Koreai kozmetikumok #1

október 20, 2016

Már régebb óta ízlelgettem a gondolatot, hogy szívesen kipróbálnék pár koreai kozmetikumot, de mindig csak halogattam és halogattam, viszont így, hogy felírtam a 101-es listámra megkaptam a végső löketet, hogy végre nyélbe üssek egy üzletet köztem és egy Ebayes eladó között. Tulajdonképpen az egyik legnagyobb visszatartó erő pont ez volt, nem szívesen használok/eszek/kenek magamra olyanokat amik Kínából vagy ki tudja még honnan jönnek, de hálisten most már annyi oldal foglalkozik ezekkel a dolgokkal, hogy az ajánlásaik alapján azért bátrabban nyomtam meg a Buy it gombot.


Ahogy látjátok olyan sok mindent azért nem sikerült beszereznem, nem gondoltam volna, de borzalmasan nagy drágaság van arra. Körömlakkok 1500-ért, krémek többezerért, szempillaspirál 15.000-ért! Pedig először ilyesmiket néztem ki, de ki van zárva, hogy ilyen dolgokra ennyit költsek, még ha csodát is művelnek, itthon is bőven megelégszem az Essence és Miss Sporty árkategóriával, szempillaspirálokból szoktam drágábbakat venni, de hát akkor se ennyiért, mást pedig egyébként se használok, így már kezdtem megijedni, hogy esetleg nem is lesz semmi értelmes amit meg tudnék rendelni, és a nadrágom se megy rá, de végül csak sikerült feltalálnom magam, lássuk is:

Az Etude House-ról már nagyon sokat hallottam, így örültem, hogy belefutottam ezekbe a leárazott arcmaszkokba. Nagyon sok féle verzióban rendelhetjük, alig bírtam eldönteni, hogy melyik legyen, de végül ezek mellett döntöttem, mert a leírás alapján friss hidratáló hatást ígér, ami rám is fér, mert borzalmasan száraz a bőröm. Még sosem használtam ilyenek, így tök meglepődtem amikor kibontottam, és konkrétan tényleg egy full nedves "maszk" volt a kezembe, viszont annyira jó érzés volt, hogy le se akartam szedni 20 perc után. Annak ellenére, hogy már másnap megint borzalmasan kiszáradt a bőröm a szokásos helyeken, a homlokomnál és az orromnál, mégis a többi részén valahogy olyan puha, selymes és friss még így napokkal utána is, hogy legszívesebben 0/24-be az arcom tapicskolnám. Összehasonlítási alapom sajnos semmivel sincsen, de végül is tetszett, és már alig várom, hogy újra használhassam.

Tulajdonképpen amiért először kitaláltam ezt a koreai kozmetikumokat akarok rendelni és kipróbálni dolgot az ez az orrtapasz volt. Annyi helyen összefutottam vele, mind magyar, mind pedig külföldi blogokon, hogy beadtam a derekam. Sajnos írni róla viszont semmi különöset nem tudok, mert még nem próbáltam ki, jelenleg úgy érzem, hogy teljesen rendben van a nózim, úgyhogy nem szeretném elpocsékolni. 

Végül pedig csak sikerült egy aránylag olcsó smink cuccot is a kosaramba tennem. Ugyan konkrétan jelenleg nincs szükségem szemöldökceruzára, mert a mostanimból is még bőven van, de ez eléggé megtetszett, és amúgy se szerettem volna csak tapaszozgatni meg maszkozgatni. Még csak egyetlen egyszer próbáltam ki, de eddig nagyon tetszik. A színe tökéletesen passzol a szemöldökömhöz, könnyen lehet vele formázni egyszóval még az ilyen totál bénáknak és smink analfabétáknbak is tökéletes, mint én. 

Hát, három dolog nem túl sok, főleg, hogy egyet még ki sem próbáltam, de még így is ki merem jelenteni, hogy már megértem, hogy mit szeretnek mások ennyire a koreai dolgokba. Tervben van, hogy kipróbálok majd több terméket is, ha esetleg belefutok valami hasonló akcióba, mint ezeknél akkor biztosan. 
A nevüket belinkeltem az Ebayes oldalukra, mindegyik egy eladótól van, a leírás szerint egyenesen Koreából küldenek mindent, nagyon szépen és esztétikusan becsomagolva is kaptam meg egy kis barna dobozkában, úgyhogy ha ti is gondolkoztok rajta, hogy letesztelnétek valamit, ezt az eladót bátran ajánlom.
(Amúgy az ilyen magasröptű és értelmes beszámolók után szokott eszembe jutni, hogy miért is nem Beauty blogom van)

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe