Novemberi filmlista

december 06, 2017

Szinte hihetetlen, de már csak egy hónap van hátra ebből a filmes kihívásból, és annak ellenére, hogy néha nagyon nehezen ment, ennél jobban nem is állhatnék vele, ráadásul számtalan új kedvencet köszönhetek neki. Ebben a 30 napban egy kivételével újra csupa érdekes alkotásokba sikerült belenyúlnom, lássuk is mikbe!

Lájkolj, ossz meg, kövess (2017)
Szerintem ez a film koránt sem annyira rossz, mint amennyire Snitten a százalékok és az értékelések mutatják, legalábbis nekem eléggé tetszett, de lehet, hogy csak azért, mert még nem láttam hasonlót, és minden újdonság volt benne, mindenesetre én egy 65-70%-ot simán megadnék neki. Nagyon durvának tartom, hogy már odáig fajult a világ, hogy arról kell filmet forgatni, hogy mekkora bajba kerülhetünk, ha online "éljük" az életünket és kicsit több infót osztunk meg magunkról, mint kellene. Bár először azért túlzásnak éreztem a főszereplő kiakadását, de egyébként az egész film olyan reálisnak tűnt, simán el tudom képzelni, hogy az megtörténhet, úgyhogy nekem ezért is jött be, ráadásul el is gondolkoztatott, bár engem amúgy se fenyeget a veszély, hogy valaha saját youtube csatornám lesz, de ezek után meg pláne eszembe se jutna. A végét pedig imádtam, szegény srác ~ ...

Újra a gimiben (2009)
Hát ez nem tudom miről akart szólni, de, hogy nagyon unalmas volt, az biztos. Ilyen rövid véleményt pedig még semmiről se írtam, de erről tényleg nem tudok mit.

Boncasztal (2008)
Nagyon nagyon ritkán mondok ilyeneket, de ez a film a történetéhez képest szerintem nagyon rövid volt. Szeretem az okos embereket, azt pedig még jobban ha az okos emberek okos dolgokat csinálnak, és más okos emberek pedig ki tudják deríteni, hogy mi történt, úgyhogy az alapsztorit imádtam és szívesen néztem volna még különböző elmés kivitelezéseket és megoldásokat, viszont azt nem tagadom, hogy egyébként az a sok perverzió ami felbukkant benne mérhetetlenül gusztustalan volt, a megcsalás és a halottak nem tisztelése engem nagyon szíven szokott ütni, de ha ezeket nem számítom bele, akkor számomra ez egy remek film volt.

Örök kaland (2002)
Az ismertetője nagyon megtetszett, de azért kicsit féltem is tőle, hogy majd nagyon "varázslatos" és fantasy-s lesz, mert egyébként azt ki nem állhatom, amikor pedig kezdéskor megláttam, hogy Disney, főleg nem voltam benne biztos, hogy meg akarom-e nézni, de abszolút kellemeset csalódtam, ez egy nagyon aranyos film, ráadásul borzalmasan elgondolkoztató is, szerintem ha a szerelmem halhatatlan lenne, habozás nélkül én is simán azzá tenném magam. Ha még nem láttátok, és szeretnétek valami kedves művel elütni az időtöket, ezt nagyon ajánlom.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe