2.53
december 31, 2017
☯ Azt hiszem rájöttem hogy sikerült 53 hetet csinálnom az évből, vasárnapra esett elseje és azt a hetet, ami tulajdonképpen csak egy nap volt, már eggyel számoztam. Szerencsére idén pont nem lesz ilyen probléma, bár kimondottan baromi furcsa volt, hogy vasárnapra esett Szenteste, ráadásul, hogy az emberek tényleg mindenen tudnak sírni... még azon is képesek összeveszni, hogy valaki már 24.-én boldog karácsonyt kíván, pedig az még nem is karácsony... Hát ennél több baja ne legyen senkinek komolyan.
☯ Visszatérve a hétre, hétfőn délre jöttek Ernőék kajálni hozzánk, aztán egész sokáig itt voltak, utána apa jött értem és délután átmentünk másik papámhoz, először ott is ettünk, majd jöttek apa tesójáék, mint kiderült az unokatestvérem 3 hónap után hazajött meglepibe külföldről még szenteste, és mindenki annyira el volt tőle ájulva, hogy kb egész este ezen ment a nyáladzás. Komolyan azt hittem már sosem jövünk haza, de este 9-re csak sikerült.
☯ Kedden Vera meghívott minket sütizni délután, először azt hittem, hogy így tényleg csak minket, amiért a múltkor én hívtam át őket, aztán amikor megérkeztünk, kiderült, hogy több, mint 20-an vagyunk, de jó volt, hangulatos. Olyan szép idő volt, hogy majdnem egész végig kint voltunk, égett a tábortűz, ratja a forralt bor, a nagy öreg diófájukon pedig világítottak a lampionok. Mondjuk karácsonyi feeling az sajnos nem volt, és nem csak az időjárás miatt, hanem mert olyanokról beszélgettek, hogy átlagban mikor áll be az embereknél a hullamerevség, meddig tart, meg ilyenek. Valaki meg is kérdezte, hogy miért kevertük össze az ünnepeket, nem is Halloween van.
☯ Szerdán apáékhoz mentem, ott volt másik papám meg megint unokatesómék is. Miután elmentek félöcsivel játszottunk, azt akarta, hogy én fürdessem meg és öltöztessem fel, úgyhogy meglepődtem rendesen. Miután elaludt apával megnéztünk egy filmet, de én az istenért se tudtam álomba zuhanni azon a kanapén. Kényelmetlen volt, csúszkált rajta a lepedő, melegem volt, ha kitakaróztam pont rám jött a hideg és már fáztam, egész éjjel ébren voltam, reggelre már olyan rosszul éreztem magam, hogy apa inkább haza is hozott.
☯ Szóval csütörtökön semmit se csináltam, hazajöttem és pihentem.
☯ A péntek se telt sokkal eseménydúsabban, a változatosság kedvéért újra letöröltem a Lol-t, visszaléptem Steamre és fájdítottam a szívemet a leárazásokon, aztán egész este Dorinával Imvuztunk, meg néztem Kriszh 40 órás streamjét, ami elég epic volt + elkezdtem játszani a Doki Doki Literature Clubbal.
☯ Szombatra megelégeltem a szívfájdítást, úgyhogy megleptem magam így karácsony alkalmából, meg az eddigi sikeres 4-es, 5-ös vizsgáim alkalmából 3 játékkal, a Tekken 7-el, a Mortal Kombat X-el, és a Fran Bow-al, valamint befejeztem a Doki Doki első endingjét, szerintem ezekről majd írok külön is. Közben töltöttem a Tekkent, amivel elment a fél nap, így délután unalmamban sütöttem tiramisus muffint, fuu nagyon finom lett, de jövőre jó lenne újra elkezdeni valami fogyókúrát, aztán még gyorsan befejeztem az idei utolsó könyvemet is.
☯ Ma pedig semmi. Teljes szívemből gyűlölöm a szilvesztert, mindig is utáltam, most már évek óta sztrájkolok és már csak azért se csinálok semmit vagy megyek sehova, pedig hívott a Dorina, Zsófi, meg a Vera is, mások már inkább meg se próbálkoznak kimozdítani, szóval itthon voltam, délután kijöttek apáék megkóstolni a muffinom félöcsivel, aztán Tekkeneztem, most meg Áronnal skypeolunk. Valahogy egyetalán nincs is szilveszteri hangulatom, fáj a nyakam, a fejem, azért várom legjobban az éjfélt, hogy utána mehessek aludni.
☯ A heti zenét pedig most a Spotify támogatta, múlthéten megcsináltam rajta én is azt az év összesítőt(?) és ők is ott voltak az ajánlott előadók között, és kimondottan megtetszettek.
☯ A heti zenét pedig most a Spotify támogatta, múlthéten megcsináltam rajta én is azt az év összesítőt(?) és ők is ott voltak az ajánlott előadók között, és kimondottan megtetszettek.
0 megjegyzés