Ebay 4.0
június 01, 2016
Ha valamit idén az Ebayes rendeléseim kapcsán a saját káromon megtanultam, az az, hogy ha valami nem érkezik meg, akkor soha ne az újraküldést válasszam, mert nagy valószínűséggel akkor se fog. Most is aránylag sok mindent vettem, de ha bármelyikkel problémám lesz ezentúl a visszafizetést fogom választani, az legalább biztos. (Főleg, hogy apa mesélte, hogy elvileg az eladók addig meg se kapják a pénzt amíg nem jelzed vissza nekik, hogy minden oké volt [vagy ha nem jelzel semmit akkor gondolom amíg le nem jár a határidő amíg megteheted] én ezt eddig nem is tudtam)
Annyiszor megfogadtam már, hogy leállok, és nem rendelgetek hülyeségeket, de minden akcióm után maradnak a watchlistemen dolgok, amiket még nagyon szerettem volna, így folyamatosan újra és újra elcsábulok miattuk, és ha már benne vagyok, akkor nehezen tudom magam leállítani, mert hát tudjátok, minden csak pár száz forint... Szerencsémre most semmi nem maradt amivel még úgy vagyok, hogy de jó lett volna megvenni, így talán a nyarat kihúzom felesleges Ebayes/Alis költekezés nélkül.
Pár vasárnapi mókában említettem, hogy találtam nagyon jó ruhákat is, de mivel sajnos nem vagyok 40 kg-s japán, így úgy döntöttem, hogy inkább hagyom őket. A legtöbb mérés szerint pedig jó lett volna, de nem akartam, hogy annak ellenére esetleg túl passzentos vagy esetleg rövid legyen. Így ennyi hét elteltével annyira nem fáj már a szívem se értük, csak egy pulcsiért, ami vállba elvileg pont egy 1 cm-vel kissebb, mint amekkora én vagyok.
De végül így mindent összevetve az elmúlt durván 2 hétben ezeket sikerült levadásznom.
Naptár
Sima kis cuki asztalinaptár. Tulajdonképpen tényleg semmi extra nincs benne, az eladó oldalán vannak képek a belsejéről is, és nagyon kis egyszerű, végig ilyen vizes, tengerpartos dolgok ismétlődnek benne, de pont ezért tetszik. Tudom, kicsit hülyeség úgy naptárt venni, hogy már majdnem 6 hónap eltelt az évből, de mivel az albérlet miatt sok elintézni valónk lesz majd, aztán ha kb ősztől elkezdek dolgozni akkor mégtöbb, és minden napjához lehet írni programokat, így még most is elég praktikusnak tartom. Amúgy is jobban szeretem az ilyen megoldást, mint a kis noteszeket, vagy a telefont, mert ez legalább itt az asztalomon aztán tényleg mindig szem előtt lesz.
Konyhai időzítő
Papáékkal most eléggé elkezdtünk mindenféle dolgokat sütögetni, meg főzögetni amiket eddig még sose, és mivel egy nem túl új gáztűzhelyük van úgy gondoltam, hogy a folyamatos óra bámulás helyett sokkal praktukisabb lehet egy ilyen, főleg, hogy sokszor le is fekszenek amíg sül, és ha elalszanak, meg esetleg én is közbe elfelejtem (tegnap majdnem odaégettünk így egy adag muffint, papa kiment, mama elaludt, én meg azt hittem már valamelyikük előtte kivette....), akkor ez jó hangosan csilingel majd össze-vissza. Ráadásul nagyon cuki is.
Nyakpárna
Mivel mostanában elég sokat fáj a nyakam gondoltam ez hátha segít majd valahogy normálisan tartani miközben az ágyban gépezek. Talán felfújhatósba van is itthon ilyenünk, de mindenképp olyat akartam amivel nem kell semmit szórakozni, csak tényleg fogom és a nyakamra teszem amikor csak kell. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel aranyosabb már, mint egy sima kék felfújhatós párna.
Kábelrendező
A múltkori pakolás közben találtam ki, hogy annyiszor láttam már ilyeneket, de sose rendeltem egyet se, és mennyivel praktikusabb lenne ezekkel összefogatni a dolgokat, mint csak simán bevágni őket a fiókba aztán imátkozni, hogy ne tekeredjenek össze-vissza össze, és ne is menjenek tönkre. Elvileg alapból 2 darabot küldenek, de azért a biztonság kedvéért kettőt rendeltem, ha 4 darabom lesz is még bőven fogok tudni velük mit kezdeni.
Hajkiszedő izé
Ilyet már pár évvel ezelőtt rendeltem, és szerettem is, de aztán tavaly nyáron beleejtettem egy tál sütőolajba (ne kérdezzétek hogyan, mert én se tudom, azt se értem, hogy egyeltalán mit keresett ez az izé a konyhában..) és hiába mostam át egy csomószor, meg áztattam és mindent csináltam vele, folyamatosan lehetett rajta érezni azt a zsíros, ragacsos, csúszós valamit, így inkább kidobtam. Aztán most, hogy újra egész sokat ritkítgatom a hajamat, meg úgy alapból könnyebb volt vele fésűt tisztítani, eljött az ideje, hogy megrendeljem újra.
Pénztárca
Bizonyos időközönként, olyan másfél - kétévente szeretem lecserélni a pénztárcáimat. Ez egy elég régi rossz szokásom, olyankor az éppen aktuálisban már benne hagyok mindenféle blokkot, jegyet, stb-t és elrakom emlékbe. Az új vásárlásánál pedig mindig arra törekszem, hogy semmiben se hasonlítson se az előzőre, se semelyik régebbire. Így esett a választásom most erre a Mikusra. Még nem volt animés pénztárcám, se ilyen elrendezésű, és elég szépnek is tűnik, úgyhogy így aránylag láthatlanba elég jó vételnek tartom. (Egyébként a mostani pénztárcám virágos, előtte egy Banned-es "Frankeinstenes" volt, előtte pandás, előtte Hangry - Angry-s az előtt pedig leginkább ilyen totál randomok.)
Miku baba
Még mindig az animés/vocaloidos dolgonál maradva... hát egyszerűen nem tudtam ellenállni. Ha már chibi Syndram nem érkezett meg, úgy gondoltam ez a rózsaszín Miku teljesen tökéletesen fog mutatni itt az asztalomon. Igaz, mivel nem nagyon járok conokra, se ilyen boltokba, nem igazán tudom itthon mennyibe kerülnek az ilyen figurák, de kb 8 évvel ezelőtt kaptam egy Chii-set (ilyet) majdnem 9 ezer forintért, így úgy gondoltam, hogy most ez sokkal olcsóbban, eléggé megéri. (Bár Chii-t is nagyon imádom, el nem tudnám képzelni, hogy egyszercsak már ne üljön a polcomon, a többi chibim és régi pokemonos figuráim között)
Lulu sapi
Na de, hogy igazán teljes legyen a kép, bemutatom a legnagyobb marhaságot amit sikerült megvennem. Lulu sapiját. Már régóta szerettem volna egy Lol-os fejfedőt, tavaly is olyan jó volt látni amikor tavaszi döntőt néztük a Lurdy moziba, hogy egy csomó mindenkin Teemos vagy Rammusos sapi volt. Mikor ezeket most megtaláltam sokat gondolkoztam rajta, hogy Teemo vagy Lulu legyen, de Teemoval egyeltalán nem játszok, Lulu-t viszont nagyon szeretem, így végül ez mellett döntöttem, és talán még nem is annyira lerágott csont, mint a másik.
Ennyi lett volna a mostani felszabadulásom az Ebayre. Remélem most nem leszek szerencsétlen és minden meg is fog érkezni. (Aztán ígérem már lassan tényleg következik néhányról a "bemutatós" bejegyzés is, csak az álomfogó miatt annyit késtem már vele, hogy most már ennyi idő elteltével tényleg kicsit nehezen veszem rá magam)
0 megjegyzés