Ebay - Ali haul #2

szeptember 19, 2017

Hát ennek nem kellett volna idáig húzódnia, mert azt hiszem valamikor július végén/augusztus elején rendeltem meg őket, és már a legutolsó is minium vagy két és fél hete nálam van, de egy nem érkezett meg, és szerettem volna rá várni, hátha. Már írtam az eladónak is, ő se lát rá sok esélyt, hogy még megkapom, úgyhogy nekem is itt az ideje kirakni, mielőtt megint addig húzódik, hogy inkább meg se írom. Leginkább már őszre szerettem volna bevásárolni, de nagyjából minden hőmérsékletre csúszott be ruhadarab. Csak gyorsan magamra kaptam őket, úgyhogy elképzelhető, hogy kicsit gyűröttek, vagy furcsán állnak, úgyhogy megint bocsi a förtelmes képekért, ezekhez valahogy nincs több türelmem, de igyekszem.

Ebay
Ebbe úgy beleszerettem mikor rátaláltam. Denevéres, drága se volt, egyértelmű volt, hogy rendelek egyet, pontosabban egy szürke L-eset. Méretben mindenhol jó, hosszra is, nagyon kényelmes, az anyaga kicsit selymes, de nem olyan vészes. Így kép alapján rajtam nem fest túl fényesen, de élőben szerintem nagyon klassz, nálam 10/10.

Egyébként ne kérdezzétek miért áll rajtam minden ilyen pocsékul, de ez is. Felveszem, tök jónak tűnik, csinálok róla képet, és bamm, mi ez a szar. Kb, mint egy pizsi (mondjuk kicsit gyűrött is), de élőben nincs vele szerintem probléma, olyan tipikus ing anyaga van, de kényelmes, ez amúgy egy S-es, és teljesen elégedett vagyok ezzel is, úgyhogy legyen mondjuk 10/9 (lehet meg kéne tanultom pózólni, meg nem csak úgy felvenni ahogy éppen sikerül, hanem ahogy utcára is mennék benne...)

Ebbe is nagyon beleszerelemsedtem mikor megtaláltam, próbálok most pár bordó cuccot beszerezni, szóval must have volt. Élőben is szép bordó, nem tudom az én képemen miért tűnik kb sima pirosnak, meg azt se mondanám meg ez alapján, hogy amúgy egy csinos fazon, nem egy sima lógos valami, de hát ez van, béna vagyok. Az anyaga ennek is kicsit selymes, de nem vészes, nagyon kényelmes, legalábbis az L-es méret amit rendeltem, a szülinapomon már fel is avattam, és Áronnak is nagyon tetszett (bár ő az anyagát utálja). De nekem elégedettségből 10/10.

Háát ez annyira cuki, hogy agyam eldobom. Szeretem az ilyen oversize cuccokat, főleg ha nem úgy nézek ki benne, mint aki egy zsákot húzott magára, és ez nem olyan, yay ~ Ez is váll villantós amiket nagyon szeretek, ugyanakkor puha, és meleg is, már most imádom. Egyébként szintén L-es és 10/10.

Nem csak ruhákból, hanem cipőkből is célom volt beszerezni egy bordót, és találtam is, szuper olcsón. (Amúgy élőben nem olyan béna színű ez se, mint a képemen) Utcán még nem hordtam, de teljesen jó méret (36-os), kényelmesnek és strapabírónak tűnik, úgyhogy úgy gondolom minden teljesen oké vele. 10/10

Ilyenem régen volt szürkébe, de az már lassan 10 éves, nem igazán mai darab, úgyhogy gondoltam rendelek egy ilyet is. Szintén 36-os, és nagyon kényelmes, ebben húztam le az első sulis napomat is, ebben a bejegyzésben már mutattam is. Szerintem már mondanom sem kell, hogy nincs ám ilyen nyomi színe, mint a fotómon. 10/10

Úgy gondoltam, hogy akkor már idénre minden színből veszek cipőt, úgyhogy kerestem még egy feketét is, és ezt találtam ami olcsó, és tetszik is. Utcán még nem volt rajtam, de szintén 36-os, kényelmes, és strapabírónak tűnik, úgyhogy elsőre erre is megadom a 10/10-et, aztán majd kiderül.

AliExpress
Ennek a fehér változatát is megrendeltem, igazából kb ugyan azok, mint amiket a múltkori ilyen haulos bejegyzésben mutattam, csak ezek hosszúujjasok, meg talán nincs belőlük annyira ki mindenem ha lehajolok. Jó nyúlós anyaguk van, de nem zavaró, úgyhogy nekem teljesen oké. 10/8 mindkettő.

Ez meg aztán olyan full egyszerű, hogy ennél hétköznapibbat szerintem már akarva se találhattam volna. Az anyaga kicsit furcsa, meg is lepődtem mikor kibontottam, pamut és "mikroszálas", bár nekem ez az utóbbi semmit nem mond, de most már tudni fogom, hogy ez "az a furi". Mindenesetre attól még kényelmes az M-es méret, úgyhogy legyen mondjuk 10/7

Hát így a képen ez is szörnyűn áll rajtam, de muszáj voltam kicsit görnyíteni, mert különben baromira átlátszott a rózsaszín melltartóm... Szóval igen, ez egy nagyon áttetsző, selymes anyagú cucc, de amin a legjobban meglepődtem az az alja, nem szabadon lóg, hanem teljesen "szoros". Viszont attól függetlenül nekem ez is kényelmes, nem igazán vagyok válogatós az anyagokban, ezért azokat általában meg se szoktam nézni. Kicsit állnak ki belőle a cérnák, de már kezelésbe vettem, úgyhogy nem vészes, meg hát ennyi pénzért, még így is egy tök korrekt felső, úgyhogy legyen ez is 10/7.

Hát ennyi volt, tovább már nem sokkollak titeket. Valamit ki kell találnom, hogy normális képeket tudjak csinálni, mert ezek borzalmasak, nem csak az ahogy állnak rajtam, hanem a színek és a fények is, fujj. Ha van valami ötletetek, hogy hogy tudnék normálisabb fotókat csinálni, ne tartsátok magatokban ^^

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe