Sweet memories 20

szeptember 21, 2017

Hát akkor most következzen a 2010-es év. Sajnos semmivel se lettem elviselhetőbb 2009 óta, de némelyik bejegyzés egész mókás. Szokásos átmásolás, hibákkal és mindennel együtt, meg dőlt betűs mostani kommentekkel. enjoy~

2010 január 7
Számtech előtt meg mutattam Miyu-nak az új telefontartóm, de ő egyből kiszurta benne azt a Kon-os (Bleach) kártyát amit a Sakurazakába VIP kártyaként árulnak xD Azt kérdi, hogy ez mi? xD Mondom vip kártya x"D Ő: hova az óvodába? O.O XD 

2010 január 22
Juhujj ma volt itt Ichi-chan vagyis most ment el kb. 10 perce ésés igeeen megnéztük 2 év után ismét a Final Fantasy-t *O* Olyan jó volt *-* Szinte végig rázott minket a hideg tőle x"D Aztán amikor legelőször volt benne Kadaj meg Yazoo amikor jönnek azokkal a motorokkal elkezdtük visítozni, hogy jajj de édes meg wáá~ *o* Azt ugye Kadaj meg mondja abba a telefonba, hogy nem kell üvölteni és tök úgy jött le minthe nekünk mondta volna X"D (...) Na de szóval 7.-be szal. 2 éve február elején mentünk el megvenni 1-én vagy 2-án és apa mondta, hogy készüljek fel, hogy valszeg nem fogjuk megkapni, erre bementünk az első dvd-s bolba mivan mindjárt a pulton az eladó előtt? xD Final Fantasy 7 Advent Children X"D Apa meg már kedzte volna, hogy egy dvd-t keressük ami... ööö á pont ezt keressük X"D Szal. olyan voldog voltam *o* 
Amúgy ennek tényleg annyira örültem, hogy még a mai napig tisztán emlékszem rá, pedig asszem jövőre lesz 10 éve.

2010 március 20
Bár ez a péntek amilyen jó volt örökre utálni fogom... XD Első óránk fizika volt, és a héten én voltam a hetes, kimentem jelenteni, de mivel március 15-ei ünnepség volt, ünneplőbe kellett ugye menni, én meg felvettem a matrózblúzomhoz egy hótaposót XD Meg még hétfőn, megint tettek a hajamba lilát, de csak a frufrumba, és nem kimoshatós festékkel *o* Na szal. kimentem jelenteni és a fizika tanár egyből belekötött a cipőmbe x-x Miután meg visszamentem, ő elkezdte keresni a felelőt, mi meg Miyu-channal elkezdtünk amőbázni, erre kihívott minket, hogy ha ennyire rajzolni akarunk menjünk ki a tábla elé és csináljunk meg egy számítást O_O de nem tudtunk és beírta az 1-est O_____O De tök igazságtalan volt, mert az egész osztály dumált mi meg meg se szólaltunk -_-"" De aztán utána Miyuval egész nap azon gondolkodtunk, hogy adjuk ezt be anyáéknak xD De én kitaláltam egy tök jó verziót :3:

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fizika óra. Ami történetesen a mi mai fizika óránk volt. Az egész osztály ült a terembe néma csöndbe, amíg a tanár kereste a felelőt. Hirtelen az ablakba egy nagyon vakító világoskék fény világított be. A tanár odanézett és egy csészaljat látott, amiből épp' kiszállni készült az UFO-k királya o.O Majd bejött az ablakon keresztül a terembe, egyenesen a tanári asztalhoz. Megfenyegette a tanárt, hogy ha nem ír be azonnal két 1-est, akkor elviszik és rajta fognak kísérletezni. Természetesen az érintett megijedt és találomra kinyitotta 2× a naplót. 1× nálam nyílt, 1× Miyu-channél, és mivel mind2-en bal oldalon vagyunk, a tanár meg jobbkezesen, pont kézre esett neki a mi oldalunk o.O És így történt, hogy valami furcsa megmagyarázhatatlan módon kaptunk egy egyest :3"

De végülis nem ezt mondtuk el ToT xD

(...)

De tegnap megjött az a póló amit rendeltem és aww~ *----* annyira jó *--* és pont a méretem *---* De most láttam egy másik nagyon jó pólót *o* (...) Majd olyan 5 körül felmentünk a plázába meg a postára a pólóért és jött kaa-san is ^^ Hazafele meg találkoztunk Miyuékkal xD Így leálltunk egy kicsit velük beszélgetni xD Miyu meg elkezdni: add ide a pólót! Odaadtad neki erre meg elrohant o.O Azt olyan 3 méter után leesett neki, hogy nem futok utána xD Erre odakiabál, hogy nem futsz utánam? o.O Mondom: nem, minek? Ugyis visszajössz XD  

2010 április 11
Awwwwwwwww~ Annyira de annyira de annyira de annyira jó volt a koncert *_______* Bár előtte a készülődésnél megint hoztam a formám xDD Bent eszem az ebédet ami túrós gombóc volt csokival leöntve, erre elejtem a villát ami ráesett a billentyűzetemre, majd az asztalra, aztán a székemre és végül a szőnyegemre, szal. minden tiszta csoki lett OwO Erre fel akarom venni, de nem vettem észre, hogy a kezem is csokis, amikor kikotortam a hajam a szememből az egész fejem tiszta csoki lett XDDD Nagyon lol volt xD
LM.C koncert, wíí

2010 május 6
Aztán öm mi volt még xDD 2 hete felvett egy gyerek aki abba az általánosba járt mint én, csak egy évvel felettem xD és animés *-* Gábornak hívták asszem xD Elkísért minket pénteken japánra is meg minden xDD Én meg csináltam ott a hülyét, mert enyhén célozgatott arra, hogy mi lenne ha járnánk meg ilyenek o.O Én meg nem akartam szal. mint vmi idegbolon olyan voltam xDD Nem beszéltem másról csak yaoi yaoi yaoi xDD De úgy tűnik hatásos voltam, mert azóta nem beszéltünk egy betűt se x3 XDD
Ez amúgy nagyon gáz, tényleg teljesen hülyét csináltam magamból, és pár éve még párszor összefutottunk az utcán, én meg majd' elsüllyedtem szégyenembe.
(...)
Az érettségi szünet is jó volt, csak hamar elment TwT De legalább meg tudtam csinálni azokat a dolgokat amiket akartam x3 Rajzoltam *-* meg csináltam egy tök jó táblát xDD meg egy olyat is amire ráírtam, hogy yaoi erre anya is meg apa is megkérdezte mi az a yaoi OwO Én meg elkezdtem ott mekogni, hogy hát az nem jelent semmit, csak hát öm olyasmi mint a nyappy és nekem öm ez a kedvenc japán szavam xDD Ami nemis igaz mert a Mirai a kedvencem *o* xD De ha legközelebb vki meg meri kérdezni miaz majd azt mondom, hogy "biológiai" felvilágosítás, minden ami kimaradt a bioszkönyvből xDD

2010 június 5
ELőször a zsámbéki templom akármibe mentünk ahol ofő mesélt pár dolgot: "III. Bélának 2 felesége volt, nos az elsőt elfelejtjük" X"D Meg már elég romos az a templom, de azért mutatja, hogy ott van a bejárat Misi meg elkezdi: Honnan tudja tanár úr, rá van írva, hogy tolni? XDD  
(...)
Aztán utána mentünk Pestre a Budai vár alá abba a labirintusba x""D Hát az nagyon poén volt, mert oda is egyedül kellett bemennünk és a hülye fiúk állandóan ijesztgettek minket OwO" Én az elején ott szépen nyugisan sétáltam Miyu-channal aztán megszólal mellettem a Martin, hogy ennek itt beállt a hulla merevség, én meg nem értettem, hogy miről beszél, szal. oldalra néztem és volt ott vmi bábu amitől annyira megijedtem, hogy egyenesen nekirohantam a szembe lévő falnak x"""D 
(...)
Miután mindenki sikeresen kijutott elmentünk a csillebércei kalandparkba x3 Az nagyon LOL volt XDD Aki rám adta a cuccost, mondta, hogy össze kéne fogni a hajam, nehogy beleakadjak vmibe xD Mondom de ott oldalt nem akarom összefogni, mert úgy nem szeretem o.o Aztán mondja: oké, megértelek inkább stílusos legyen mint biztonságos, én is ezért borotváltam le a hajam kopaszra X""D (...) Miyu meg fel ment a piros pályára ami a 2. legnehezebb. Mikor meg az aki rám adta a cuccost látta, hogy Miyu oda mászik odajött hozzám, azt mondta, hogy ugyse fogja tudni megcsinálni és ha már nagyon szenved szóljak neki és lehozzák x"D De öregem, hogy milyen igaza volt XDDD Annál a résznél ahol csak egy kötél volt nem tudott átjönni, de már ott volt egy mentős is, de nem engedte magát leszedni X""D Már sírva röhögtünk rajta XDD Dani ott már rég átment és a kövi akadálynál volt és idegesítette Miyu-t, Miyu meg: Dani fogd már be mert odamegyek, de már a mentős is mondta, hogy igen az jó lenne ha átmennél végre x""D Jajj nagyon nagy volt X""D

2010 június 16
Tegnap meg voltunk vásárolni *w* és vettünk mikrofont *o* Mert Ichi énekes lesz *o* Aztán miutűn még vettünk pár cuccot feljöttünk hozzánk :3 De maa-chan  (anya) nem volt itthon xD Azt nem sokkal h mi feljöttünk csöngettek én meg tök hirtelen felpattantam " Úristen nem zártam be OwO" Ichi: " De én bezártam x3" watashi: " ja akk jó :3" erre leültem XD De még mindig csöngettek owo Ichi meg 2 perc múlva: " nem nyitod ki? x""""D" watashi: "jade X""""D"

2010 augusztus 21
Majd egy kicsit még leültünk a betonra és hallgattuk a CD-t közbe meg olyan röhögőgörcs jött ránk x""D Mert van ugye az a vidi ahol Hizaki eltanyál a londoni koncertjükön, és ahogy arra gondoltunk már nem is tudom, hogy hogy jött, de mi lett volna, hogy ha Kamijo miután felborult Hizaki odamegy és megszólalt volna, hogy Köszönjük Emese x"""""""D Ezen annyit szakadtunk, pedig így utólag belegondolva nem is vicces x"D
(...)
Azt álmodtam, D'espairsRay koncert volt de nem a Dieselbe hanem a volt sulim ebédlőjébe és Miyuval voltam owo" És tök hátul álltunk, viszont előttünk nem állt senki, mert mindenki valahol oldalt ült xD Aztán kijött Hizumi a színpadra és elkezdett dobálni lufikat xD Én meg elkaptam egy sárgát meg egy pirosat X3 Aztán kijöttek a többiek is és elkezdeték játszani az első számot ami a Garnet volt *-* Hizumi meg leugrott a színpadról én meg odarohantam hozzá és elkezdtem neki integetni x""D Ő meg megfogta a kezem *wwww* És tök meleg és nagy keze volt owo Én meg annyira lesokkoltam, hogy csak annyit bírtam neki kinyögni, hogy: Szia! xDD aztán felkeltem T_T

2010 augusztus 26
most néztem, hogy itt frankón összekevertem az óriáskereket a hullámvasúttal X"D Szerencsétlen Muu-kun nem is nézhetett hülyének amikor írta
((T(T_(//_T)Dark:felültek az óriáskerékre
҉ だ いすちゃん :és majdnem kiestek
 ((T(T_(//_T)Dark:mert megállt mikor
҉ だ いすちゃん :már lógtak ki 
Szóval ezt x"""D na jó, én igazából mindig is artista akartam lenni X3 De most már egy sokkal fontosabb szakma lebeg a szemem előtt *o* Takarítónő leszek a PSC-be *wwwwwwww* x"D De előtte még Ichivel feltaláljuk a cigi ízű nyalókát ami 100%-san egészséges lesz, és akk minden jrocker nyalókázni fog X3 És majd szobrotállítanak rólunk Japánban mint az emberiség megmentői *muhaha*
(...)
Jujj és rájöttem vmire X3
"A yaoi olvasás súlyosan károsítja az ön és környezete egészségét"
És ez tényleg igaz Q.Q Nagyba olvasok egy Reita×Miyavisat *kedvenc páros *w* * És volt benne egy olyan rész, hogy Reita felső nélkül hason fekszik az ágyon és ahogy ezt így olvastam tök beugrott így elém Rei O_O *olvadozik* Egyből írtam is Ichinek egy sms-est, hogy milyen "rossz" hatásokkal van rám a yaoi, erre sikeresen felkeltettem édes-bishis álmaiból *pirul*

2010 augusztus 27
Előbb beszéltem Ichivel telefonon és mondta, hogy elkezdett írni egy ficut, ami róla, Rukiról, Reitáról és rólam fog szólni. Aztán majd valahogy benne lesz még Kamijo és Hizaki akik vámpírok lesznek. Ichi idáig már meg is van a story-val, már csak azon gondolkodik, hogy hogyan harapjanak meg minket. És itt jövök én a képbe~ ☆ megkért, hogy segítsel neki folytatni. Fel is hoztam pár remek és teljesen használhatatlan ötletet xD Onnantól kellett asszem folytatni,. hogy este megyünk velük vacsorázni xD
  1. Kamijoék odajönnek hozzánk és csak úgy spontán megharapnak minket, amitől mi titkos FBI ügynökök leszünk és azt a feladatot kapjuk, hogy lökjük le Lady Gaga-t a Himalájáról X"D
  2. Nem harapnak meg minket csak vámpír jelmezben lesznek, mert ők a szállodánk vezetői és így akarnak minket meghívni egy minden évben megtartandó jelmezbálra, amire Reita és Ruki természetesen herceg ruhában érkezne X3
  3. Nincsenek itt Kamijoék csak nézzük így 4-esbe a csillagokat, amikor megpillantunk egyet ami épp lehullik és azt kívánjuk, hogy teleporálódjunk fel a Marsra Q.Q Teljeseül is, a visszajutás azonban csak egy nagyon hosszú bungee jumping kötéllel lehetséges, magyarul és nagy ugrást kell végre hajtanunk a föld felé X3 - őszintén ennek a verziónak nem tudom mi köze a vámpírokhoz de olyan jól hangzik xD
  4. Megharapnak minket amitől eszünkbe jut a korábbi életünk és megtudjuk, hogy mi földönkívüliek vagyunk o.o aztán meg nem tudom tovább mert belezavarodtam xD
Ez a 4 izé jó példája annak, hogy miért nem próbálkozom egy saját történettel xD Kész agyzsibbasztás lenne úgy érzem xD Szal. most kíváncsian várom Ichi mit fog összehozni *w* Csak jönne már haza
Amúgy aztán tök jót sikerült neki írnia

2010 szeptember 26
Visszafele pedig csoda dolytán ofő nem rossz buszra tett fel minket *--* De mi nem akartunk leszállni a sulinál, hanem gondoltuk elbuszozunk a végállomásig és onnan visszasétálunk, mert akkor pont lekéstük volna a rajzot :3 Erre elmegy a busz a suli előtt, mindenki integet a sulinak ofő meg ott áll kint XD Mindenki tökgyorsan le is bukott, de észrevett minket xD Ezért 2 megállóval előbb szálltunk le mint akartunk és a büntetés +5 törilecke amiből kedden írunk xD
(...)
Délután pedig megint tök jót camoztunk Ichivel *-* xDD Annyit röhögtünk, hogy jajj xDDD Főleg Reita meg Ruki nyelvtörőjén :"D
aka abo kado ki abo kado ao abo kado - én ezt még mindig nem tudom 3× elmondani o.o
viszont kiváncsiak voltunk rá, hogy mit jelent ezért átírtam hiraganába és bevágtam a google fordítóba, az eredmény pedig gyönyörű lett x"D : Függetlenül attól, hogy akár pot pot blau Oh Oh Oh I Ugyan akár bankot - yey~ :"D
Azóta pedig már tudjuk, hogy elvileg piros avokádó, sárga avokádó és kék avokádó ~

2010 október 11
Mondtam már, hogy imádom a Facebookon lévő alkalmazásokat? :"D Találtam egy új GazettE-set, nézem mit csinálna vmeik GazettE tag Ryarával: Ágnes - Ruki énekelne veled egy duettet :D és hát a komiknál kicsit elkalandoztunk xD

Ryara: hát az szép lenne *ww* felvennének új tagnak xDD
Watashi: x""3 és rábeszélnéd őket h jöjjenek ide Magyarországra x3 xD
Ryara: ide is költöztetném őket a lakóparkunkba *w* xD [a bishi lakóparkunkba, amit még nyáron alapítottunk xD]
Watashi: *O* majd néha kiszöktetem Reitát xD
Ryara: az izgiss *o* xD
Watashi: ugye? *o* majd jövök érte fehér lovon ő meg lelógatja nekem az orrkendőjét x"D
Ryara: vagy mást...xDbár az fájna neki O.o""
Watashi: ehm~ xDD inkább majd viszek egy trambulint azt leugrik xD
Ryara: vagy mondok valami durvát...használjátoka lépcsőt XD
Watashi: mondasz vmit O_O" x"""""D majd még meglássuk x"D

2010 október 16
Majd a negyed9-es busszal Ichi hazament, de lekísértem a buszmegbe X3 De közbe álmodoztunk, hogy nyár van és a tengerparton vagyunk és hú de milyen jó x"D Ichi el is kezdett hozzá énekelni x"'D khm ~ : "Nyár van, alig fürdő ruhában, égetem magam az utca közepén ~♪ " x""""D

2010 november 19
Tegnap volt a sulinkba az őszi takarítás, ami annyit tesz, hogy a 10.-es osztályoknak fel kell gereblyézni a suli környékét és összegyűjteni a leveleket x_x Nekem kb. -100% kedvem volt hozzá ~ De aztán megjött mikor megkaptam a gereblyémet, ami nagyobb volt mint én x"D Ezért elneveztem Reitának o.o mert olyan 170 cmnek saccoltam xD Ryara gereblyéje meg pici volt, ezért az övé lett Kyo ~ X3 Miután mindenki megkapta a felszerelését ofő elvitt minket a suli mögé, hogy onnan tüntessük el a leveleket. Mi Ryarával végig baromkodtuk az egészet XD Amikor meg valamelyikünk gereblyéje teli lett levéllel egymáséval probáltuk kiszedni, és azt játszottuk, hogy most Reita és Kyo épp "khmm" ~ XD Csak nem tudtunk dűlőre jutni úgy igazán az uke és seme szereppel o.o érzékenyen érint ha Rei az uke T^T de Kyoval szemben szerintem még neki se sok esélye lenne xD Miután hátul kihülyéskedtük magunkat és elvégeztük a munkát előre mentünk segíteni a többieknek x"3 Hihetetlen, hogy ők milyen rohadt lassan csinálták x_x De mi most okosak voltunk és a suli előtti magasítóra mentünk fel és úgy csináltunk mint akik dolgoznak, pedig csak a levegőbe mozgattuk a gereblyéket xDD

Huhh, ha valaki esetleg eljutott idáig annak jár egy hatalmas nagy pacsi. Elég fárasztó "gyerek" voltam, igazából ha nem tudnám, hogy ezeket én írtam, meg nem mondtam volna. Durva dolgokat hoz ki az emberből a fanolás.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe