egy átlagos este..

augusztus 16, 2015

Igazából ez az egész már több, mint egy hónapja történt, de vártam még a Tündére, hogy küldje el azt az egy képet amit sikerült csinálnunk, és most láttam szomorúan, hogy hiába vesztegettem erre az időt, úgyanis én is belelógok kicsit, és a vakutól hihetetlen átlátszó a felsőm, és még kivágni se tudom magam, szóval majd maximum valami random képet rakok be, bár az úgy már nem lesz ugyan olyan feelinges.

Aznap mikor hazajöttünk apával Cserszegtomajról, aminek a már náluk töltött vége kicsit sem sült el jól, semmire se vágytam jobban annál, hogy találkozzunk Tündével, ő is pont így volt ezzel, mivel rengeteg mesélni valója volt, és nekem is, szóval úgy döntöttünk, hogy elmegyünk és kipróbáljuk azt a hamburgerest, ami ugyan már kicsivel régebben nyílt, de még egyikünk sem járt ott, pedig még csak jókat hallottunk róla. Csak nagyjából tudtuk belőni, hogy merre van, úgyhogy a biztonság kedvéért beállítottuk a gps-t, ami amúgy nevetséges így belegondolva, itt lakunk 20 éve és nem találunk el magunktól sehova, olyannyira nem, hogy elvitt minket majdnem a város másik végébe, szóval miután már vagy másfél órája sétáltunk, és nagyon gyanúsnak tűnt a dolog, meg miután láttuk Ichit is az egyik buszon, megállapodtunk abba, hogy valószínűleg nagyon rossz helyen vagyunk, és inkább felszállunk mi is egyre, hogy vigyen minket vissza a kiinduló pontunkra, ahol kiderült, hogy konkrétan majdnem a hamburgeres mellett sétáltunk el közvetlen, és amúgy nagyon közel lett volna, de, hogy teljes legyen a megsemmisülés közölték velünk, hogy már nem tudnak kiszolgálni minket mert 20 perc múlva zárnak, úgyhogy megittunk egy ásványvizet aztán elirányítottak minket az egy utcával arrébb levő pizzériába ami éjfélig van nyiva, de persze az is olyan nyitvatartás, hogy este 10-kor már nincs konyha, szóval fáradtak, éhesek és nagyon elkeseredettek voltunk, de még az ottani pincérnő is ajánlott nekünk egy helyet, ahol elvileg éjjel-nappal lehet enni, szóval azt egy bő fél órán belül megtaláltuk, és ettünk is egy nagyon fincsi és nagyon nagy hamburgert.
Ez után úgy döntöttünk, hogy még nem volt elég a kilóméterekből, meg megbeszéltük, hogy Tünde itt alszik úgyhogy feléjük sétáltunk, amikor egyszercsak megállított minket egy srác, hogy nagyon légyszi, hagy csináljon velünk egy 'szelfit', mert fogadtak a haverjaival és akinek nem sikerül lányokkal fotózkodnia annak alsógatyába kell futnia. Hát rajtunk ne muljon a dolog, úgyhogy csináltunk vele egy közöset, közbe megérkeztek azok a bizonyos haverjai is kocsival, majd beszállt és elhajtottak. Tündéék lépcsőháza előtt pedig tanyázott egy rakás csótány, úgyhogy ugrálgattunk közbe, majd még visszafele megint belebotlottunk a szelfizőkbe, integettek is nekünk a kocsiból, és, hogy még ennél viccesebb legyen az éjszaka, kb 8 percnyire voltunk már csak tőlünk amikor a semmiből elkezdett szakadni az eső.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe