日曜日 1.14

május 01, 2016

☯ Áron csütörtökön ment haza, tehát pont egy hetet volt itt, de mivel kb folyamatosan pakoltunk, így olyan hamar elment az egész, és nem is tudtunk kb semmit csinálni.


 ☯ Reagált a Syndrás eladó és elvileg a vámon rostokol a csomag, így elküldte újra. Remélem ez megérkezik, nem úgy mint az álomfogó.
☯ Utaztunk a platós kocsival, ezer éve nem ültem benne, de még mindig ugyan olyan mókás, mint amikor kicsi voltam.
☯ A nagy pakolászásban egyébként megtaláltam a régi "Hello Kitty-s" billentyűzetem. (azért tettem idézőjelbe, mert nem "hivatalosan" az, csak anno az első ebayes rendeléseim egyike csak úgy tök random egy Hello Kitty-s billentyűzet matrica volt, és azt ráragasztgattam, de szerintem még mindig borzalmasan menő) úgyhogy azt ki is húzhatom a wishlistemről, mert teljesen meg vagyok vele elégedve.
☯ Utálom, hogy egész héten így keresztbe tett nekünk az időjárás. (Pedig nem is szeretem a meleget és a napsütést, de most jól esett volna)
☯ Láttunk mezei nyulat és mókust is.
☯ Teljesen rákattantam az Intersparos szamócás + krémes (?) péksütire, annyira isteni.
☯ A napokban volt 3 éve, hogy elballagtam, ami ebben az évben azért kimondottan nosztalgikus számomra, mert bolondballagáson az egyik régi koncertes ruhámban voltam  a Miku-s táskámmal és megállított egy 9.-es lány beszélgetni, most meg már ő ballag, annyira durva.
☯ Valamelyik nap a pakolás előtt megjutalmaztuk magunkat egy bazinagy gyros tállal, másnap pedig egy pizzával.
☯ Valamint megkostóltattam Áronnal a kedvenc tésztasalátám, aminek pár hete találtam a receptjét, aztán néhány dolgot változtattunk rajta, és annyira finom lett. Hallás után azt mondta, hogy idézem: meg nem eszi ezt a hányást, de aztán neki is ízlett, aminek nagyon örülök.
☯ Szombaton átadtuk a lakást az albérlőknek, a kutyát nem láttuk még, de kicsit ideges vagyok miatta.
☯ Aztán vettünk 12 szelet sütit. (úgy tűnik ez ilyen hízzunk hét volt, de hát kellett az energia a pakoláshoz meg a negyedikre fel-le mászkáloshoz.)
☯ Theo azóta se került elő, de azért még reménykedem.

Oh, egyébként ez kicsit off, de az álomfogó miatt annyit késtem az Ebayes/Alis bejegyzésekkel, hogy már nem is tudom, hogy van-e értelme egyeltalán megírni őket. 

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe