Ebay 5.0

július 20, 2016

Oké, oké, ismeritek azt az érzést amikor csak hirtelen felindulásból egy valamiért mentek fel Ebayre, hogy olcsóbban megússzátok a dolgot az itteni árakhoz képest, aztán hirtelen minden csak 0.99$-ba kerül, és felvásároljátok a fél eladót? (De még így is olcsóbban jöttök ki, mintha ezeket egy helyi boltban vennétek meg?) Hát most velem is pont ugyan ez történt.

Első nap karkötő nézőbe mentem fel, ugyanis pár évente leginkább nyáron rámjön, hogy én mennyire szeretnék olyanokat amiket nem kell levenni, és abba pancsolhatok, aludhatok meg minden, anélkül, hogy tönkre menne vagy a kezdeti felindulás után elfelejteném már felvenni, vagy totálisan nem menne pár ruhámhoz. Attól eltekintve, hogy nem igazán találtam ilyeneket, vagy csak rosszul kerestem, mert igazából nem tudom milyen címszavak illenének rájuk, így mindenféle nyári szó plusz bracelet kombóval próbálkoztam, szóval ettől függetlenül azért sikerült vennem pár dolgot ami egyeltalán nem volt betervezve, csak túlságosan olcsó volt, aztán úgy döntöttem, hogy én amúgy tökre tudnám ezeket hasznosítani.


Először nagy elkeseredésemben, hogy semmi jót nem találok, ilyet rendeltem. Egészen pontosan egy 10 darabos csomagot. Színt/színeket nem tudok, azt írták, hogy random, és külön választani se szerettem volna, úgyhogy ez esetben hagyom magam meglepni. Ha ez az össz választék akkor annyira borzalmasat úgysem kaphatok, ráadásul mennyire mocskusol retró már, nem? Arról nem is beszélve, hogy ez biztosan bírni fogja a strapát ha nem szeretném minden nap fel-le venni.

Következőnek egy ilyet válaszottam, bár belegondolva és az anyagát elnézve ez szerintem annyira nem fogja bírni a kiképzést, de olyan nyárias, vagyis nekem inkább olyan világítótornyos színei vannak, hogy valami nyár este "kiránduláshoz" nagyon el tudom képzelni.

A legutolsó pedig ő lenne. Ezt így képen keresztül abszolút befutónak tartom. A színén sokat gondolkoztam, hogy nyárias legyen, mégis azért passzoljon a ruháimhoz akár télen is, így végül ez mellett a vidám árnyalat mellett dönöttem. Valamint külön pluszpont jár neki azért, mert amikor mutogattam apának, hogy miket vettem, azt mondta, hogy neki is nagyon tetszik, és rendelt magának egy sötétbarnát, így ha esetleg idén is elmegyünk együtt nyaralni, tök mókásak leszünk. (Egyébként ő az egyetlen kakukktojás, mert igazából az Aliexpressről van)

A többi potyautas pedig akik még aznap az eredeti célom mellett becsúsztak:

Áron még pár hónapja említette, hogy mennyire szerette amikor mindig nyakörveket hordtam, de mivel a legutolsó is már rég tönkrement, a rózsaszín szegecsemet pedig azért mégse szeretném csak úgy mindenhova felvenni, és az új tökéletes se nagyon jött szembe velem sehol, meg már valahogy alapból nem is érzem annyira magaménak ezt a stílust, így egy ilyen nyaklánc mellett döntöttem. Szerintem a szolid és a különleges közötti kellemes átmenet.

A karkötők mellett másik régebbi elhatározásom volt a cicáknak valami olcsó, praktikus és olyan játékot keresni amivel együtt is tudunk szórakozni így ez
és ez mellett döntöttem. Remélem fogunk tudni valamit kezdeni velük majd, de amilyen kis kajlának tűnnek mindketten, biztosan értékelni fogják őket.

Valamint magamnak még aznapra hozzácsaptam a listához pár hajpántot. Pontosabban 282 forintért elvileg 5 darabot. Amióta visszavágtam a frufrum a hullámcsatt nem a legjobb megoldás, és bár bevallom az itteni boltokba meg se néztem milyen a kínálat, valószínűleg ennél jobb áron úgyse találtam volna. A színeket itt sem tudom, de tulajdonképpen lényegtelen is, mert csak otthon fogom hordani.

Továbbá megrendeltem újra azt az álomfogót is ami még januárban nem érkezett meg, viszont egy másik eladótól. Nagyon remélem, hogy most sikerrel járok és nem nyúlja be harmadszorra is valaki, mert a falam az ágyam fölött még mindig borzalmasan üres. És tényleg megtanultam a leckét, nincs újraküldetés, csak pénz visszakérés.

Tulajdonképpen azt hittem ezekkel meg is úszom erre a hónapra a rendeléseket, de aztán egy annyira jó DIY ötlet jött velem szembe, hogy muszáj voltam pár nappal később visszamenni és alapanyagot keresni hozzá. Azt nem mutatom meg, hogy pontosan miről van szó, mert majd akkor szeretnék róla bejegyzést írni ha már megcsináltam, de egyébként ezekre a dolgokra csábultam még el.

Igaz, hogy legutoljára az érettségi és a japán felkészüléseim közben használtam ilyen izéket, de akkor fel is éltem az összeset, így úgy gondoltam, hogy ha már így szembe jött velem, meg olcsó is, kellemesen is néz ki, és elfér itthon, akkor miért ne vegyek egy csomaggal. Itt sincs fogalmam róla, hogy milyet fognak küldeni, csak annyi biztos, hogy elvileg 8 különböző mintát és összesen 160 darabot.

Még jó pár hónappal ezelőtt vettem az Ikeában olyan fehér virágtartót ami kb minden második lány szobájában megtalálható, leginkább a tapasztalataim alapján főleg ecsettartóként, de mivel én sose tudtam ilyen profi módon sminkelni, és az összes ecset számomra totál ismeretlen, így én tollakat és ceruzákat tárolok benne, és régi vágyam, hogy megtöltsem mindenféle cuki és különleges íróeszközzel. Belőlük elvileg 2 darab randomot fogok kapni.

Még mindig az íróeszközöknél maradva, ez annyira iszonyatosan jópofa, hogy nem bírtam ellenállni, pedig először annyira nem is tetszett, de aztán volt egy kép róla ahogy írnak vele, így teljesen el tudtam képzelni, hogy ez egy régi lúdtoll, és elcsábultam. Kinézetre szintén random lesz majd, igazából bármelyik jól mutatna abban a tartóban szerintem.

Most komolyan, láttatok már ennél édesebb tolltartót? Bár mivel suliba már nem járok, így előreláthatólag semmi szükségem rá, de úgy voltam vele, hogy inkább legyen, mint ne legyen, meg hát tényleg csak rá kell nézni, az ember lánya nem tudja vásárlás nélkül becsukni azt az ablakot.

Már jó pár hónapja tönkrement a kicsi neszeszerem, de mivel nem nagyon mentem sehova, vagy ha igen akkor abszolút nem kentem magamra semmit, hogy nem éreztem égető szükségét annak, hogy beszerezzek egy másikat, de így, hogy tök véletlenül rátaláltam erre gondoltam megéri beruházni rá.

A tök véletlen rátalálásoknál maradva, nagyon régóta szeretnék ilyen körömpöttyöző izét. Eddig ha beléjük is botlottam mindig lebeszéltem magam, mert egy jó darabig nem festettem a körmömet, de most megint rákaptam, mert el kéne fogyasztanom a régi lakkjaimat mielőtt tönkremennének, és akkor már miért legyen full egyszínű ha pöttyözhetek is.

Végül, és erre a napra utolsó sorban egy állítólag 4 méteres csillagos dekoráció. Gondoltam ha már múltkor a hálóval, mint fali dísz felsültem megkockáztatok egy ilyet. Konkrét ötletem még kimondottan nincs, hogy hogy és hova, de egész hangulatosnak tűnik úgyhogy ha épségben megérkezik biztosan ki fogok tudni neki találni valamit.

Aztán még jó pár nappal későb...

Először azt hittem, hogy erre a hónapra befejeztem, de pár napja találtam a Tescoban egy nagyon cuki epres poharat, egyből a Nana jutott eszembe, habár nem hasonlít rá 100%-ban, de úgy döntöttem, hogy mivel eddig a szobámba mindig üvegből ittam, ezt muszáj megvennem és behoznom. Először poháralátét szerettem volna hozzá venni, de hiába találtam nagyon édeseket olcsón, eszembe jutott, hogy költözködés közben előkerültek régi HanaDekásak (uhh, ezt a szót már vagy 10 éve nem hallottam) és abból befogtam egyet, viszont ennek a porvédőnek nem tudtam ellenállni. Többször jött már velem szembe, de sose tudtam mire használhatnám, viszont erre nagyon pompás lesz.

Tökéletesen random bokalánc. Sose hordtam ilyeneket, de egyik este nem bírtam elaludni és csak úgy random beugrott, hogy mindenképpen kell valami szépet vennem. Olyan sokat nem néztem meg, mert elég álmos voltam, de szerintem ez eléggé jól néz ki.

Egy másik DIY ötletemet pedig végre elkezdtem megvalósítani, de kifogytam a hozzá való alapanyagból ezért újra vissza kellett térnem ezekbe a sötét bugyrokba utánpótlásért. Közben belefutottam egy másik nagyon jó lehetőségbe, amit már régebb óta tervezgettem, de még sosem álltam neki, de most az ahhoz való dolgokat is beszereztem. A fentihez hasonlóan ezeket se fogom megmutatni amíg nem készültem el velük, de pluszba muszáj voltam megvenni még valamit.

Eredetileg írólaptartót akartam beszerezni valamelyik helyi boltból, hogy abban tárolhassam azokat a csekkeket amiket magamnak fizetek, de aztán belefutottam ezekbe, és így összecsipszelve szerintem sokkal összeszedettebben és praktikusabban fogom tudni őket tárolni.

Huhh, ennyi lett volna. Tulajdonképpen ha elnézem, hogy mennyi minden még azt is hihetném, hogy meghibbantam, de a legtöbb dolog tényleg még 300 forint se volt (ráadásul többöl nem is csak egyet küldenek), úgyhogy egyenlőre nem bánok semmit. Egyébként a durván 7 év alatt amióta használom az Ebay-t valószínűleg ez a leggrandiózusabb bevásárlásom.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe