日曜日 1.19
június 05, 2016
☯ Hétfőn voltunk vásárolni, így összejött pár dolog, amiből arra gondoltam, hogy csinálhatnék egy kissebb haul bejegyzést, mert ha jól tévedek ezen a blogomon talán még nem is volt ilyen.
☯ Kedden az unokatesóm ovis ballagásán voltunk. Nagyon durva, tisztán emlékszem a napra mikor született, mert épp másnap mentem az első Miyavi koncertemre, most meg már ballag.. Egyébként érdekes volt, mondtak verseket, meg előadtak valami házasodós jelenetet.
☯ Aztán átmentünk hozzájuk sütit enni, és véletlen eltörtem egy széket, leültem, hogy leveszem a cipőm és reccs. Ha nem tudnám, hogy több, mint 8 éves fa kertiszékekről van szó, akkor már megijedtem volna, hogy ilyen nehéz vagyok. Érdekes nap volt amúgy, mert mama meg a papucsát szakította el.
☯ Szerdán rájöttem, hogy egy szerencsétlenség vagyok. Be akartam lépni Lol-ba, és nem tudom hogy, de a felhasználónevemet egy tök random Facebookos kép alá sikerült beírnom kommentbe, és ha ez nem lenne elég, fel se tűnt, csak amikor kaptam egy értesítést, hogy valaki válaszolt a kommentemre, én meg csak így WTF...
☯ Valamelyik nap, pedig receptírás közben őrölt mandula helyett őrült mandulát írtam, szóval ez egy igen érdekes hét volt amúgy.
☯ Szerdán voltam félöcsi 2. szülinapján, apável egyszer kicsit összevesztünk, de aránylag nem volt olyan vészes.
☯ A kedvenc jelenetem egyébként az volt, amikor a félöcsi odarohant hozzám, rám mutatott és felkiálltott, hogy EZ MI!?
☯ Láttam egy kisrókát!
☯ Másik mamámék szerint, az ahogy leírtam, hogy Theo hogy érezte magát mielőtt eltűnt, egyértelműen mérgezésre utal. De egyszerűen nem akarom elhinni, még ha így is van, számomra nem halt meg, csak nincs itt, és ez valószínűleg így is fog maradni, nincs lelkierőm belegondolni abba, hogy őt is elveszthettem örökre.
☯ Ezen a héten amúgy elég büszke voltam magamra, mert a 2 hónapos olvasói válságom után, most két könyvet is sikerült elolvasnom, végignéztem egy animét, és minden nap bicikliztem is. (Egyébként úgy tervezem, hogy a könyves posztokhoz hasonlóan az animékről is fogok írni, de nem havonta, hanem évszakonként, oldalt nyomon is tudjátok követni, hogy mikor mikről lesz szó)
☯ Miért van az, hogy ha valamit leírok ide blogba, akkor annak pár nap múlva tuti, hogy az ellenkezőjét csinálom? Szerdán mondtam, hogy nem fogok már egy ideig rendelni, és hagyom a ruhákat, erre szombaton mégis megvettem az ott említett pulcsit. (Találtam egy eladót ahol 44 cm-snek írják, ráadásul lemértem az egyik bő felsőm, és aszerint akkor is jónak kell lennie ha csak 40 cm-s)

0 megjegyzés