyarat, (a tavaszt se kimondottan szívlelem) képes voltam lemondani egy Horvátországi utat - ami pont ezen a héten lett volna esedékes, azért is gondoltam, hogy ez egy totál aktuális téma -, és kedvenc évszakom az ősz. (Egyébként ha rangsorolnom kéne őket akkor az így nézne ki: ősz, tél, tavasz, nyár) Azért szerencsére nem vagyok egyedül ezzel még a közvetlen környezetemben sem, de úgy döntöttem, hogy összeszedek pár érvet a saját kijelentésem mellett.
(A kezdés ellenére nyugi, nem LoL-os bejegyzés következik.)
Elég szokatlan még az új nevem Lol-ba, de imádom. Igaz, a Hallucinogen-t is szerettem, mindig Halu-nak becéztek és egyszerűen nem is értem miért gondoltak az emberek arra, hogy biztos szívok valamit, nekem meg se fordult a fejembe anno amikor leregisztráltam és a mai napig se jutna ilyesmi az eszembe. Egyébként az egyik kedvencem még nyáron történt, két barátom együtt játszott nélkülem amíg nem voltam fent, valami Katica nevű lánnyal, és nem tudom miért, de valahogy szóbajöttem, erre az a lány teljesen kikészült, hogy úristen mi mind drogosok vagyunk, jézusom meg mit tudom én, aztán kapta is vissza az ívet azzal, hogy neked meg Katica a neved, mégsem vagy egy bogár... Ezen nagyon jót nevettem mikor utólag elmesélték. Mindenesetre eddig is voltak kritériumaim a felhasználó-karakternév választásokkal, de így mégeggyel bővítettem a képzeletbeli listám:
Mivel mostanában ilyen kevés a bejegyzés úgy döntöttem bevezetek mégegy "állandó" (azért rakom idézőjelbe, mert jelenleg fogalmam sincs mennyi lesz belőle, bár én szeretném ha sokáig tartana) rovatot a hónap végi "könyvértékelések" és a hétvégi vasárnapi mókához hasonlóan.
Úgy gondoltam, hogy minden hónap második keddjén -ha már egyszer nagyon régen egy második kedden születtem- írok valami dologról; lehet az kép, zene, videó - bármi, amit valamiért nagyon szerettem régen vagy csak kedves/érdekes emlékem fűződik hozzá amit nem szeretnék sohasem elveszíteni vagy elfelejteni.
Többször említettem már amióta kiköltöztem mamámékhoz, hogy a lakásnak ahol eddig laktam valószínűleg az lesz a sorsa, hogy kiadjuk albérletbe. Egyenlőre nem kerestünk rá eszeveszetten bérlőt, mert még mindig rengeteg cucc van ott, a bútorokról nem is beszélve, mert még azzal se jutottunk dűlőre, hogy velük vagy nélkülük szeretnénk-e másoknak átadni, de annyi biztos, hogy ha nélkülük, akkor még azokat is el kéne adni, tehát még van dolog bőven, de egészen eddig annyira erre koncentráltam, hogy csak kiadnánk, hogy eszembe se jutott az eladás lehetősége.
Azt hiszem elmondhatom, hogy egy elég kellemes év kezdést tudhattam magamnak januárban, ami tartott egészen februárig... Akkor úgy éreztem kezdek rátalálni önmagamra, végre kezdtek kézzel foghatóbb céljaim lenni, ambíciózusnak éreztem magam, aztán februárban beütött a krach, nem szeretném konkrétan részletezni, hogy mi volt az, de velem kapcsolatos, és annyira felborította a békémet, hogy teljesen magamba süllyedtem, és hiába próbáltam erőt venni magamon, egyre csak lejjebb és lejjebb zuhantam, ami nyárra még rosszabb lett, és szerintem jelenleg most vagyok a tetőpontján, legalábbis remélem, hogy ennél már csak jobb lehet.
+
=
Sajnos nem tudom megfogalmazni, hogy miért tettem ide pont ezt a két számot, mindkettő 2011 szeptemberi ami egy elég meghatározó hónap volt számomra, és hát több dolgot nem is nagyon tudnék írni, mert csak valami értelmetlen zagyválás lenne úgyis.
Tudom, hogy már említettem, nem is egyszer, de valami hihetetlenül sokat változtam az elmúlt pár hónapban, és van pár halvány sejtésem, hogy ez minek lehet köszönhető, de akkor is furcsa, furcsa mert sose gondoltam volna, hogy ez is én vagyok, és, hogy ilyen is lehetek.
Azt hiszem végül arról nem írtam, hogy a régi blogomat miért hagytam ott. Először nagyon akartam, de annyira feldúlt voltam, hogy biztosan nem olyan bejegyzés született volna belőle amilyet szerettem volna, meg eléggé magánügyes a dolog, és igazából nem tudom, hogy ezt a blogot ilyen szinten mennyire szeretném személyessé tenni. Úgy értem, az előzőn túlságosan is sok volt a személyes információ és fénykép rólam, meg nem csak rólam, de ennyit most biztosan nem szeretnék kiadni magamról. Sőt, azt a "naplót" is már csak azért sem nevezem nevén, mert nem akarom, hogy bárki is oda találjon. Még véletlenül sem, azt hiszem be is fogom állítani privátra. Annyira de annyira szeretném lezárni és elfelejti azt az időszakot, mindent amit odaírtam, és mindent ami oda köt. Az már nem én vagyok, hihetetlenül nem én, és igencsak furcsa belegondolni, hogy mindez ami most ennyire távol áll tőlem az tavaly még mennyire valóságos volt. Akkor úgy gondoltam, hogy önmagam vagyok, de valószínűleg csak ezt akartam elhitetni magammal. Kellett az a "pofon" nyáron, hogy felébredjek, bár még mindig nem teljesen találtam rá arra, hogy ki vagyok, azt már pontosabban tudom, hogy merre szeretnék haladni.
Hirtelen teljesen más életérzés kezdett hatalmába keríteni, aminek köszönhetően megváltozott a felfogásom és az ízlésem is. A ruhák/kiegészítőkhez kapcsolódót nagyjából részleteztem pár bejegyzéssel arrébb, de már zenében is teljesen mást kedvelek. Bár ez egy igen erős szó, mert jelenleg semmilyen kedvenc együttesem vagy stílusom nincsen, most csak random elindítok valamit youtube-on, vagy bekapcsolom a tv-n valamelyik zenecsatornát, amire amúgy nem vagyok büszke, de most valahogy amúgy nem lételemem a zene. Most értékelem a csendet is.
Míg tavaly teljesen odavoltam a BMTH-ért, és a hozzájuk hasonlóakért, most viszont ha bármi ilyesmit meghallok, hát... nem azt mondom, hogy rosszul leszek, mert durva túlzás lenne, de taszít és irritál. Irritál mert emlékeztet, és taszít, mert egyszerűen egy olyan közösséggel társítom össze amihez már nem szeretnék tartozni. De mielőtt bárki félreértene, ezzel senkit nem akarok megbántani, aki szereti őket, mert nincs velük semmi baj, csak azt hiszem az a jó szó, hogy kinőttem már ebből. Gondolkoztam azon is amúgy, hogy ez a második X teljesen átmosta az agyamat.
Míg tavaly teljesen odavoltam a BMTH-ért, és a hozzájuk hasonlóakért, most viszont ha bármi ilyesmit meghallok, hát... nem azt mondom, hogy rosszul leszek, mert durva túlzás lenne, de taszít és irritál. Irritál mert emlékeztet, és taszít, mert egyszerűen egy olyan közösséggel társítom össze amihez már nem szeretnék tartozni. De mielőtt bárki félreértene, ezzel senkit nem akarok megbántani, aki szereti őket, mert nincs velük semmi baj, csak azt hiszem az a jó szó, hogy kinőttem már ebből. Gondolkoztam azon is amúgy, hogy ez a második X teljesen átmosta az agyamat.
Viszont még így a végére, akármennyire is klisé, meg ilyesmi, mivel új év kezdődött, és hihetetlenül unatkozom, mert valahogy nincs kedvem senpaiékkal lolozni, úgy döntöttem, hogy átszórtírozok pár oldalt, és kitörlök/unfollowolok mindent és mindenkit ami/aki csak kicsit is a tavalyra, vagy az az előtti dolgokra emlékeztet. Idáig átnéztem a tumblröm és a bloglovinom, és összesen idáig több mint 100 oldaltól szabadultam meg, nagyon felszabadító érzés, hogy mostantól nyugodtan végigtekerhetek rajtuk, semmi de semmi nem lesz amit megpillantva elfoghatna egy keserédes nosztalgia. Ijesztő, hogy régen mennyire szerettem elveszni a múltban, most meg nem akarok mást csak felejteni, felejteni és felejteni.
Ja, és ha már bloglovin,









