my desktop 3 ♥

július 28, 2016

Még talán 3 hónapja sincs, hogy legutoljára bemutattam, hogy mit alkottam az asztalommal, de ma valami olyan csodálatosra sikerült, hogy muszáj írnom róla.

Eredetileg csak valami "jegyzetlapot" akartam keresni, hogy mindig lássam, hogy mit szeretnék éppen megvenni/csinálni, viszont azt egyenlőre nem találtam, de minden mást igen. Először úgy gondoltam ha már úgyis felkeltem hajnalba a viharra, nem tudtam sehogyse visszaaludni, akkor nagyon ráérek szórakozni a mappáimmal, ezért a meglévők mellé letöltöttem még párat így jelenleg most rózsaszínek. (Azt a windowsosat valamiért nem engedi, de még átrakni se, mert folyamatosan azt írja, hogy használom, pedig azt se tudom mi az) De tervezem, hogy az összeset megcsinálom majd ilyenre.



Aztán tök random letöltöttem egy winrar skint, pedig egészen eddig azt se tudtam, hogy egyeltalán léteznek ilyenek, de most az is baromi cuki lett:

Nem szoktam amúgy ilyen bazinagyba használni, csak még nem akarom lelőni a poént a háttérképemről meg a többiről, körbevágni meg lusta lettem volna. Ezen kívül találtam még rá nagyon jókat, de mivel ez is tökéletesen megfelelt ezért szerintem ez az első és az utolsó is amit leszedtem rá. Nagyon tetszik, hogy nem azok az egymásra pakolt könyves ikonja van, hanem az is ilyen kis rózsaszín mappás.

Utána magával a Windows-al szerettem volna valamit kezdeni, és próbáltam rá témákat keresni, aztán valamit letöltöttem amitől fekete lett az egész. Hagyján, hogy maga a menü, az asztal meg ezek, de még a Facebook, Twitter, a blogom, és minden oldal amire csak felmentem. Hirtelen baromira megijedtem, hogy mit műveltem, de aztán aránylag könnyen helyrehoztam és úgy döntöttem, hogy ezzel jobb ha nem szórakozok többet.

Inkább visszatértem a Rainmeter-hez és ahhoz kezdtem témákat keresni. Találtam iszonyatosan jókat, de nagyon bökte a csőröm, hogy nem én választottam ki hozzá a dolgokat, még a hátteret se, ezért elkezdtem egy "sajáton" dolgozni. Rábukkantam egy nagyon szépre, amihez sok dolog is tartozott, majdnem mindent ki is pakoltam az asztalra, habár van olyan amiről azt se tudom, hogy micsoda, csak jól mutat. A legnehezebb a háttérkép volt, de azt hiszem megtaláltam az igazán igazit.

Tadaaaam!
Balról jobbra, kint van rajta a lomtár, a le/feltöltési sebesség, a D és a C meghajtó adatai, hogy mennyi ideje megy a gép, az idő és a dátum, az időjárás - nem tudom miért, de a fokot nem akarja mutatni, csak azt, hogy éppen esik - a Wifink neve, a swap (nem tudom mi a fene az) és a ram, azt a core-t se tudom mi, de jól néz ki, egy google kereső valamint a töltöttség. De valami hasonló stílusú jegyzetelős cuccot még tényleg szívesen hozzácsapnék, hogy teljes legyen a kép.

Nagyon sokféle dolgot letöltöttem amúgy, és a feketeség után sikerült mégegyszer majdnem sokkot kapnom azon, hogy mit sikerült már megint csinálnom. Felraktam azt a témát, betöltötte az egész ablakot, és nem tudtam semmire kattintani, mert nem reagált. Kétszer újraindultam és már eleve ez nyílt meg és ugyan ez történt, aztán nagyon minibe találtam egy működő alkalmazást ahonnan be tudtam csukni az egész Rainmetert. Ezek után most már tényleg duplán meg fogom gondolni, hogy mit szedek le és rakok fel.

Valamint eltüntettem a Rocket dock-omat is, habár egy darabig oda voltam érte, hogy mennyire menő vagyok, hogy abba teszi a dolgokat amiket lecsukok és nem a tálcára, egy idő után már bosszantott, hogy pl a Lol-nak olyankor egyeltalán nincs hangja és nem látom/hallom ha írnak vagy invelnek, és a skypeot se, bár azt legalább hallottam, viszont ehhez a kinézethez annyira nem illett, hogy kénytelenek voltunk elbúcsúzni egymástól.

És ami igaz nem látszik, de sokat dob az összképen; megcsináltam a kurzoromat rózsásra. Még kb egy hónappal ezelőtt töltöttem le egy csomagnyit, eddig masnis volt, de az nem igazán passzolt ide, ezzel viszont most nagyon csini, valamint, hogy a mozillám is összhangban legyen velük, tettem rá egy galaxys témát. Tiszta 2012 feelingem van tőle egyébként.

Eddig mindig el voltam ájulva, hogy épp milyen jó lett, de visszanézve a másik kettő iszonyatosan borzalmas, ennél viszont most úgy érzem egy darabig nem fogok tudni jobbat/hangulatosabbat csinálni, pedig az Xwidget-et (azt hiszem az a neve) is nagyon szívesen kipróbálnám, mert arra is borzalmasan jó dolgok vannak, de örülök, hogy már ezen ki tudok igazodni, a mai két baklövésem után pedig már nem is nagyon merek más alkalmazásokkal kísérletezni.

Szívesen megkérdezném, hogy nektek hogy tetszik, de nálam már vagy 2 napja nem látszik a chat és fogalmam sincs, hogy miért :c ha nálatok se, de esetleg szeretnétek írni valami akkor a sablonprobaa.blogspot.hu-ról elérhető. (Egyébként ahogy a nevéből sejteni lehet, mindig ezen az oldalon csinálom meg először a kinézeteket, hogy ne itt kelljen órákig bénáznom)

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe