日曜日1.30
augusztus 21, 2016
☯ Hétfőn voltunk az albérlőknél az ehavi bérleti díjért, de, hogy így majdnem 4 hónap után is még állandóan belezavarodok, hogy hogy kell nekik kitölteni a dolgokat, hihetetlen.
☯ Kedden kijött Tünde, bemutattam neki a cicákat, és azt hiszem végre nevet is sikerült nekik adnom. A "lányom" Cassidie (nem akartam y-nal írni, mert van valami ilyen nevű rapper vagy mi, ráadásul férfi), a "fiam" pedig Westley lett. Mintha valami vöröspöttyös könyvből rángattam volna ki őket, de nem baj.

☯ Vera levágta a hajam, kb 8 cm-től szabadultam meg, és meg lett tiltva, hogy vasaljam. Bár mindannyian tudjuk, hogy ez lehetetlen, nincs az az isten, hogy ezt kibírjam, viszont 2 hónappal ezelőtt rendeltem olyan hajkiegyenesítős fésűt, szerintem most, hogy rövidebb lett azzal is meg fogom tudni csinálni, és talán nem is károsít annyira vagy maximum majd felfogom valahogy, bár a lófarkak és a kontyok távolabb nem is állhatnának tőlem, de egyenlőre működik mert a frufrumon kívül mást még nem érintett hajvasaló (amit egyébként kicsit elcsesztünk úgyhogy most szerintem úgy nézek ki, mint akinek ráhúztak egy bilit a fejére és körbenyírták).
☯ Szerdán megint kint volt a Tünde, elkezdtünk belevágni valamibe, de amíg nem biztos semmi, nem akarom elkiabálni, utána pedig egész délután sétáltunk, cicáztunk, és megettünk két zacskó gumicukrot.
☯ Csütörtökön papával voltunk kirándulni Balatonfüreden, mászkáltunk kicsit, aztán ettünk egy pizzát, hazafele pedig bementünk a fehérvári Auchanba, azt hittem megint lesznek majd olyan cuki sulis cuccok, mint tavaly, de nem találtam semmi különöset.
☯ Valamelyik nap egyébként hirtelen felindulásból letöröltem a Lol-t, nem is terveztem, hogy visszarakom, de meghozták az ethernet kábeleket és mindenképp ki akartam próbálni, hogy azzal milyen a játék, mert már nagyon érdekelt, hogy tényleg ennyire ratyi-e itt a net vagy a wifivel van valami, de istenem, miért tart ez mindig vagy 3 óráig feltelepíteniii. Egyébként kiderült, hogy a wifi volt a ludas, kábellel stabil 29-es pingem van, el se hiszem komolyan mondom.
☯ Pénteken ismét kint volt Tünde, ez ilyen Tündés hét volt amúgy úgy tűnik, de nem bánom, úgyis annyira ritkán találkozunk amióta Pesten van. Besétáltuk az egész falut, majdnem minden utcába valami más emlék jutott eszünkbe, és végig olyan érzésünk volt kb mintha még mindig 14-5 évesek lennénk. Bár tettek is róla, mert ebbe a kb 2 órába megint betalált minket pár fura egyén, mint anno... Először pár srácba futottunk bele akik kikiabálgattak nekünk az autóból mikor elhajtottak mellettünk, aztán meg néhány kisgyerekbe akik azon veszekedtek melyikük meri megkérdezni tőlünk, hogy hol van a nyilvános wc.... (egy faluban) most komolyan!? És megállapítottuk, hogy már nagykorú a barátságunk, 18 éve boldogítjuk egymást.
☯ Utána bejüttönk vacsizni, rászoktattam a kétszersültre, majd még kiültünk a hintaágyba beszélgetni meg csillagokat nézni, egy film is be volt tervezve, de mostanában olyan hamar elálmosodom, hogy nem bírtuk még elkezdeni se.
☯ Másnap reggel nem volt sok időnk semmire, mert még dél előtt vissza kellett mennie, hogy találkozzon apujával, hozzánk meg közben átjött a Vera és elhívott lagzit nézni. Hát marha sok kedvem volt hozzá, ennél kevesebb dolog hagyhatna hidegen, de olyan lelkesen mondta, hogy nem volt szívem nemet mondani. Kint amíg nem kezdődött el beszélgettünk a szomszédaikkal, akik ikrek, jóba voltak anyával is, és az egyik fiával egy évben/napon/ugyan abba a kórházba születtem. Mikor pedig elkezdődött a menet hoztak ki süteményt, hát annyira felcsillant a szemem és úgy belemerültem a sütibe, hogy konkrétan az egész menetről lemaradtam. Mire betömtem kb az utolsó 5 ember kullogott a sor legvégén, na nem baj, úgyse tudtam senkiről, hog ki kicsoda.
☯ Visszamentünk aztán még hozzájuk és beszélgettünk az esküvőről a tesójáékkal, mert nekik majd jövőre lesz, és ha minden jól megy koszorúslány leszek, aztán pedig képeket nézegettünk, de ilyen nagyon régieket, sok van nekik még a dédimről, meg mindenféle rokonokról akiket már nem is ismertem. Mivel sokáig maradtam papa átjött megnézni, hogy mi van, hát neki ezek a fényképek igazi nosztalgia bomba voltak (csak a rokoni szálak könnyebb érthetőségért Veráék apuja a papa öccse), haza is futottam gyorsan az olvasószemüvegéért, hogy rendesen lássa őket, aztán ettünk még sütit meg főtt kukoricát, utána pedig mindenféle történeteket mesélt a gyerekkoráról. Tök érdekes volt, és szerintem úgy a 80%-át még én sem hallottam soha.
☯ Ma pedig már ismét nyugis nap volt, de jól is esett, ennyi szocializálódás elég is volt egy hétre.
☯ Oh és egyébként pedig egy idióta vagyok, mert elfelejtettem lemondani a KawaiiBoxot, totál kiment a fejemből, hogy 20.-ig kéne.

0 megjegyzés