日曜日 1.23
július 03, 2016
☯ Kezdek biztos lenni abban, hogy a frontoknak lehet köze a nyak- és fejfájásomhoz. Most majdnem két hónapig nem fájt semmim, és hétfőn ahogy lehűlt a levegő, egész nap iszonyatosan.
☯ Kedden kijöttek a szúnyoghálósok és kb fél óra alatt az összes ablakunkra felrakták. Annyira jóó végre rendesen tudok szellőztetni.
☯ Múlthéten kifelejtettem, de azon a szombaton volt második alkalommal amióta az eszemet tudom, hogy kihagytam a kedvenc "fesztiválomat" és vele együtt a tűzijátékot.
☯ Feltettem egy új sablont a blogra. Bevallom eléggé megszenvedtem vele, pedig az elrendezésen alapból semmit nem változtattam, de nehezen sikerült megtalálnom a hozzá/hozzám való stílust. Próbáltam egy kicsit retrósra venni a figurát.
☯ Valamint szerintem a blogírásom történetében (kb 7 év alatt) most volt először, hogy minden nap poszoltam valamit.
☯ Végre sikerült begyűjtem az első szúnyogcsípéseimet idén. Kimondottan örülök neki, mert én amúgy nagyon szeretem őket.
☯ Áron pénteken ment haza, de addig sokat loloztunk, sétáltunk, animét néztünk és rászoktatott az Algida-s xpop jégkrémre. Még az a mázli, hogy a kalóriabázis szerint nincs benne sok kalória meg semmi. (jelenleg egyébként úgy, hogy csak próbálom tartani a keretemet és néha sétálgatok -3kg-nál tartok)
☯ Úgy döntöttem, hogy át fogom nevezni a cicákat, még sokat nem hangoztattam a nevüket úgyhogy nem hiszem, hogy nagyon összezavarnám őket ezzel, de a Yuusuke borzalmasan nem illik a "fiamra".
☯ Megjött a KawaiiBox-om, jövőhéten visszaállok a heti egy bejegyzésre és azt szeretném majd bemutatni.
☯ Végre főtt kukoricaa ♥
☯ Annyi cukkini lett hirtelen a kertünkbe, hogy majdnem egész héten azt ebédeltünk. Kerestem egy csomó receptet hozzá és annyira isteniek, nem is értem, hogy eddig hogy hogy csak a rántott verzióját ismertük.
☯ Tönkrement a régi tűzhelyünk így papáék kénytelenek voltak venni egy másikat, amiben elvileg végre lehet pizzát sütni anélkül, hogy szanaszét égetnénk valamelyik oldalát. (Bár ez persze engem egy darabig úgysem izgat... khm)
☯ Rájöttem, hogy elég érdekes sport ez a foci. Ha van kiknek szurkolni akkor tök izgalmas és érdekes, ha meg nincs, akkor mocskosul unalmas.
0 megjegyzés