Sweet memories 18
július 18, 2017
A múltkori bejegyzés folytatásaként most következik a sima naplóm agyzsibbaztása, a továbbiakban is minden helyesírási hibával, elírással, vessző nélkül, és dőlt betűs mostani megjegyzésekkel együtt, enjoy ~
2006 március 12
Reggel nagyon jó idő volt, aztán egy óra múlva beborult és hóvihar lett márciusba elég fura. Féltünk, hogy nem tudunk hazamenni és nem tudok iskolába menni. Sajnos haza tudtunk jönni. Meg még annyi, hogy a Digimonba a kedvenc részem volt, és lerajzoltam az én Digimonom neve: Kutyakumon.
2006 március 13
Elmentünk Ernővel a Lidl-be (...) Egész úton zenét hallgattunk. Anya benyomta a kazettát és nem bírtuk kiszedni aztán megnyomott egy gombot és kijött majdnem az összes gomb a műszerfalon.
2006 március 17
Láttam, hogy a P. Andrásnak fülbevalója van azt mondta, hogy szülinapja van szülinapjára kapta (...) szerintem nem áll jól neki a fülbevaló.
Voltam apánál (...) és játszottam a Tekken 3-al amibe benne van Ixiuao (Sziuó).
Tök durva, hogy nem tudtam leírni a nevét.
2006 március 19
Tök jót tollasoztam anyával meg a papával, és kidobóztam is velük a papa olyan bénán dob, hogy úgy se tud eltalálni, hogy meg se mozdulok.
2006 március 23
Ma is le akartak minket szállítani a mérleghintáról. 2 fiú le is lökött minket a mérleghintáról és azt hitték 3-4.-esek vagyunk, és azt mondták ránk, hogy hülye libák vagyunk és elkaptuk a madárinfluenzát.
2006 május 22
Hallottam 2 viccet. (...) másik: Megy a paraszt a piacra vesz egy csirkét. Vissza megy az ember utána a csirke. Vissza megy az ember mögötte a csirke. Vesz egy elefántot. Megy az ember, a csirke, és az elefánt. Elmegy megint az ember utána a csirke, az elefánt. Vesz egy macskát. Megy az ember a csirke az elefánt és a macska. Ismét elment az ember utána a csirke az elefánt és a macska. Vesz egy traktort. Megy az ember a csirke az elefánt a macska és a traktor. Vissza megy az ember utána a csirke az elefánt a macska és a traktor. Vesznek egy búzaszálat. Hazemegy az ember utána a csirke az elefánt a macska a traktor és a búzaszál.
És itt random abbahagytam, szóval sose tudjuk meg mi volt ez.
2006 június 6
A sátán napja, mert csupa hatos az egész szám.
Miket nem írogattam én 11 évesen
2006 június 7
Ma nagyon jó napom volt, mindjárt el is mondom csak leírom amit tegnap elfelejtettem. (...) Na azért volt jó napom mert nagyon jól éreztem magam. Feljött a Tündi (...) kimentünk a teraszra (amúgy az erkélyre) és szórtunk le homokot a Kittire és a Danira de szerencsére nem vettek észre minket szerintem. (...) Aztán lementünk és véletlen kizártuk magunkat a lépcsőházból és a Kittiék előtt kellett elmennünk halál ciki volt. Ezt annyira el tudom képzelni, ahogy egy affektálós 11 éves előadja, HALÁL CIKI VOLT...
De ez előtt is volt egy jó sztori. Mikor először mentünk ma ki a teraszra (ami még mindig erkély) akkor anya elment és én bezártam az ajtót és rátettem a láncot és kimentünk a teraszra (erkélyre) és röhögcséltünk. De nem hallottuk, hogy anya hazajött és nem tudott bejönni mert rajta volt a lánc és ott kiabált az ajtó előtt pár percig mi meg aszt hittük valami mutáns van benn (elég X men mániásak voltunk éppen) és mire anya bejött jól letólt minket, hogy miért nem nyitottuk ki az ajtót és most az egész lépcsőház szépet gondolhat rólunk.
2006 november 8
(...) most az előbb pedig meg pillanatragasztóval a karton papírhoz ragasztottam véletlen az ujjam. Olyan szerencsétlen vagyok.
2007 május 25
Gomennasai de már vagy fél éve nem is írtam beléd. Azóta nagyon sok minden történt, tehát sajnos a felét elfelejtettem.
2008 május 1
(...) este vacsora után kezdődött a verseny amit a mi csapatunk nyert meg és az volt a nevünk, hogy Usagi a szobanevünk pedig Cuncimókusok.
2008 július 25
(...) Nekem meg már a hülye poénjaival az agyamra ment -_-" xD Főleg Z. amikor megtudta, hogy most Rikunak hívnak megkérdezte, hogy az minek a rövidítése? A Kukuriku-nak? -_-" XD
2008 december 13
Aztán augusztusban nálunk aludt Detti (Ichi). Na azt se fogom egyhamar elfelejteni -_-" Délután tök jól elvoltunk, manga nyitogatósat játszottunk, majd psp-ztünk, és gépeztünk, aztán megnéztük a Bújj Bújj Szellemet. Ez a két rész amit adtak, nem volt annyira ijesztő, de amit előtte láttam O.o Amikor egy gyerek egyedül van otthon elment az áram, meg minden és jött egy tök rémisztő szellem. Na ez történt majdnem velünk is. Este még tök jól elvoltunk, az anime karakterek magasságát mértük mérőszalaggal XD meg stb. De aztán reggel mikor felkeltünk, anya már nem volt otthon, és meglepő módon nem volt nálunk villany... A telóm is tök le volt merülve, a Dettinek meg haza kellett mennie, én meg ott maradtam egyedül a lakásba áram nélkül. Bevackolódtam az ágyba a sarokba és újságot olvastam, és zenét hallgattam, hogy ne halljak semmit. De aztán csöngettek. Kinéztem, de nem láttam senkit. Na ekkor azt hittem rosszul leszek XD Úgy megijedtem, hogy azt leírni nem lehet. De aztán kinéztem még 1× és láttam anyát. Gyors be is engedtem, és mondta, hogy először azért nem láttam, mert elment megnézni miért nincs villany :D
Amúgy erre a mai napig annyira emlékszem, hogy még azt is tudom melyik újság melyik oldalát olvastam.
2009 augusztus 15
(...) Jajj meg kaptam gördeszkát :D Tündével még aznap el is mentünk kipróbálni ^^ De annyira nem ment ^^" Így elmentünk sétálni :D És elkezdi egy gyerek, hogy ezek itt görgeszkádnak vagy mi XD Erre meg egy nagyobb: Ja, meg is basznám a deszkájával együtt o.O XD Azt mondom Tündének: miért én viszem a deszkát? Ő: vigyem? Én: ne, már túl vagyunk rajta XD
(...) Meg játszottunk :D Amikor Amerikából jöttemeztünk 1× a Tomival mentem ki, erre elkezdi "Na akkor mi leszünk a hokage"" :D XD de aztán favágók voltunk :D
Aztán július 22.-én voltunk Pesten mert lesz fűzőm o.o Lehet, hogy már jövő héten készen lesz o.o De amúgy tök vicces volt ahogy begipszeltek :D Meg kellett fognom oldalt két csövet, meg alám is toltak egyet, aztán elkezdték rám pakolni a gipszet. Anya csinált egy copfot a fejem tetejére, meg tettek a nyakamba egy kötelet, és egy érdekes anyagú ujjatlanba kellett bújnom XD Mikor rámtették a gipszet és elkezdett kötni alig kaptam levegőt O.O XD Olyan rossz volt. De aki elölről tette rám a gipszet az tök vicces volt ^^ Mondta, hogy álljak egyenesen vele szembe és képzeljek egy tortát a fejemre, majd nézzek a falra, ha előttem áll, akkor nézzek át rajta és maradjak egyenes, le ne essen a fejemről a torta XD Meg kérdezte, h-h szedjenek ki XD Volt a Micimackós, h kifogyok a gipszből vagy kiesznek a szkarabeusok - ebből volt 30 és 60 darabos is :D Vagy, hogy rávág az ujjamra és kiugrok XD Vagy kivágnak. Meg még asszem volt, csak már nem emlékszek ^^" De aztán végül ki lettem vágva szikével a kötél mentén. De előtte kérdezte, hogy akkor hogy szedjenek ki, én meg mondom: Gyorsan! o.o XD
Hát eddigre se nagyon tanultam meg vesszőket rakni, ráadásul annak ellenére, hogy az egész felsős koromat beleírtam, fél éveket is kihagytam, amit tök sajnálok. Mellesleg baromira meglátszik az írásomon, hogy hol kötötték be nálunk is a netet, és lett msn-em, meg lettem animés/japános mert borzasztó mód elszaporodtak a smileyek, ami egyébként így összefüggő szövegbe írtó idegesítő, pedig régen még az első blogomat is úgy írtam egy ideig, brrr. Oh, erről jut eszembe, a következő Sweet memoriesokba a régi blogom "aranyköpéseit" fogjuk végigvenni ^^ (ami még ezeknél is sokkal fárasztóbb lesz)
0 megjegyzés