AliExpress kihívás

október 11, 2016

Lora-tól kaptam ezt a kihívást, és már első pillanatra tudtam, hogy nagyon szeretni fogom, (habár bele telt egy kis időbe mire véglegesen össze tudtam dobni, és most közzé tudom tenni) és jól el is fogok vele szórakozni. (Csak azért szorítok magamnak, hogy maradjanak is egyenlőre a ruhák a  wishlistemen)
Annyi a lényege, hogy kapunk képzeletben 100 dollárt, amiből "vennünk" kell minimum 10 ruhadarabot, a kisebb dolgok, mint a fehérneműk, zoknik, cipők, táskák, stb nem számítanak, és fontos, hogy legyen a méretünkben is. Ha felmerül plusz postaköltség, azt is le kell vonnunk, valamint megindokolni, hogy miért éppen ezeket választottuk, és, hogy mennyi pénzünk "maradt" még utána. (Szintén fontos, hogy olyan dolgoknak kell lenniük amiket aztán tényleg hordanánk is) Szóóval vágjunk is bele ^^


Igazából ha neten ruhát nézegetek akkor általában 10-15 dollárnál húzom meg a határt, hiszen felpróbálás nélkül, vagy anélkül, hogy "élőben" látnám, nem szeretnék több ezer forintot kifizetni, (bár párszor már előfordult és eddig még sosem csalódtam, de hát na, az esetek többségében, és ha nem egyértelműen szerelem, akkor inkább nem kockáztatok) de mivel most csak képzeletben vásárolok, nyugodt szívvel elmentem néhány helyen a drágább holmik felé is. Ilyenkor jön rá egyébként az ember, hogy 100 dollár mennyire nem sok 10 ruháért, de ennyiből itthon kb maximum 3 cuccra telne, úgyhogy én még mindig azon vagyok, hogy megéri online is körülnézni, mielőtt elszánjuk magunkat a vásárlásra.

Tehát ha most valaki hozzám vágna ennyi pénzt, ezeket venném meg belőle nagyon szívesen:

Az elején nagyon el voltam keseredve, hogy minden milyen drága, és sehogy se fogok kijönni 10 cuccal 100 dollárból, de ez a póló volt az első reménysugaram. Olyan kis egyszerű, de pont azért tetszik nagyon, még annak ellenére is, hogy tényleg még mindig nem nagyon hordok sima rövidujjasokat.
Ár: 2.96$
Maradt: 97,04$
ITT tudjátok ti is megvásárolni

Ez mellett a pulcsi mellett két indok is szólt, az egyik, hogy nagyon szeretem az ilyen "szőrös" dolgokat, csak eddig nálunk 5000+ forintért sosem mertem venni, mert nem igazán tudom elképzelni hogy nézne ki mosás után, a másik pedig pont az ára, mert az itteniekhez képest elég olcsó. Több színben is kapható, azért választottam a rózsaszínt, mert habár fogalmam sincs miért, de ez a legolcsóbb, nagyon tetszik is, és nem is tudok róla, hogy jelenleg lenne ilyen színű göncöm.
Ár: 5.86$
Maradt: 91,18$
ITT tudjátok ti is megvásárolni

 
Ezekbe a ruhákba gyakorlatilag azóta szerelmes vagyok, hogy először megpillantottam őket Tumblr-ön, kb 4 évvel ezelőtt, de azóta se sikerült szereznem. Nem tudom igazából hova tudnám felvenni, de nagyon örülnék neki ha tényleg tudnék egyszer venni egyet. A fekete és a sárga is szerelem első látásra.
Ár: 10.50$
Maradt: 80,68$
ITT tudjátok ti is megvásárolni

Ez a felső borzalmasan a 15-19 év közötti ömmagamra emlékeztet, habár manapság már nem igazán hordok ilyen cuccokat, de ez iszonyatosan tetszik, és szívesen tennék miatta kivételt, ha tényleg magaménak tudhatnám.
Ár: 18,33$
Maradt: 62,35$
ITT tudjátok ti is megvásárolni

Hasonló a ruhához, de mivel ez egy szimpla felső, jóval egyszerűbb lenne bármilyen napon/évszakban felkapni.
Ár: 9,99$
Maradt: 52,36$
ITT tudjátok ti is megvásárolni

Régebb óta szemezgetek Sailor Moonos dolgokkal, főleg ezekkel a pulcsikkal. Kiskoromban hatalmas nagy fan voltam, valószínűleg majdnem minden részt láttam a tv-ben amit csak leadtak, voltak babáim, barbiim, képregényeim, de a kellemes emlékeken kívül amiket az animéhez fűzök, kb a történetről semmi nem maradt meg bennem, és nem is akartam soha előlről kezdeni, nehogy csalódjak benne, viszont ezek ellenére, ha lenne ilyen pulcsim szívesen hordanám, a régi idők emlékére.
Ár: 9,76$
Maradt: 42,6$
ITT tudjátok ti is megvásárolni

Még egy pulcsi. Imádom az ilyen belebújós meleg dolgokat, és ennek még a kis egyszerű mintája is nagyon tetszik. Mindkét színvariációban elfogadnám, de mivel már aránylag sok fekete dolgot pakoltam ide fel, így ebből most inkább fehéret szeretnék.
Ár: 9,31$
Maradt: 33,29$
ITT tudjátok ti is megvásárolni

Jelenleg semmilyen fekete, vagyis ilyen csinosabb nadrágom nincsen, és nem is különösebben kerestem, de belefutottam, és nagyon megtetszett, szóval miért is ne.
Ár: 6,39$
Maradt: 26,9$
ITT tudjátok ti is megvásárolni

Még egy nadrág amit teljesen random találtam, de mivel amúgy is híján vagyok a melegítőknek, és árban is elég jó, tökéletesen felfér erre a képzeletbeli kívánságlistámra. Igazából nem is tudom milyen színben szeretném, a lilán kívül bármelyiket elfogadnám.
Ár: 5,19$
Maradt: 21,71$
ITT tudjátok ti is megvásárolni

És végül, de nem utolsó sorban, mivel ilyen szépen sikerült beosztanom a képzeletbeli 100 dolláromat, meglephetem magam egy ilyen nagyon aranyos ruhával. Annyira tetszik azzal a kalappal, meg valami cuki cipővel és egy ernyővel.. Tuti ebben flangálnék ha egyszer hosszabb időre eljutnék valami külföldi országba.
Ár: 17,76$
Maradt: 3,95$
ITT tudjátok ti is megvásárolni
Ahhoz képest, hogy először 4 ruhával túlléptem a 100 dollárt, sikerült végül elég jól összekapnom magam. Igaz jelen pillanatban, amíg írtam, elég sok ideiglenes akción volt, némelyik már csak pár órát, de mivel a "vásárlásom" idején pont elcsíptem őket, remélem nem baj ha a közzététel idején már nem annyiba kerülnek esetleg.

Kihívottam pedig az összes cserém, ha van kedvük megcsinálni ^^

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe