Ez a júliusban befejezem az összes megkezdett sorozatomat fellángolás (hirtelen felindulásból 14 könyvet számoltam össze, de közben rájöttem, hogy sokkal több van) botrányosan megbukott. Rá kellett jönnöm, hogy anno nem véletlen nem rohantam a következő részekért a legközelebbi könyvesboltba/könyvtárba. Habár nem adom fel teljesen, talán minden hónapban megpróbálok kivégezni egyet, vagy ilyesmi, de ilyen 30 napos kihívásba ezzel kapcsolatban szerintem többször nem vágok bele. De akkor lássuk miken sikerült átrágnom magam. (Igazából így is meglett 6 könyv, ami két "befejezettet" jelent, úgyhogy ahhoz képest egész jó voltam)



Lauren Kate - Torment, Passion, Fallen in Love, Rapture - 10 nap

A sorozat első részét még 2011 nyarán olvastam, úgyhogy tényleg ideje volt nekilátni a maradék könyveknek, ne porosodjanak tovább a várólistámon. Az első találkozásomra tisztán emlékszem a művel, és arra a percre is amikor elkezdtem olvasni, de az, hogy mikor vettem meg, vagy hogy egyeltalán mik történtek benne pontosan, az eléggé homályos lett mostanra. Viszont úgy voltam vele, hogy a főbb fontosabb jeleneteket reményeim szerint fel fogom tudni eleveníteni, a többit pedig majd felidézem a részek előrehaladtával. Tehát az első résznek nem álltam neki újra, és bár magát a sztorit tényleg elég jól összeraktam, arra totálisan nem emlékeztem, hogy milyen harc volt annak a könyvnek a végén, és ez végig nagyon bosszantott. Azt tudom, hogy anno elég jól kikapcsolt, de a kedvencem nem lett, ezért nem is kapkodtam a többi kötet után, és így, hogy végigrágtam magam az összesen, ugyan úgy érzek. (Aztán, hogy ne legyen olyan egyszerű, pont az olvasásom hetében derült ki, hogy jön hozzá mégegy rész... bár az már Camről fog szólni, úggyhogy annyira szorosan talán nem fog összefüggeni ezekkel) 

Maga a sztori jó lenne, az alapötlet tetszetős, az angyalokat, démonokat, nephilimeket úgy alapból bírom, de, hogy milyen semmilyen szereplőgárdát sikerült az írónőnek megalkotnia... A két főszereplőről nem nagyon rémlik, hogy mást megtudtam volna azon kívül, hogy mennyire baromira, de tényleg nagyon! szerelmesek egymásba, Danielnek gyönyörű ibolyaszín szemei és fantasztikusan szép szárnyai vannak (ez úgy minden második oldalon el lett mondva, nehogy elfelejtsük) és annyit csókolóztak, hogy már felfordult a gyomrom. Luce-ról viszont kb semmit nem tudnék elmondani, egy kicsit butácska papírfigurának tűnt a szemembe. Camet, Rolandot és Milest és pár kitaszítottat megkedveltem, de a főszereplőket egyszerűen nem tudtam.

Átlagba Molyon olyan 3.5 pontokat kaptak a könyvek tőlem, bár az alap értékelésük is másoktól olyan 70-80% között mozog. Ha sorrendet kéne állítanom ebből a 4 részből akkor egyértelműen az utolsó, a Rapture lenne az első. Hiába ment már az agyamra a két főszereplő, a vége nagyon elnyerte a tetszésemet, és ott végre tényleg személyiséget is kaptak, utána következik a Passion, mert bevallom végig hajtott a kíváncsíság, hogy Luce merre jár, ott mik történnek és mikre jön rá, harmadiknak a Torment, habár szeretem a bentlakásos iskolákban játszódó sztorikat, a másik két részhez képest ez még jóval unalmasabb, és a legvégén a kis kiegészítő kötetecske, a Fallen in Love aminek úgy őszintén azon kívül, hogy kaptunk egy bemutatott szerelmi sztorit, hogy az utolsó részben ne legyünk meglepve, hogy ez mikor és hogy történhetett, semmi értelmét nem láttam.

Összességében végül is ha eltekintek a két idegesítő, semmilyen főszereplőtől, az undorító nyáltengertől és a rakás szóismétléstől (Daniel! Daniel! Daniel!) nem volt olyan hú de borzalmas könyv, és már csak a vége miatt is örülök neki, hogy végigszenvedtem. (Mert néha tényleg szenvedésnek tűnt olvasni)

Benina - A boszorka városa, Milan könyve - 9 nap
Szintén 2011 nyarán volt szerencsém az első könyvhöz, és az jó a feléig nagyon nagyon nem tetszett, de nyaralás közben vettem, és jobb olvasmányom nem lévén végigrágtam magam rajta, a végére pedig megkedveltem annyira, hogy rá majdnem pont egy évre, 2012 nyarán elolvastam a második részét. Habár itt is teljesen elképzelhetetlen volt, hogy újra nekikezdjek a az első két műnek, aránylag pár utalást és karaktert leszámítva szerintem elég jól fel tudtam venni a történet a folyamát. Meg kellett állapítanom, hogy még mindig elképesztően nyálas, elég idióta nevek vannak benne, a főszereplő boszorkánkat és a féldémon pasiját baromira nem szívlelem, és, hogy ne legyen ezzel se teljes az örömöm, hogy végre befejeztem, állítólag lesz majd még egy része. Bár bevallom abból a kis betekintésből amit a 4. könyv végén kaptunk még egész kíváncsi is vagyok rá. (Igazából nem néztem utána, de szerintem már vagy 2 éve meg kellett volna jelennie, úgyhogy lehet, hogy nem is lesz belőle semmi) Amúgy ez az említett negyedik könyv szerintem simán megért volna egy 16-os, ha nem 18-as karikát. A fentebbi Fallen sorozathoz képest mindenképp olvasmányosabb, számomra sokkal emészhetőbb az amikor E/1-ben mesélnek a szereplők, mégis majdnem annyit ültem ezen a két könyvön, mint ott a négyen, mert egyszerűen nem akaródzott magam rávenni arra, hogy mégegy ilyen tocsogós izét elolvassak, egyszerűen már a hócipőm teli van vele, hogy mindig mindenhol mindenki mennyire (micsoda alliteráció) tökéletes és szerelmes, fujj.

Jessie Burton - A babaház úrnője
Ha erre a hónapra a többi befejezésre váró sorozatomat nem is folytattam, mindenképp szerettem volna magaménak tudni egy másik sikerélményt azáltal, hogy ezt a könyvet végigolvasom. Eredetileg márciusba kezdtem el, de olyan lassan történtek az események, hogy egyszerűen elment tőle a kedvem, pedig már csak a címe alapján is nagyon szerettem volna szeretni. Aztán nem tudom mi történt, a történet pörgött fel, vagy csak ennyire jól esett a sok nyálas maszlag után valami mást olvasni, de még egy fél nap se kellett ahhoz, hogy befejezzem az egészet, és igencsak tátva maradt tőle a szám. Habár a leírásból kb semmi nem derül ki, én attól függetlenül valami teljesen más kaliberű dologra számítottam, és így egymás után értek a váratlanabbnál váratlanabb meglepetések, a sok egy kaptafára épülő mű után elég nagy felüdülés volt egy ilyen történetet elolvasni, azt is hozzá kell tennem, hogy iszonyatosan erős atmoszférája van, a lassúsága ellenére is teljesen magába szippant az egész, hiába kapjuk a történetet E/3-ban, mégis borzalmasan együtt tudtam érezni a szereplőkkel. Nem egy kimondottan könnyű olvasmány, de szerintem nagyon megéri rászánni az időt. Habár kimondottan kedvencem nem lett, mert túl nyomasztónak éreztem, az biztos, hogy még sokáig nem fogom tudni kiverni a fejemből.