Audrey Niffenegger - A Highgate temető ikrei

Frissen írom ezt az "értékelést", alig fél óra telt el, hogy befejeztem a művet, de nem tudnám megmondani, hogy mit olvastam. Elég nyitottnak tartom magam mindenféle dolgokra, általában kevés olyan ügy van ami kiakaszt vagy megbotránkoztat, mert javarészt ezeket elintézem egy vállrándítással, hogy ha nekik jó akkor csinálják úgy/azt, de ami ebben a könyvben volt az eléggé kiverte nálam a biztosítékot. Erkölcsileg, idegileg és mindenhogy ahogy csak el lehet képzelni. Egyszerűen nem is igazán értem, hogy mi volt ez az egész, vagy egyeltalán azt, hogy mi visz rá valakit, hogy ilyet írjon!? A fülszövege alapján tök érdekesnek gondoltam, ezért is tettem fel januárba arra a listára amin azokat a könyveket gyűjtöttem amiket idén mindenképp elolvasok, de ezt nem bántam volna ha soha nem kerül a kezembe. Mondanám, hogy voltak benne mindfuckok, de azok nálam olyan határokat súroltak, hogy inkább ne lettek volna. Elég nagyvonalakban beszélek erről az egészről, de úgy érzem, hogy ha bármit mondanék a karakterekről vagy a cselekményről az egy hatalmas nagy spoiler lenne, mindenesetre szerintem csak akkor olvassátok el ha már tényleg kifogytatok a jobb könyvekből és van kedvetek belemerülni valami borzalmasan depresszív és semmiképp sem jó értelemben furcsa és érdekes műbe.

Gwenda Bond - Lány a kötélen
Amióta majdnem pontosan 4 évvel ezelőtt elolvastam az Éjszakai cirkuszt, ami a mai napig az egyik töretlen szerelmem, mindig felderül az arcom ha újabb cirkuszos könyvekbe futok bele. Eddig sajnos viszont egyik se tudta újra előhozni azt a csodát amit a fent említett alkotás, egészen a Lány a kötélenig. Teljesen máshogy varázslatos, mint az Éjszakai cirkusz, de ugyan olyan lenyűgöző, izgalmas, érdekes és még romantikus is. Először a borzalmas magyar borító alapján első ránézésre inkább valami krimire számítottam, viszont egy-két momentumot leszámítva az egyik legaranyosabb történet volt amit valaha csak olvastam. Az írónő stílusa, a fogalmazás, a szereplőink mind-mind nagyon tetszettek, pedig mostanában ritkán fordul elő, hogy szimpatizálnék bármilyen szerelmespárral is, de ők olyan természetesek voltak, semmi erőltetést vagy túltolt romantikát nem éreztem. Amibe mégis belekötnék az a történet vége, ugyanis szerintem kicsit gyors volt, és logikátlan, pikk-pakk itt is minden megoldódott ésatöbbi, ennek ellenére viszont végre újra feltehettem valamit Molyon a kedvenc könyveim közé, ráadásul még ahhoz is meghozta a kedvem, hogy egy kicsit belemerüljek a kötéltáncosok fantasztikus világába.

Ééés, megint csak két könyv. Ilyen tempóban tényleg kezdek félni, hogy nem lesz meg az 50, amit év végéig kitűztem.