Zirc #2
november 04, 2016
Tavaly már volt egy Zirc-es bejegyzésem, de ahogy említettem vasárnap, múlthéten is voltunk ott sétálni egyet az alborétumba, így szeretnélek sokkolni titeket a hasonlóan borzalmas képeimmel, mint amiket múlt évben is készítettem. (Bár most a természetesség kedvéért nem effekteztem rajtuk semmit, ezeken úgy se segít már semmi)
Szeretem ezt az alborétumot, mert aránylag közel van hozzánk, mégis azért jó egy óra kocsikázás, ráadásul minimum 2 féle útvonalon tudjuk megközelíteni, az egyikkel a Bűvész kis faluja esik útba, a másikkal pedig Kazué, így feltételesen mindkettőjüket meg is látogattam, habár még azt se tudom melyik utcában vagy házban laknak.
Sajnos olyan szempontból egy kicsit elkéstem a bejegyzéssel, hogy november 15-től télre bezárnak, és legközelebb csak márciusban nyitnak, tehát programajánlónak már nem különösebben mondanám, de a "Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeuma" is ott van helyben, ők pedig egész évben nyitva vannak. Tavaly ide már nem mentünk be, de anno 4.-ben osztálykiránduláson igen, és habár emlékeim szerint nem nagyon változott semmi, mégis újra egy élmény volt. (Vettünk fotójegyet, de itt aztán tényleg olyan borzalmakat sikerült alkotnom, hogy nem mutogatom inkább) Volt pár csontváz és mindenféle életnagyságú kitömött állatkák, rovarok-bogarak, bármi amik megtalálhatók a Bakonyban, sőt még azon túl is. Nekem a különféle állatkoponyák voltak a kedvenceim, borzalmasan morbid, de annyira szépek.
0 megjegyzés