Hello Gold

október 18, 2016

Nagyon reménykedtem benne, hogy sikerülni fog, rengetegszer mondogattam, hogy "na majd ha goldos leszek..!", de nem fűztem hozzá túl sok jót azok után, hogy néha milyen meccseim voltak, így végül igazán meglepődtem, hogy tényleg meglett, ráadásul teljesen egyedül, úgy, hogy silver1-be, valamint a promóba is jóformán csak supportoltam.

Nagyon furcsa visszanézni, hogy a legutóbbi bejegyzés óta, amikor nagy nehezen visszaverekedtem magam silverbe, mennyit változott megint a véleményem néhány karakterről, valamint, hogy silverből mennyivel egyszerűbb volt kimenni goldba, mint bronzból vissza silverbe.


Úgy döntöttem, habár nem tudom mennyire fogom tudni megállni, de a szezonzárásig, ami november 7.-én lesz, már nem szeretnék rankedezni, a lényeg, a gold megvan, onnantól kezdve, hogy 5-4-3-2-1-es keretem lesz-e, már teljesen mellékes, aztán majd az előszezonban csinálok egy nagy hajrát, hogy meglegyen a 101-es listámon feltüntetett gold3, vagy akár a platinum! (Na jó, ezt azért már én se gondolom komolyan)

A hős repertoárom sajnos még mindig borzalmasan kicsi, úgyhogy csak 1-2 új arcot fogok ebben a bejegyzésben megemlíteni, viszont új tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodva ismét gorcsó alá veszem azokat akikkel megtettem ezt a hosszú-hosszú, sokszor igencsak siralmas és kilátástalan utat. (Most csak így egy bejegyzésbe sűrítve, mivel koránt sincs annyi, mint bronzból kifele)

Támogatók
Előljáróban mindenképp meg kell említenem, hogy valami hihetetlen mocskosul nagy Lulu és Zyra fan lettem.

Imádom, imádom, imádom, és majd' kiugrottam a bőrőmből amikor meglett lvl7. Ha valaki hozzám hasonlóan nem kimondottan szeret tankokkal játszani, viszont annál inkább leli örömét abban, hogy az ellenséggel minnél jobban és váratlanabb helyzetekben kicsesszen, akkor azt hiszem ő a tökéletes választás. (Ráadásul még attól függetlenül tankosra is lehet építeni, ami szintén elég op)
Pro: Tulajdonképpen ugyan azok amiket a múltkor is felsoroltam, valamint szerintem, hogy minden adc-vel tökéletesen össze tud működni.
Kontra: Az alap stun hiányon kívül tényleg nem tudok neki semmit felróni.
Aztán mondanám, hogy kicarryztem magam vele, de sajnos ugyan annyi borzalmas meccsünk volt együtt, mint ahány hihetetlen jó, de úgy érzem, hogy mindig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megmentsem valaki életet ésatöbbi.

A másik pár hónapos hihetetlen nagy szerelmem. Nem egyszer fordult elő, hogy borzalmasan retek adc-t, vagy bármelyik másik csapattársam kaptam, de semmi probléma, mert vele hipp-hopp át lehet kapni a carry szerepét, aztán csak úgy fogyatkozik az enemy. Szintén nagyon örültem neki amikor egy idióta adc miatt át kellett vállalnom boton a damage dealer szerepet, ez által vele is megszerezvén a 3. lvl7-es tokenemet.
Pro: Hihetetlen erős, easy botlane.
Kontra: Véletlen ks-ek, valamint nem túl kifizetődő ha már alapból sok ap-s hős van a csapatban. (Nem különösebben szeretem tankosra építeni, aránylag a full ap-t preferálom)

Ő ebben a pár hónapban a két véglet volt nálam, vagy nagyon jó meccseket hoztunk össze, vagy borzalmasakat. Nem is nagyon tudok róla különösebben most mit írni, de jelenleg is dolgozom azon, hogy összehozzam vele a lvl6-ot.
Pro: Heal és az ulti nagy kedvencem.
Kontra: Az a fránya buborékbörtön és a hozzá tartozó skillshot...

Janna-t ritkábban hoztam el, sajnos nem ő a legmagabiztosabb supportom még mindig, de ahhoz képest meglepően sok nyertes meccsem volt vele, aztán a szép win rate-emet, valamint a statjaimat még egyből a gold megszerzése utáni első meccsemen tette tönkre a világ legrosszabb Vayne akit valaha is láttam... Mindenestre egy lvl6-os tokenem már van hozzá, úgyhogy azt legalább mindenképpen meg szeretném lépni valamint kijavítani ezt a borzalmasan elcsesződött statisztikát is.
Pro: Ulti és a pajzs
Kontra: A forgószél sok manát zabál, és hihetetlen irritáló mikor pont az enemy lába előtt áll meg.

Nem igazán terveztem vele már játszani, mert szezon közbe azok a nerfek amiket kapott nem igazán jöttek be, de aztán amikor egy win-re voltam a gold promótól úgy keltem fel másnap, hogy azt éreztem, hogy ezt bizony Sorakaval kell megcsinálnom, és lám, sikerült is. Elég furcsa volt újra mindenki mentőautójának lenni, nem is élveztem már annyira, mint tavaly, de azért örülök neki, hogy újra elővettem. A lvl6-hoz még vele is csak 1 tokenem van, de dolgozom az ügyön.
Pro: Az egyik abszolút kedvenc dolgom Sorakaban, hogy a térkép bármelyik feléről tudok segíteni a csapattársaimnak, és olyan jó néha teljesen random elnyomni nekik egy ultit és megmenteni az életüket.
Kontra: Ha az enemyben van akkor örülök neki, de amúgy elég szívás, hogy növelték a w töltési idejét.

Ők voltak az én "régi motorosaim", viszont kimondottan örülök neki, hogy a Silveres bejegyzésben eltervezettben, két tőlem eléggé szokatlan hőst is sikerült kipróbálnom.

Előző seasonba ha véletlen junglebe kényszerültem próbálkoztam vele, és habár annak tetszett, nem ápoltunk különösebben szoros barátságot, junglerhez képest szerintem túlságosan is lomha, ezért akartam inkább supportnak kipróbálni. Éppen szokásosan pickeltem volna valamelyik szokásos papír választásomat, amikor bekövetkezett az egyik félelmem, az adc elkezdett tank supportért hisztizni. Mivel Leonat meg Braumot már nagyon untam, próba szerencse végett őt választottam. Meccs elején nagyon bénák voltunk, de kitankosodtam és megnyertük. Ezen a sikeren felbuzdulva még párszor elhoztam, de nem kellett volna. A lvl6-ot nem tervezem vele, még az 5-től is piszok messze vagyok.
Pro: Tankos, sok kábítás, op ulti
Kontra: Lassú, nehéz vele megvédeni valakit.

Egyszer hoztam el, akkor se kellett volna, de már egyszerűen nem tudtam mit pickeljek, és bíztam a kezdők szerencséjében ami Nautilussal megsegített. Régebben is sejtettem, de most már egyértelműen kijelenthetem, nagyon nem az én karakterem. Unalmas. Lvl6 ki van zárva, ahogy szerintem még a lvl2 is, nagyon nem tervezek vele játszani a továbbiakban.
Pro: Rántások
Kontra: Baromi unalmas, tankos/feedelt/sok szabadulással rendelkező enemy ellen kb semmi értelme.

Lövészek
Ebben a pár hónapban volt egy időszak amikor nagyon nem szerettem adc-ni, egyszerűen olyan szinten képtelen voltam velük odafigyelni és koncentrálni, hogy abszolut semmire se voltam jó, aztán végül inkább maradtam a két jól megszokott kedvenc lövészemnél, azóta megint szeretek ide menni, de igazán nem ártana néhány másikat is begyakorolnom.

Régen tényleg eszetlenül hoztam el állandóan MF-t, nem érdekelt ki az enemy lövész, hogy milyenek a teamcompok, csak MF és senki más. Tény, hogy az egyik legkönnyebb adc, de szomorú loseok árán tanultam meg, hogy egyeltalán nem kifizetődő mindig őt választani. Lane fázisban mindenkivel szemben megállja a helyét, főleg ha jó a support, de elég fájdalmas ha teamfightba nem tud kimenni az az ulti. Jelenleg a lvl7 van készülőben, ráadásul vele volt életem első ranked pentája.
Pro: Ultii, meg amúgy mindent szeretek benne.
Kontra: Könnyű counterelni.

Ahogy megkedveltem szezon elején, úgy lettem vele az adc-t nem preferáló korszakomban hihetetlenül béna, kb mint amikor csak ismerkedtem vele. Random lövöldöztem mindent, és váltogattam a q-t, valahogy semmi nem akart összejönni, azóta viszont újra megtaláltosodtam vele, és már készülőben van a lvl7.
Pro: Egyébként nagyon imádom az összes képességét, úgyhogy számomra minden pozitívumm kivéve...
Kontra: A skillshotos ulti...

Ashevel amilyen jól kezdtem a dolgokat, annyira rontottam el a későbbiekben, valahogy vele is nagyon rám járt a rúd amikor úgy döntöttem, hogy egy kis időre szüneteltetnem kell az adc létet. Azóta aztán még nem is hoztam el újra, pedig jó lenne javítani a win-lose arányomon.
Pro: Lassítások.
Kontra: Ő maga is kicsit lassú szerintem.

Rajtuk kívül még egyszer-egyszer próba szerencse címen elhoztam Sivirt és Varust, de mind a két alkalommal valami borzalom teamet kaptam ki, úgyhogy én se tudtam semmit művelni, két keserves lose lett a vége, aminek a statját inkább nem is mutogatnám.

Középső ösvényesek
Volt egy korszakom amikor nagyon rá voltam kattanva, annyit vittem, hogy már fél kézzel elvertem vele egy Yasuot is, ami nálam nagy szó, mert gyűlölöm azt a retket, játszani ellene pedig főleg, de fogalmam sincs miért, az utóbbi időben akárhányszor őt pickelem, valaki vagy afkol, vagy elkezd trollkodni, úgyhogy le kellett róla mondanom sajnos, többet már nem merek kockáztatni, így is hihtetlenül borzalmasan néz ki a Win-lose arányom. Pedig már vele is elértem a lvl7-et, ráadásul az összes tokent rankeden szereztem meg. (Igazából amúgy mindenkivel, mert nem szokásom nagyon normalozni)
Pro: Szeretem vele csillogtatni a flash+e képességem, meg úgy egyébként is imádom magát a karaktert.
Kontra: Mindig bepánikolok ha gankel a saját jungelesem, vagy rajtam múlik egy kill és olyankor tuti az összes dolgot mellé dobálom, főleg ultiból.

Luxal olyan vegyesek az érzelmeim a mai napig. Szeretem, mégis szerintem egy kicsit unalmas, ráadásul nagyon sok counterje van a lanelési fázisban, úgyhogy csak úgy random, hogy nem látom az ellenfelem, biztos nem hozom el soha, pedig jelenleg is egy token híján készülőben van a lvl7.
Pro: Imádom a Star guardian skinjét, meg az e-vel halálra pokeolni az enemyt.
Kontra: A kulcsfontosságú pillanatokban általában vele is misselek mindent.

Szintén kicsit hanyagoltam a bronz óta, az utóbbi időben figyeltem rá fel újra, de még mindig ugyan olyan imádni való. Könnyű vele megnyerni a lanelési fázist akárki ellen, viszont az az ulti még mindig örök mumus számomra.
Pro: Annyira erős, hogy néha csak lesek, hogy hova lett az enemy életereje.
Kontra: Túlságosan oda kell figyelni a labdára és az ultira.


Sajnos nem bírtam magammal és néha gyenge/unalmas pillanataimban újra elmentem magam kipróbálni top-ra, viszont egy siralmas Cho'Gath és Olaf meccsen kívül mással nem tudok dicskedni, azokat viszont mutogatni se szeretném annyira borzalmasak voltak.

Hát végül ők lettek volna az utitársaim a Goldig tartó rögös ösvényen. Nagy tanulság szerintem, hogy bőven elég pár karaktert ismerni, ha őket jól tudjuk használni, valamint, hogy semmiképp se duozzunk olyanokkal akik csak random invelnek minket, vagy amúgy se duozzunk.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe