Ha kicsit is régebb óta olvassátok a blogot akkor már biztos hallottátok tőlem jópárszor, hogy mennyire hadilábon állok a film- és sorozat nézésekkel, éppen ezért tűztem ki a 101-1001-es listám egyik céljának azt, hogy egy év alatt meg fogok nézni 5 darab sorozatot, és 50 darab filmet. Kicsit büszke is vagyok magamra amiért az előbb említettet nem is egy év alatt, hanem 4 hónap alatt sikerült teljesítenem, habár kicsit csaltam, mert 2 csak egy évados volt, sőt egynek összesen csak 20 perces részei voltak, ráadásul még el is kaszálták, úgyhogy nem tudom mennyire számít bele, de mivel a saját kihívásom, és én nagyon engedékeny vagyok magammal, így éri. (Ráadásul így is annyira kicentiztem, hogy szilveszter napján este 10-kor értem az egész végére)

