Ebay/Ali #16
november 15, 2017
Csalok, mert most Ebayes cuccok nem lesznek, csak így könnyebb csoportosítanom, és nem kell külön AliExpresses képet csinálnom. Most szombaton volt a 11.11-es nagy leárazás úgyhogy ezeknek a 90%-át akkor vettem, 1-2 pedig még pár héttel ezelőtt külön. Viszont úgy tűnik kezdek lenyugodni, mert már fele annyira se voltam őrült, mint tavaly, és ahhoz képest, hogy óriási akciók meg minden, semennyivel se több, mint egyébként szokott lenni, de azért vágjunk is bele.
Kezdjük is a legrandomabakkal, 2 paróka. Nem az elsőim lesznek, mert kb másfél éve Ebayről rendeltem egy rózsaszínt, amiért abszolút oda meg vissza voltam, amíg meg nem érkezett és ki nem derült, hogy barna szemöldökhöz iszonyatosan bénán néz ki. Annak féloldalas frufruja van, belevágni nem mertem, a sajátomat meg nem bírtam kivilágosítani és rendesen megcsinálni, hogy passzoljon hozzá, úgyhogy nem tudok vele sok mindent kezdeni, de fent a szekrényem tetején szerintem tök jól néz ki, azon tartom a Lulu sapim. Tanulva ebből a hibámból nem gondoltam volna, hogy bármi extravagázsat fogok még valaha rendelni, de amikor múlthónapban fotózkodtunk Zsófival, és mindkettőnkön paróka volt, ráadásul szerintem tök jól is állt, elhatároztam magam még kettő mellett, főleg, hogy úgy is leárazások voltak. Nem szeretnék most úgy járni, mint tavaly, úgyhogy mindenképp teli frufrusakat választottam, a könnyebb kifésülhetőség kedvéért pedig egyeneseket is. Kép alapján szerintem szépnek tűnnek, remélem élőben is majd jól fognak állni, főleg, hogy újabb fotó terveink is vannak velük.
Parókatartó és sapka
A régimet is valami ilyesmin tartom, és ezeket is szeretném majd kitenni, mert nekem szimpatikusabb így tárolni, mint begyűrni egy zacskóba aztán bedobni a fiók mélyére, csak azt nem igazán tudom még, hogy pontosan hol lesz nekik hely. Ezeket a nagy meleg bolyhos sapkákat pedig úgy szeretem. Pár éve volt egy hasonló füles feketém, csak ahhoz nem ilyen sálas kesztyűs cucc volt, hanem csak logó pompomok. Ezt most teljesen random találtam nagyon leárazva, és a barna mellett döntöttem, mert az megy a legjobban a télikabátomhoz.
A ruhákat szeretem mostanában külön lefotózva megmutatni, de ezek közül szerintem egyik se olyan amit szívesen fényképezgetnék magamon. Rendeltem még 3 felsőt, azokról lesz majd bejegyzés ha megérkeztek. Sose voltam egy nagy sportember, úgyhogy az ilyesféle cuccok abszolút hiányoznak a szekrényemből, párszor szerettem volna már venni, de itthon azért elég drágák, úgyhogy most próba cseresznye alapon kipóbálom ezt. Emberek közé mondjuk nem szívesen mennék vele, mert ahhoz túl szégyenlős vagyok, viszont itthonra Just Dance-hoz szerintem teljesen jó lesz.
A legging pedig szintén próba alapon, egyrészt mert ez lesz életem harmadik "nadrágja" amit rendeltem, másrészt pedig egyetalán nem vagyok benne biztos, hogy rám fog jönni, de olcsó volt és nagyon szeretem a csillafképes dolgokat, szóval bevállaltam. Ha jó lesz, akkor nagyon fogok örülni, ha pedig nem, akkor jó ösztönzés lesz, hogy még tovább csináljam a diétámat.
Felvetettem apáéknak az ötletet, hogy karácsonyozzunk "csúnyapulcsiban" és csináljunk mindenféle mókás családi képeket, de nem igazán hajlanak az ötlet fele, mert akárhol is nézzük, mindenhol förtelmesen drágák az ilyen felsők, úgyhogy mivel 90%, hogy kukában landol az ötletem, legalább rendeltem magamnak egy karácsonyi zoknit, a full pirosat, mert nekem az tűnik a legünnepibbnek (bár igazából nem tudom megérkezik-e addig). Valamint ezt a hosszú krémszínű pihe-puhának tűnő szépséget. Vele már jobban megszenvedtem, hogy milyen színű legyen, mert feketém már van, egyébként pedig mindegyik árnyalat nagyon tetszett, végül viszont a legolcsóbb mellett döntöttem, ami ez volt.
A képeken nagyon klasszul néz ki a hajakba, viszont valahogy nem hiszem, hogy úgy igazán hosszútávon és tartósan képes lenne összetartani a hajat, másikra rákötve meg olyan furcsa lehet, úgyhogy én karkötőnek gondoltam, a csuklómon tök cukin el tudom képzelni. Ez a choker szett meg aww, szerelem volt első látásra. Többször mondtam már, hogy kb 13-4 éves korom óta hordok ilyeneket a nyakamba, úgyhogy nekem ezekből kb sose elég.
Az idei naptáram is elég hasonló, és habár pont ugyan olyat nem akartam, az egyezés szándékos. Nincs külön határidőnaplóm, a Bullet journal vagy micsoda távolabb nem is állhatna tőlem, úgyhogy általában mindent a pici asztali kalendáriumomba írkálok, szóval az mindenképp fontos szempont, hogy lehessen bele írni, azt se árt ha cuki (a rózsaszín cicás), méretbe pedig jelenleg csak ekkora fér ide. Ezek a szövegkiemelők pedig csak szimplán nagyon aranyosak.
Annyira szeretem ezeket a piperetáska/tolltartó/egyéb szerű kis dolgokat, hogy már nagyon sokat vettem, de valahogy sosincs üres. Ezt most azért választottam, mert még egy dollár se volt, a mintája pedig Tünde nagyon régi övtáskájára emlékeztetett, amit tök szerettem, és olyan nosztalgikus érzésem lett tőle. A fésű pedig, most is kb 100%-ban ugyan ilyenem van, és nagyon szeretem is, de már elég régóta nyúzom, úgyhogy lassan érik a cseréje, bár ezt most elsősorban a parókákhoz választottam.
Hát ezek lettek volna, még egy-két dolgot rendeltem Áronnak, néhányról tud, néhány meglepetés, úgyhogy azokat nem szeretném ide berakni most, de már mindegyiket nagyon izgatottan várom, ez az időszak nem a legaktuálisabb a rendelésekhez, de azért remélem hamar meg fognak érkezni.
0 megjegyzés