日曜日1.37

október 09, 2016

☯ Hétfőn próbáltam sorozatozni, de amekkora hévvel vágtam bele, egyre kevésbe haladok vele, és ettől nagyon tartottam, hiába érdekel, egyszerűen nem tudok hosszabb távon csak úgy lenni és nézni ki a fejemből, mert vagy elunom magam, vagy elalszom. Valamint válogattam képeket előhívatáshoz, 206-t sikerült, tulajdonképpen az egész délutánom el is telt ezzel. Este pedig próbáltam darut hajtani, de nagyon nem jött össze, pihentetem egy kicsit a dolgot, aztán majd még valamikor mindenképp próbálkozom, mert a listámon fent van 100 darab meghajtogatása, és régebben még ment is.


☯ Kedden elég forgalmas napom volt, reggel mentem alkalmassági vizsgálatra a háziorvosomhoz, még csak egyszer voltam nála igazolásért, úgyhogy annyira nem ismertem, de tündérien egy jófej bácsika. Mégmérte a vérnyomásom, megnézte a színlátásom valamint a szemem, de ezek szerint elvileg alkalmas vagyok arra, hogy vezessek..
☯ Utána papáékkal elugrottam bevásárolni, majd a plázában találkoztam a Tündével. Először a Pepcoba mentünk, mert kitaláltam egy tök jót a mécseseimmel kapcsolatban, de nem találtam hozzá sajnos használható alapanyagot, majd átsétáltunk az Obiba, hátha kapni már újra szantálfás füstölőt, de még mindig nem, pedig már egy rakás karácsonyi dolog is kint van, grr... Amíg én bent nézelődtem Tünde szépen benyelette a kártyáját az automatával, de, hogy mindig történik valami hülyeség amikor együtt megyünk valahova. Ezért inkább visszasétáltunk a plázába, bementünk a Kikbe, vettünk gumicukrot, leültünk a Mekinél és belefolytottuk a bánatunk. Jó egy órát ücsöröghettünk amikor elindultunk rendesen körülnézni, de egyszerűen semmi normális dolgot nem találtunk, így inkább bementünk a DM-be innivalót venni. Először úgy indult, hogy nézzünk körül, hogy ne egy 100 forintos vízzel kelljen a pénztárhoz állnom, mert nincs semmi apróm, amiből az lett, hogy majdnem a fél DM-t felvásároltam... (Többek között mivel aznap volt az állatok világnapja így pár apróságot a cicáknak és Shippounak, úgy örültek neki, egyem meg őket ♥) Valamint a CCC-ben még egy cipőt is vettem, aminek kimondottan örülök, mert ritkán találok 35-et felnőtt méretben. Utána újra visszementünk a Pepcoba, de ott már nem tudtam megvárni Tündét amíg kivásárolja magát ugyanis..
☯ Mennem kellett 4-re beiratkozni kresszre. Kicsit több, mint egy órát voltam ott, de még nem tanultunk semmit, csak megbeszéltük, hogy mi hogy lesz meg ilyenek, de már így is alig vártam, hogy vége legyen, mert kopogott a szemem az éhségtől. Úgyhogy ahogy hazaértem meg is volt a bundáskenyér timee.
☯ Szerdán meghozták a képeket, és le a kalappal előttük, kicsit félve rendeltem meg őket, mert 17 forint volt egy darab, és olyan olcsónak tűnt a többihez képest amit találtam, hogy nem tudtam mire számítsak, de abszolút pozitívat csalódtam. (Szóval ha előhívatni szeretnétek én nagyon ajánlom a 220 fotó oldalát, 4000 forint felett még a szállítás is ingyenes) Tehát jóformán egész délután azzal szórakoztam, hogy szétválogattam, aztán pedig valahogy időrendbe megpróbáltam őket belepakolni az albumba. (Amit szintén tőlük rendeltem, mert még a 206 kép is olyan olcsóra jött ki, hogy nem volt meg a 4000 forint, viszont mindenképp ingyenes szállítást szerettem volna, na de reklám off)
☯ Oh, amúgy megint volt egy jó kis frontos fejfájásom is, de annyira megörültem a képeknek, hogy amint kézhez kaptam őket, kb el is felejtettem, hogy nem érzem jól magam.
☯ Csütörtökön, hát még én se hiszem el, de Goldos lettem Lolba!!44!!4NÉGY!!4 szóval igen, majd kiugrottam a bőrömből, tuti csinálok róla valami hasonló bejegyzést, mint pár hónapja a silverről. De egyébként ezen kívül is nagyon produktív napom volt, mert sütöttem sütit, valamint rendet raktam majdnem az egész spejzba, aztán kijött apa, valamint a Vera is. Nekik is megmutogattam a képeket, meg etettem velük süteményt, és mindegyiküknek nagyon ízlett, úgyhogy tök örülök neki.
☯ Szóval végül is úgy néz ki, hogy ezen a héten újabb két dolgot kihúzhatok a 101-es listámról. (3 lenne ha nem lennék túl nagyigényű, és megelégszem a Gold5-el, de neeem, mert nekem 3 kell.. nem tudom, hogy az sikerülni fog-e)
Pénteken tök random átjött a Vera, és hozta a Gyöngyikét is, hogy megmutassa neki is, hogy milyen jók lettek az előhívatott képek, valamint kiválogatott párat amit átküldtem neki, utána pedig részt vettem az első kressz órámon. Jó értelemben véve tök érdekes volt, meg is jegyeztem papának, hogy ezentúl biztos nagyon fog örülni ott nekem az agyósülésen, mert az égvilágon mindenbe bele fogok kötni.
☯ Szombaton kitakarítottam a szobám, feltettem a képeket amiket akartam a táblámra (eddig még csak kb 20× estek le), és tönkretettem a billentyűzetemet a laptopon. Örülök neki, hogy múltkor megtaláltam az USB-s klaviatúrám különben most biztosan a hajamat tépném, mondjuk azért tudnám értékelni ha megjavulna. (A QWERUIO ment tönkre és fogalmam sincs miért, áttöröltem ugyan őket nedves kendővel, de ezer éve csinálom már és még sose lett baja, meg most is miért csak ennek a párnak, nagyon nem értem :c)
☯ Valamint írtam az egyik eladónak, hogy nem jött meg tőle 2 színező amit rendeltem, tudom, hogy mostanában kb minden Ebayes bejegyzésben elpampogom, hogy sokkal biztosabb fisszafizetést kérni, mert nem egyszer jártam úgy, hogy másodszorra se érkezett meg, most mégis reflexből az újraküldésre nyomtam, és amin meglepődtem, hogy ettől függetlenül az eladó szó szerint egy szó nélkül, fogta magát és visszautalta az egész összeget.
☯ Az is tervben volt egyébként, hogy csütörtökön megyek Áronhoz és nála leszek vasárnapig, most volt egy 4 napos szabadnapja, de közbeszólt a kressz órám, így Endre ment át hozzá boldogítani (uhh ez elég perverzül hangzik) aztán végül az lett belőle, hogy fél este együtt loloztunk hárman. Bár meg kell hagyni ezzel az "új" billentyűzetemmel elég borzalmas. Meg ahogy említettem is, megünnepeltük Imotouval a 6. Imvus évfordulónk, találtam egy annyira jó szobát, hogy olyan nosztalgikus volt az egész, főleg, hogy a 6 évvel ezelőtti nagy imvu mániámban is ezt a billentyűzetet használtam.
☯ Úgyhogy ma inkább ranked teameztem, de igazából nem igazán szeretem az ilyen 5v5-et, mert olyan összeszokott csapatokat képes dobálni enemybe, ráadásul diamondból meg ilyenek, hogy csak úgy pislogunk, hogy már megint mibe haltunk meg ilyen gyorsan.
☯ Ezen a héten amúgy "rengeteg" bejegyzést sikerült kreálnom, bár jó sok aktuális dolog össze is jött.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe