Sweet memories 10

november 08, 2016

Tulajdonképpen sose volt különösebben jó hangom, de ez istenigazából soha nem akadályozott meg abban, hogy szeressek énekelni. Bár ahhoz túlságosan szégyenlős vagyok, hogy a családban bárki is meghallja, így mondjuk a zuhany alatt nem szokásom, de bármikor rázendítettem amikor a gépből üvöltött. Ichivel nagyon sokat daloltunk együtt, rajta kívül viszont azt hiszem, hogy csak a Tünde, Dávid és Áron hallották a hangom. (Persze ha nem számolom az énekórákat, de ott mégse énekelhettem a kedvenceimet úgyhogy az nem számít) Arra gondoltam, hogy ebben a Sweet memoriesban összeszedem azokat a számokat amiknek ha álmomból vernek fel is tudom a szövegüket, és aránylag fülsértés nélkül elő is tudom őket adni. (Bár szigorúan csak az énekessel együtt, anélkül inkább nem próbálkoznék meg velük)


Általában csak így totál véletlenül szoktak megtetszeni számok random előadóktól, viszont van két énekesnő akiknek nagyon sok dalát imádtam, ők pedig nem más, mint Otsuka Ai és Nami Tamaki.

Otsuka Ai
Még valamikor talán 2009-ben hívta fel rá Ichi a figyelmem, hogy a Planetarium című számát mennyire istenien lehet énekelni, habár akkor a frász kirázott a klipjétől, viszont miután kiderítettük, hogy semmi komolyabbról vagy szomorúról nem szól, rengeteget énekeltük. Kicsit vidámabb vizekre evezve, SMILY! Istenem, ezt nagyon imádtam, annyira aranyos, hogy csak na, aztán visszatérve megint a lassú és szépekhez, a Kingyo hanabi. Még tudnék sorolni párat, de az a három volt a legnagyobb kedvencem. Arra, hogy magával az énekesnővel hogy ismerkedtünk meg, sajnos nem emlékszem, viszont amikor anno meghallottam a HanaKimi endingjében már kedves ismerősként örültem neki.

Nami Tamaki
Ha időrendbe akartam volna írni, akkor egyébként azt hiszem fordítva kellett volna, de nem baj. Őt még valamikor 2007-8 körül fedeztem fel, a Heroin című számával, egyből kedvenc énekesnőmmé is avattam, de miután magával ragadott a jrock már egyeltalán nem hallgattam, kedvenc énekelnivalók viszont még így is szépen akadtak tőle, legjobban a: Reason, és a Prayer (Erre a számra annyira baromira emlékszem, hogy msn-en beszéltem Ichivel és Muu-val közösben, és akkor írtuk neki, hogy majd holnap kezdődik nekünk a 8. jesszusom, az se most volt) és az egyik annoi legkedvencebb videoklippem a Bringdown. (Ami a D.Gray man fanoknak egyébként ismerős lehet, ha jól tudom akkor annak volt az egyik endingje, a Reason pedig a Gundam Seed-nek[?])

Kettő anime is volt amikből imádtunk a két tök random karakterek általál énekelt dalocskát, az egyik Hiyonoé volt a Spiralból, a Twinkle my Heart, ez egyébként egy altatódal és az animében Hiyono állandóan kiidegelte vele Narumit, de egyszerűen annyira cuki és rengeteg emléket is köszönhetek neki. Az egyik kedvencem amikor Ichivel este, sötétben és esőben sétáltunk haza a plázából, kihalt volt az egész város és ezt énekeltük, valamint 2 évvel ezelőtt suliban Áron egyik óra előtt tök fáradt volt, és amíg nem értek be a többiek elénekeltem neki pár versszakot, és tök tetszett neki. A másik pedig az Azumanga Daioh-ból Chiyo-chan Tsukurimashou-ja. Ezt egyébként a mai napig sokat énekelgetem ha unatkozok, vagy egyedül sütök valamit, még a monológját is megtanultam hozzá. A legkedvencebb momentumom vele viszont amikor Ichivel kb 7.-8. tavaszán/nyarán korcsolyáztunk itt a faluban, fogtuk egymás kezét, miközben ezt dalolgattuk. A favorite éneklős openingem pedig a Loveless-é, valamint a D.N. Angel mindkét endingjét is nagyon kedvelem: 1, 2.

Hogy Kusumi Koharut honnan szedtem elő a mai napig nem tudom, ráadásul csak ezt az egyetlen egy számát ismertem, de annyira aranyos és pörgős, hogy ezek ellenére azért bármennyire furcsa is, nagyon megszerettem a  Balalaika-t.

Azt hiszem Namie Amuro viszont elég híres énekesnő volt anno, talán még most is az, de én csak a Four Season című dalát ismertem, azt is az InuYashából, viszont egyszerűen egy élmény volt énekelgetni, annyira gyönyörű. 

Valamint még talán pár Sweet memoriessal előrébb említettem, de egyszerűen imádom Miyavi Mamagoto-ját. 

Lenne még jópár japán szám, igazából vagy másnap estig tudnám szerintem őket sorolni, pl még ott van a Nana madjnem összes zenéje, de még szeretném magam amerikai számokkal égetni, mert azokból is akadt pár darab, amik ha az eddigiek nem is, ezek már remélem nektek is nosztalgikusak lesznek. (ezek egyébként még mind az éppen kezdődő japán és a jrock korszakom előtt voltak, szóval abszolút általános iskola felsőben, kezdhettem volna ezekkel is, de már rég nem létező dolog ebben a bejegyzésben az időrend)

Biztos emlékeztek még az Aqua-ra, ha másról nem is, legalább a Barbie Girlről, még valamikor tehát általánosban fedeztem fel egy amv alatt, hogy jéé nekik nem csak ez az egy számuk van, voltam akkor vagy 6.-7.-es ergo 0 angol tudással imádtam énekelgetni Candyman-t, így azt amúgy csak pár évvel később realizáltam, hogy mi a retek ez a dalszöveg!? A másik nagy kedvencem pedig a Halloween volt, azt Ichivel annyira szerettük, hogy volt egy füzetem ahova mindenféle dalszövegeket nyomtattam ki, és oda is bekerült.

A mai napig nem tudom ki az a Bambee és, hogy egyeltalán ő énekli-e mindhármat, de imádtam a Bumble Bee-t a Super Girl-t és a Spaceman-t is, és ezeknek a mai napig a szövegüket is szeretem, annyira édesek. 

Kicsit újra ismertebb vizekre evezve, Cascada! Annyira de annyira szerettem az összes számukat amit csak ismertem, a Neverending Dream számomra nem volt a legénekelhetőbb, nem is azért van itt, hanem mert állandóan az jut eszembe róla, hogy valami gportalos animés oldalon vagyok, ez a háttérzene, a háttérkép pedig egy kislány akinek valami szike(?) van a kezében és a télapó fekszik mellette átvágott torokkal/leszúrva miközben havazik. Ez a kép ezzel a zenével valahogy teljesen belémégett, pedig már lassan 10 éve volt. (A legdurvább egyébként, hogy nem is akkor láttam azt a képet először) Tőlük énekelni egyébként a Miracle-t és a Bad Boy-t szerettem a legjobban azok közül amiket addig ismertem. (miket össze nem énekel tényleg egy 13-4 éves gyerek aki nem tud angolul) Egyébként emlékszem amikor Ichi itt aludt nálunk a mamáéknál, akkor még nem ez volt a szobám ami most, nem bírtunk elaludni, pedig már majdnem hajnal volt, aztán fogtuk az mp4-em és elkezdtünk Cascada-t hallgatni miközben halkan énekelgettük. (Az egyik legnagyobb kedvencem egyébként tőlük a Cant stop the rain, de azt sose akartam elcsúfítani a hangommal, úgyhogy sosem próbáltam elénekelni)

Ezekből is lenne még miket mutogatnom, de így a végére már csak egyet szeretnék, és bocsi Ichi ha esetleg olvasod, nem akarlak téged is leégetni, de ez valahogy most nagyon előttem van, amikor odáig voltunk a Rock táborért és nálatuk a Too Cool-t énekeltük rengetegszer azon a délutánon. (Jajj istenem és ez még az az időszak volt amikor Joe Jonas baromi jól nézett ki, még én is belezúgtam basszus, na de aztán a második részben gyorsan ki is ábrándultam)

(Ezek után egyébként jogosan merülhetne fel aaaaa kérdés, hogy akkor már miért nincs itt a High School Musical vagy Hannah Montana. Az utóbbit imádtam, de a dalokat annyira nem, egy-kettő volt amit szerettem, de Miley hangja nem igazán nekem való, a HSM-et viszont mocskosul utáltam, azt hiszem 12 éves voltam mikor betört ide is az őrület, és akkor még nem voltam hajlandó megnézni semmit ami romantikus és nyálas vagy ennyire felkapott [bár azokat egyébként még most se nagyon], hehh)

Hát ennyi lettem volna mára, remélem ez azért tényleg nektek is kicsit nosztalgikus volt ^^ Aztán még az is lehet, hogy csinálok belőle egy második felvonást, hiszen rengeteg szám kimaradt.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe