2.51

december 17, 2017


 Hétfőn nagyon randomul kezdődött a napom, még múlthéten meséltem, hogy csináltam egy új roomot imvun ahol megismertem két srácot, abból az egyik mikor délelőtt felmentem hívott is chatre, és bent voltak még ketten, egy fiú meg egy lány, amiből az lett, hogy kiderült, hogy mind lolozunk és elmentünk lolozni és ts-elni, ami tőlem tök furcsa, mert nem szeretek online beszélni senkivel, idegenekkel főleg nem, de valahogy most olyan érzésem volt, hogy miért ne, és nagyon jól éreztem magam velük, nem tudom, hogy sikerült de én lettem a lolijuk. Aztán délután átjött Tünde, beszélgettünk meg ilyenek, tulajdonképpen csak egy órára ugrott ki, este pedig tanultam a keddi vizsgámra, meg a fentebbi emberkékkel beszélgettem, bár most csak imvun, aztán az egyik hajnalban felhívott facebookon, úgyhogy telefonáltunk vagy órát, annyira random volt és annyira mókás nagyon élveztem.
 Kedden délelőtt elmentem vizsgázni kommunikációból, és 4-es lett, juhu ~ utána papával elmentünk bevásárolni, majd ahogy hazaértem nekiálltam a karácsonyi nagytakarításnak a szobámba, kb olyan 1 körül, kezdtem azzal, hogy kipakoltam és kicsit átrendeztem a ruhásszekrényem, leszedtem a függönyt és lemostam az ablakot, aztán fogalmam sincs mi történt de végül éjjel negyed12-kor sikerült befejeznem és még akkor se voltam tulajdonképpen kész mert nem volt visszarakva a függöny, se a plüsseim de már teljesen a plafonon voltam, hogy hogy lehet minden ilyen mocskos és poros, még az ágyam alá is bemásztam, hogy rendesen kiporszívózhassak, kishíján be is szorultam, aztán a hétfői sráccal, aki közben a pandaöcsim lett, megint hajnalig beszélgettünk imvun meg telefonon is.
 Szerdán reggel Áron keltett, mert egyből lejött hozzám munkából ♥ Olyan jól felkeltett, hogy egyébként utána még délután 3-ig aludtunk, és szerintem ha papa nem szól be, hogy ideje lenne felkelnem, estig alszunk. Muszáj volt kipattannom, mert kihívtam Ernőéket meg Verát sütizni amiért segítettek a vállalati gazdaságtan beadandómba és még semmi se volt megsütve, szóval gyorsan csináltam olyan amerikai almáspitét, mint a múltkor. finom lett, csak kicsit elbaltáztam, hogy ilyen későn álltam neki, mert kb fél órával Ernőék előtt lett kész, és annyira folyott még, hogy alig bírtuk megenni. Igazából úgy akartam, hogy egyszerre legyenek nálunk, hogy kicsit összehozzam a családot, de Vera csak az után ért ki, miután Ernőék már elmentek, bár ő legalább így már normálisan állagúan tudott pitét enni, aztán elmentünk vele sétálni, megnéztünk a világításokat és láttunk egy csomó hullócsillagot is. Aztán még kicsit bementünk hozzájuk és olyan este 11 körül értünk végül haza, olyan jó volt.
 Csütörtökön animéztem amíg Áron nem kelt fel, tök durva, hogy már az utolsót nézem és befejeztem a kihívásom, aztán kipróbáltuk azt az új pizzériát ami a szomszéd városban nyílt, majd tulajdonképpen kb csak loloztunk, gyűjtöttem egy kis bátorságot és önbizalmat, hogy merjek a barátaival, és igazából nagyon jól elvoltunk.
 Pénteken hasonló volt, annyi különbséggel, hogy este mi is indultunk azon a versenyen, de sajnos nem nagyon vettük komolyan, úgyhogy a második meccsen ki is estünk, aztán én meg éjfélkor vettem észre, hogy a vállalati gazdaságtanos tanár igazából már egy hete kijavította a dolgozatainkat csak totál máshova töltötte fel, és nem is írt róla, ha nem keresek rá egy tök más vizsgámra, ami ráadásul csak január végén lesz, akkor még mindig nem tudnék róla, ami csak azért fantasztikus, mert azt mondta, hogy akinek 3-4-5-ös annak nem kell vizsgáznia, mert megajánlja neki a jegyet, csak jelentkezzen fel a most szombati vizsgára. Hát nem tudom, hogy de 86%-os lett, de mivel későn vettem észtrre, már nem tudtam jelentkezni szombatra és most fogalmam sincs mi van, írtam neki mailt, de még mindig nem válaszolt és kicsit nagyon ideges vagyok miatta, nem szeretném újra írni, ilyen jól biztos nem sikerülne.
 Szombaton volt az utolsó napunk, de Áron délig aludt, úgyhogy nem nagyon csináltunk semmi különöset, folytattuk a küldetéseket, akartunk megint versenyezni is, de ketten nem értek rá, úgyhogy most mi se voltunk sokáig, este még csomagoltam neki kaját másnapra munkába, aztán már csak streamet néztünk.
 Ma pedig már hajnalba keltünk, hogy beérjen reggel 7-re. Amikor 5-kor egy szál pólóba kiszaladtam neki kinyitni a kaput szerintem sikeresen lehibernáltam a vesém, aztán tovább rágtam magam, hogy mi legyen azzal a tantárggyal, de arra jutottam, hogy megvárom a válaszát, ha keddig nem kapok akkor arra a vizsgára bemegyek, de nem jelentkezek fel rá, csak beszélek vele, ha beírja akkor minden oké, ha nem, akkor meg valahogy letudom ezt is januárban. Szóval miután ezt így ilyen jól megbeszéltem magammal imvuztam, most fent volt Dorina, Zsófi meg Sango is úgyhogy tök örültem neki, meg tulajdonképpen még mindig fent vagyok és valami nagyon furcsa emberkével beszélgetek, de pont ezek miatt a randomságok miatt imádom azt a játékot a mai napig.
☯ Nagyon szerettem volna, de nem tudtam kitenni a héten bejegyzést, szóval ha sikerül akkor most a következő héten majd lehet, hogy kettő lesz.
 A heti zenét pedig most annak a nagytakarításos spotify-os playlistnek köszönhetjük amit kedden találtam, és meglepően jó zenék voltak rajta, annak ellenére, hogy általában teljesen más számokat szeretek.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe