Fogyókúra #2

március 16, 2017

Ez az elnevezés nem teljesen pontos, ugyanis többet nem szeretnék fogyókúrázni, de tavaly is egy ilyen címmel született hasonló bejegyzésem, úgyhogy a könnyebb rendszerés érdekében most is jó lesz.

Lehet, hogy a vasárnapi mókákban írtam, de külön nem számoltam be róla, hogy amit akkor elkezdtem az borzalmasan dugába dőlt, ugyanis hiába bírtam ott az első két hetet teli ambicíóval meg minden kutya fülével nagyon jól, kis idő elteltével ugyan ott kötöttem ki ahol eddig minden egyes alkalommal. Annyira hirtelen akartam elérni az álom 49-50 kg-mat, hogy egyre kevesebb kalóriát vettem magamhoz, amitől egy idő után teljesen legyengültem, és az akkor Verával szokásos esti sétánkat is alig bírtam már megcsinálni. Mindenki tök mérges lett rám, addig nem állhattam fel az asztaltól amíg meg nem ettem pár szendvicset mindenféle jóval, ami borzalmasan hiányzott már, így újra visszatértem a normális kerékvágásba, és úgy éreztem be kell pótolnom amit ebbe a pár hétbe kihagytam: ha megkívántam a csokit, ettem, chipset is, pizzát is, amit csak lehetett egy rakás majonézzel, meg egy rakás más lehetőleg jó hízlaló dologgal, és végül ugyan úgy vissza is szedtem azt a pár kilót amit addig leadtam, ha nem többet.
Azt már tavaly is írtam, hogy ételekbe egyébként nagyon válogatós vagyok, azért akartam inkább kalóriát számolni, mert akkor bármit ehetek, csak nem olyan sokat, de mivel ezzel meg tényleg ilyenkor átesek a ló túlsó oldalára, így idénre azt találtam ki, hogy mivel ez a fogyókúra dolog már 6-7 éve nagyon nem megy, inkább megerőltetem magam és mozogni fogok, elvégre napi fél-egy óra mozgást sokkal könnyebb beiktatni (pl töri előtt, után helyett még jól is esik), mint minden kedvenc ételemet ki. Most egyenlőre arra a szintre jutottam el, hogy cukros löttyöket egyeltalán nem iszok, és nem nasizok unalmamba, meg nem is sütök annyi sütit. Habár a kettő együtt lenne a leghatékonyabb, de már akkor nagyon elégedett leszek ha most ezt a felét fogom tudni teljesíteni. (Belesajdúlna a szívem ha le kéne mondanom pl Áronnal a közös pizzázásainkról, vagy a japán édességeket se kóstolhattam volna végig a múltkor, de, így, hogy hivatalosan nem fogyókúrázok, legalább lelkiismeretfuldalásom sincsen)

Tehát jelenleg most nem a felesleg leadásán, hanem inkább csak a formálódáson van a hangsúly, és, hogy ne csak bele a vakvilágba csináljam minden hozzáértés nélkül, így ahogy már vasárnaponként említettem, mindenféle 30 napos eddzésterveket kerestem. Ebben a hónapban a belerázódás és az esküvő miatt a karomra feküdtem rá. Jelenleg kicsivel több, mint két hete csinálom, 1-1 3kg-s súlyzóval. Először elég nehéznek tűnt, az első gyakorlatot még most is csak női fekvőtámaszba vagyok képes elvégezni, a többinél is még kellemesen érzem a fájdalmat, de azok már nem olyan vészesek. Mivel a súlyt ha esetleg hozzászokok nem fogom tudni emelni, ezért arra gondoltam, hogy folyamatosan gyorsítok majd a tempón. Az előtte képeket egyből meg is csináltam, és már nagyon várom, hogy az utolsó nap megnézzem az utániakat is, nagyon kíváncsi vagyok, iszonyatosan béna karjaim vannak, úgyhogy igazából szerintem csak jobbak lehetnek.

Ha ezt sikeresen végig tudom csinálni, és változást is látok, akkor arra gondoltam, hogy áprilisba a combjaimra és fenékre fogok dolgozni. Ezekhez ezt, ezt és ezt néztem ki. Gugolással már nagyon sokszor próbálkoztam, de annyiszor felsültem már, hogy eredetileg már nem is akartam bevenni, de ezek végül is teljesen mások. A sima gugolásokat azért kellett mindig feladnom, mert mocskosul ropogtak tőle a térdeim, ami nagyon kellemetlen, és az egyensúlyomat se tudtam kb az 5. után megtartani, úgyhogy kevés értelme volt. Ez a három egyszerre így hirtelen soknak tűnik, főleg olyan sportos előélettel mint amivel én rendelkezem, de nem szeretnék csak ezekre külön-külön 3 hónapot elpocsékolni, meg együtt gondolom hatásosabbak is, úgyhogy ha tényleg nem megy egyszerre, akkor mivel úgyis most itthon vagyok, az egyiket megcsinálom reggel, a másikat délután, a harmadikat pedig estefele. Majd ezekről is mindenképpen szeretnék előtte képet, és ha sikeresen tudom zárni, akkor utánit is.

Ha ezeket is végig tudtam csinálni (amit egyébként nagyon kétlek, mert tényleg elég soknak tűnik, de legyünk optimisták) akkor májusra elég eddzettnek kell lennem ahhoz, hogy egy egész testet átmozgató valamit csináljak, és nem rég találtam ezt a képet ami egész jónak tűnik a célra, így pont nyárra egész formába is kéne elvileg jönnöm. Bár addigra valószínűleg már annyi gugoláson túl leszek, hogy azt a részét ki fogom hagyni. A hasam pedig annyira nem szokott vészes lenni, úgyhogy az ebben lévő felüléseknek szerintem elégnek kell lennie, de ha nem, és még mindig nem adtam fel, akkor júniusba hasra fogok "gyúrni".

Tényleg akkor lennének ezek a dolgok a leghatékonyabbak ha átvarriálnám az étrendemet is, de azt jelenleg iszonyatosan lehetetlennek érzem, úgy járni, mint tavaly pedig nem szeretnék mégegyszer. Ha nem is számolom a kalóriákat, de mindent csak mértékkel eszek, akkor amúgy se szabadna már olyan sokat felszednem szerintem, és egyébként is arra jutottam, hogy nem is az számít, hogy ki hány kg, hanem, hogy hogy néz ki. Ha minden igaz, én olyan 57 kg lehetek, de mivel csak 157 cm vagyok, szerintem sokkal többnek tűnök, és hiába adnék le párat, nem biztos, hogy jobb alakom lenne, ezért nem is fogyni, hanem inkább formásodni szeretnék.

Remélem beszámolhatok majd arról nyár elején, hogy mindezeket végigcsináltam, és nem megint egy újabb felsültem posztot kell írnom. Szeretem ezeket magamba 30 napos kihívásoknak nevezni, mert így még egy plusz motivációt ad ahhoz, hogy ne adjam fel, így pedig, hogy ide is leírtam, főleg. Szóval hajrá nekem, meg nektek is, ha ti is épp valamibe benne vagytok ^-^

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe