Gantz (2004) 10/9,5

Ennek az animének eddig maximum csak párszor a nevét hallottam, egyébként semmit nem tudtam róla, aztán már nem emlékszem melyik másik kapcsán jött szóba, de Áron ajánlotta, hogy nézzem meg. Valószínűleg szerintem éppen a School Days-ről papoltam neki, hogy mekkora sokk volt számomra, mondta, hogy akkor itt van ez. Mikor elolvastam az ismertetőjét annak ellenére, hogy felkeltette az érdeklődésemet, az "idegenes" dolog kicsit le is lohasztotta, mert hát nyílt titok, hogy utálom a sci-fi-t, és a mindenféle gagyi ufós elképzeléseket, de aztán mégis rávettem magam, hogy megnézzem, hogy lássa, adok a véleményére, meg kíváncsi is voltam, hogy mi tetszhet benne neki. Nos, erre a legutóbbira először annyira nem sikerült rájönnöm, úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon mocskos és undorító anime (pl wtf az a kutya?), az első három rész után dobni akartam a kukába annyira fájt tőle a lelkem. Nehezen bírom megemészti ha valakinek fájdalmat okoznak miközben könyörög, hogy ne, és társai, ezzel szemben egyébként vért és a szanaszét repkedő végtagokat tök jól bírom. De aztán mégsem dobtam, belemerültem ebbe a sok mocsokba, és komolyan mondom tetszett. Egy nap se kellett, hogy végignézzem. A sok nyomiság mellett kicsit talán felüdülés volt az embereket teljes, ocsmány valójukban látni, (még a legelső hullajelölteknek is teljesen kidolgozott személyiségük van) és az egyik legnagyobb görény lett a kedvenc karakterem (csak sajnos meg is halt spoiler Nishi spoiler vége). A két srác főszereplő is elég jó, bár ha választanom kell, akkor nekem Team Kei-chan, a lányunk viszont sajnos szerintem borzalmasan idegesítőre sikeredett. Maga a gömb, a Gantz pedig szó szerint is, de haláli. Annak ellenére, hogy teljesen nem az én világomnak indult (és egyébként még mindig nem az, de szerencsére csak 2 féle idegent kaptunk benne, és az se úgy, hogy nagyon átment tőle sci-fi-be, legalábbis szerintem, nem kimondottan ők a lényeg, hanem a történések közben) a maga nyers, kendőzetlen brutalitásával, őszinteségével és tanulságaival nagyon megfogott ez az első évad. Nem mondom, hogy ajánlom, szerintem ezt valaki vagy szereti, vagy utálja, de a sok egy kaptafára épülő anime mellett, szerintem kellemes(?) felüdülés. Oh és már nem ehhez kapcsolódva, de hagy jelentsem be ünnepélyesen, hogy ha minden igaz, ez volt a 100. végignézett animém.

2. évad: Amíg neki nem álltam az elsőnek, úgy terveztem, hogy a másodikat valószínűleg nem fogom megnézni, de egyszerűen úgy ér véget, meg annyira magába is szippant, hogy a nem, egyszerűen már nem is választható opció. Szerencsére, mint kiderült, attól se kellett tartanom, hogy nem kap méltó folytatást, ugyanis ugyan ott és ugyan úgy folytatódott, ahogy abbamaradt, és bőven hozta az első évad színvonalát, akkora meglepetésekkel és fordulatokkal, mint a ház. Lehet szeretni, lehet utálni, de az biztos, hogy ha tovább látunk az öldöklésektől és a vérfürdőktől, akkor ez egy iszonyúan elgondolkoztató anime magáról az életről (második esély, erkölcsök és hasonlók), be is került a kedvenceim közé. A vége viszont kiakasztó, hogy lehet így lezárni, nem akarom, hogy rám legyen bízva az, hogy mit képzelek bele, rágjám a számba, hogy megértsem a manga nélkül is!
Movie (2016): Nagyon vártam, hogy ezt is megnézhessem, arra gondoltam, hogy az animét fogja feldolgozni, kicsit nagyobb vonalakban, vagy onnan fog folytatódni ahol az abbamaradt, és válaszokat kapunk. De egyik se. Mégis, hogy szólhatna arról, vagy lehetne bármiféle folytatása, amikor Kei-chan már az első két percben meghal, Kato-kun pedig ott sincs. Itt nem együtt kerültek ide (talán nem is ismerik egymást), így ez végig Kato-ról és az oszakai harcokról szól. A grafika és az animáció eyegasm a javából, egyszerűen gyönyörű (a szörnyek meg igazán ocsmányak), de nekem a történet nem tetszett. Már átment abba amit nem szeretek, szimpla lövöldözés, harcok meg akció, nem volt meg benne annyira az a mélység és elgondolkoztatás, mint az animében, ráadásul az, hogy a szörnyeket, meg őket is látja a többi ember, szerintem tök gagyi. Pár választ ugyan kaptunk, de így az anime után történetileg nem vagyok tőle elájulva (bár legalább volt még Nishi), önállóan inkább megállná a helyét. Igaz ezeket úgy írom, hogy végig se bírtam nézni, talán az utolsó fél órában történtek olyan dolgok amiktől újra megkedveltem volna, de nem valószínű, hogy ez a közeljövőben ki fog derülni.

Togainu no Chi (2010) 10/6
Erről az animéről sokat hallottam amikor kijött, de várólistára csak 2013-ban tettem, meg pedig most néztem. Az ismertetője nagyon tetszett, de nem azt kaptam amit vártam. Valószínűleg a 16 éves önmagam oda-vissza lett volna tőle, már csak azért is, mert a szereplők 90%-a iszonyatosan bishi, azt se tudtam volna eldönteni melyikbe zúgjak bele, a zenék pedig, mind az opening és az ending - ami minden rész végén más, szinte kivétel nélkül jrock, ráadásul nem egy volt amit anno hallgattam is, szóval az tényleg biztos, hogy régen imádtam volna. Most? Hát nem tudom, nem erre számítottam. Szerettem volna több lelki dolgot kapni, hogy ki miért került ide, miért harcolnak, miért akarnak nyerni, erre meg szinte csak vérontás volt, bár azt se bánom, de ahhoz meg nem volt eléggé morbid... Így nekem ez minden téren eléggé gyenge, amit az se bizonyít jobban, hogy majdnem egy hónapig tartott végignéznem 12 részt.

Sister Princess (2001) 10/8

Vegyes érzéseim vannak erről az animéről. Amikor teljesen véletlenül rátaláltam majd' kiugrottam a bőrőmből, mert anno borzalmasan sokat rajzoltam belőle és nem is tudtam, hogy ezek a karakterek igazából egy animéből vannak, úgyhogy mindenképp időt akartam rá szakítani még idén. Részben nagyon tetszett, mert irtó aranyos volt, 12 különböző korú és személyiségű lány összezárva egyetlen fiú karakterrel, aki fogjuk rá egész okés volt, és ez mégse csapott át semmiféle idióta ecchibe, sőt, egyik karakter se versengett a másikkal, és mindenki vidám volt, boldog és rettentő aranyos, egy-egy rész pedig tényleg abszolút tökéletes a kikapcsolódásra, ezek nagyon tetszettek benne, viszont a 26 részt néha rettenetesen soknak éreztem, története sajnos nincs sok, és még most se értem, hogy lehet valakinek ennyi huga, vagy hogy úgy mégis mi a fene volt ez. Tök sokszor elgondolkoztam rajta, hogy 2001-be még csak 6-7 éves voltam, és így melyik lányka állt volna hozzám korban a legközelebb, Kaho-ra tippeltem, és valószínűleg szerintem ő is lett volna a favorite karakterem. Ha több, mint 10 évvel előbb látom valószínűleg a kedvencem lett volna, Akio pedig egy újabb plátói szerelmem, most csak örülök neki, hogy újra felfedeztem ezzel a kihívássla valamit, amihez a tudtomon kívül már volt  régebben párszor közöm.

Ef - a tale of memories (2007) 10/100

És elérkeztünk az idei 20. animémhez, úgyhogy végre itt is kijelenthetem, sikeresen zártam a kihívást, ráadásul egy fantasztikus alkotást sikerült kiválasztanom így a végére. Évek óta szemezgettem már vele, de valamiért sosem tettem a várólistámra, annak ellenére, hogy egy-egy másik kapcsán újra és újra felbukkant, már kezdett olyan érzem lenni, hogy valami nagyon azt akarja, hogy álljak neki, jobb 12 részes ötletem híján pedig végül beadtam a derekam, és kaptam egy borzasztóan gyönyörű és elgondolkoztató történetet. Nem is tudom mit kéne írnom róla, hogy ne legyen spoileres, a szívemet majdnem minden rész darabokra törte, az utolsó 2 pedig még jól meg is taposta, de megérte, ismét egy újabb kedvencet találtam, elvégre milyen találóbb animét választhatna az a lány aki egyszerűen képtelen elszakadni az emlékeitől és folyamatosan bennük kóvályog? Hát, ezt biztosan, arról nem is beszélve, hogy a grafikája is annyira káprázatosan gyönyörű, ahogy váltakoznak a stílusok meg minden, aww ♥