Ebay/Ali 9.0

november 23, 2016

Tudjátok az a jó abba, hogy mostanában őrült módjára vásárolok erről a két oldalról, hogy lassan nem lesz már olyan dolog amit még nem vettem meg, és talán akkor eljutok odáig, hogy 3 hónapig egyik közelébe se megyek, ahogy azt a 101-1001-es listámra is felírtam. Bár igazából mentségemre legyen mondva, hogy ezek közül nagyon sok mindent a november 11.-i nagy Aliexpresses leárazáson szereztem be, potom összegekért, és még végig is gondoltam őket, tehát impulzusvásárlás sem volt.

Megint a hajjal kapcsolatos dolgokkal kezdeném, mert baromira rászoktam, hogy mindenféle kiegészítőket és készítési tutorialokat nézek. Habár már pár hete lejárt a hajvasalási tilalmam, mégse bírom magam rávenni, hogy szanaszét égessem. (Komolyan sose gondoltam volna, hogy egyszer ilyet fogok mondani/írni)


 

Egy szépen megcsinált hajban pedig mi mutathatna jobban egy édes masninál? Nem tudom miért, de az utóbbi időben nagyon rákattantattam erre a masni dologra, olyan egyszerű, de mégis baromi édes és elegáns. Sajnos a színválaszték nem volt valami sok, így a világosbarna mellett döntöttem.

Szőrmés hajgumiii. Amikor megláttam őket, eldöntöttem, hogy nálam bizony ez lesz a tél slágere. Annyira cukik, hogy az valami eszméletlen, és biztos hihetetlen puhák is. A képeket elnézegetve nem arra valók, hogy ezzel csináljuk meg a hajunkat, hanem, hogy ha készen vagyunk, akkor ráhúzzuk és eltakarjuk vele az aktuális hajguminkat. Egy fehéret és egy barnát rendeltem és már alig várom, hogy megérkezzenek.

Ilyen csattot már pár éve szeretnék venni, mert a régieket eltűntettem valahova, de sose volt annyira fontos, és még ha véletlen eszembe is jutott, hogy talán kéne, mindig volt fontosabb dolog is amire költeni szerettem volna, vagy csak pusztán sokaltam az árát, de ez, ez, hát ez cukorka színű, és a leárazás keretein belül még nagyon olcsó is volt.

Ilyenem most is van, jelenleg is pont a fejemen, ráadásul ugyan ez, csak világoskékbe, de az utóbbi időben annyira megszerettem, hogy félek hamarosan ki fog tágulni, de még ha jól is bírja, kell az utánpótlás amíg a szennyesben van vagy ilyesmi.

Ezeken nincs nagyon mit taglalni, habár régen a világból is ke lehetett volna kergetni ezekkel a szimpla mini gumikkal, most be kell látnom, hogy szükségem van rájuk ha apróbb tincseket szeretnék összefogni.

Mégegy masni. Olyan csinos így ezzel a kontyal, hogy feltétlenül ki kell majd próbálnom. A másikkal ellentétben itt viszont nagyon sok fajta volt, úgyhogy igazán nehéz volt kiválasztanom azt a színt ami majd talán megy is valamelyik ruhámhoz, meg a hajamba is mutatni fog, így az első képen lévőt választottam, az nem is túl hivalkodó, kellően visszafogott, mégis rendesen látszik, hogy ott van.

Ilyet is már nagyon régóta szerettem volna, de amiket eddig találtam azok vagy nagyon csicsásak voltak, vagy baromi bumszli masnisak, ez viszont így kép alapján mindenhogyan megfelelőnek tűnik. Bajban voltam itt is a színnel, a piros lenne az igazi, de egyenlőre nem tudnám mivel összekombózni, így fehéret választottam.

És akkor végül az utolsó hajas dolog, ebből a csattból 4 darab. Igazából sokkal könnyebb lenne ha nem lennék ilyen szétszórt és feledékeny, mert tisztán emlékszem, hogy voltak ilyenjeim, de a költözés alatt se kerültek elő, úgyhogy abszolút fogalmam sincs, hogy hova lettek, de ezek szintén cukorka színűek, úgyhogy nagyon örülök nekik.

Ezekre igazából csak azért kattintottam rá, mert láttam, hogy cicás és le van árazva, de eszem ágában se volt venni, viszont aztán megtaláltam köztük ezt a hihetetlen ábrázatot és szerelmes lettem. Annyira kifejező, hogy elhatároztam, hogy ha másra nem is lesz jó, majd ebbe tartam a hajgumiim.

Ehhez hasonlót már egyszer rendeltem, de voltam olyan ügyes, hogy amikor először fel akartam venni, letéptem az egyik gombját, ami olyan patentos vagy mi, szóval visszarakni se bírtam, úgyhogy végül is elmondhatom, hogy nincs ilyenem, de többször éreztem már, hogy pedig mennyire jól jönne, így nem is volt kérdés amikor megláttam, hogy 23%-al le van árazva, hogy jön hozzám haza. Rádaásul voltam annyira körültekintő is, hogy direkt megnéztem, hogy normális gombjai legyenek.

Nem igazán vagyok oda a netes hátizsákokért amióta anno a gimiben kettőt is szanaszét szakítottam, de mivel már nem fenyeget annak a veszéje, hogy valaha is visszakerülök oda, és napi szinten több tucat tankönyvet/tornazsákot/meg minden baromságot amit még belegyömöszöltem, kell benne hurcolásznom, így valószínűleg strapabíróbb lesz a kis drága.

Ez a pici oldaltáska pedig a második próbálkozásom, hogy elindulok azon az úton, aminek a végén végül ott fogok kikötni, hogy tudok venni egy bordó kalapot, mert lesz is mihez felvennem, yay!

Ők az egyik része amit a hatalmas Aliexpresses leárazáson sikerült beszereznem, a többiek pedig már Ebayról tartanak felém.


Ahogy a múltkori haul bejegyzésben említettem, most tőlem viszonylag furcsa módon rengeteg kencét, pakolást és mindenféle egyebet sikerült beszereznem, amiknek mivel sose nagyon használtam ilyeneket, nincsen kialakult helyük, így arra gondoltam, hogy rendelek egy ilyen kis "kosárkát" felakasztom a szekrényem oldalára és belepakolgatok mindent. Mindegyiknek nagyon aranyos mintája van, de a kalitkásat választottam.

És akkor ha már rendszerés, rendszerezzünk is mindenhol! Régebb óta szemezgettem ezekkel az ágyhoz való tartókákkal, de bőven megvoltam nélkülük is, aztán múltkor meg voltam fázva egy kicsit, és akkor jutott eszembe, hogy milyen jó lenne az ágyban tartani egy köteg zsepit anélkül, hogy totál útban lenne, és csak leverném, így kötöttem ki ennél. Végre nem az ágyon fog hánykolódni a Kindlem se, és még pár másik dolgot is kényelmesebb lesz itt - és nem premier planba - a kezem ügyében tartani.

Kb másfél - lassan két éve, hog tönkrement az előző álomfogós nyakláncom, azóta keresgéltem másikat, de sose találtam olyat ami igazán tetszett volna, aztán szembe jött velem ez, természetesen mikor máskor, mint amikor épp sütiformákat kutattam... Kinézetre nagyon tetszik, mondhatni álomnyaklánc, viszont már előre látom, hogy a az a cucc amire fel vannak lógatva a dolgok milyen hamar el fog szakadni, ebbe már nagy tapasztalatom van sajnos, mégse tudtam lemondani róla.

Most a cicákat se hagytam ki a jóból, olyan baromi sokat esznek, hogy muszáj voltam keresni nekik egy olyan talát ami talán a következő etetésig képes nekik non-stop adagolni az ételt. Egyenlőre csak egyet vettem, de így belegondolva kettővel valószínűleg jobban jártam volna. Ha szépen fognak tudni belőle enni akkor valószínűleg beszerzek nekik majd egy másikat is.

Ennyi lett volna a "publikus" dolgok listája ebben a hónapban, még Ebayről rendeltem papának egy itatót a nyulaknak, valamint az Alis leárazás keretein belül Tündének pár dolgot, magamnak pedig egy rakás ruhát, de azokat a terveim szerint szintén egy haul bejegyzésben fogom bemutatni, lehetőleg magamon lefotózva, hogy ne a levegőbe beszéljek mindig.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe