KawaiiBox #3

szeptember 08, 2016


Ezt a boxot már igazán nem kellett volna megkapnom, de olyan hamar lett 20.-a, és teljesen elfelejtettem lemondani, csak az e-mailt láttam, hogy elment az automatikus utalásom, oops.. Egyébként nem bánom, mert most talán a szokásosnál is több cukiság volt benne, de a következőt már tényleg nem engedhetem meg magamnak.


Tudjátok mi volt amúgy a legmeglepőbb? Hogy végre aránylag épségben érkezett meg a doboz, így már azt is el tudom tenni emlékbe. (Lefotózni sajnos nem, mert ahhoz még mindig nem az igazi)
Az is kiderült, hogy borzalmasan el vagyok tájolódva ezzel kapcsolatban, azt hittem ez a szeptemberi volt, erre kiderült, hogy csak az augusztusi, igazából reménykedem benne, hogy mondjuk küldenek a szülinapomra egy jó kis kupont vagy ilyesmi, és akkor meg tudom rendelni majd újra, de addig is lássuk miket kaptunk ebben a hónapban.

A matricát szerintem szokásomhoz híven félre teszem, habár szerintem sose fogom megtalálni a megfelelő dolgot amire lelkiismeretfuldalás nélkül felragaszthatnám, a cuki lila diamondos toll már helyet is kapott itt az asztalon az írószertartómban, a ceruzákat még nem nyitottam ki, de úgy érzem, hogy nagy hasznomra lesznek majd a napló kinyírásnál. Az a sárga, nem tudom mennyire látszik a béna fotómon, de egy rúzs alakú radír - instant szerelem -, mellette pedig a világ egyik legaranyosabb jégkrémes kulcstartója. A legvégén pedig egy gyűrűszett, aminek biztos nagyon örültem volna amikor épp a Decora mániámat éltem, bár még 21 éves szemmel is írtó cuki, habár arról fogalmam sincs, hogy mire tudnám használni. Alatta egy, hát, szerintem aprótartó, de olyan borzalmasan édes, hogy igazából inkább felfalnám, de komolyan, kérni se kérhettem volna jobbat, mellette pedig egy telefon tok, mivel szilikonos ezért valószínűleg az összes féle/fajta készülékre jó. (Egyszer rendeltem már hasonlót Ebayről, de még a régi telefonomra, és valahol el is hagytam, pedig szerettem.) A színe érdekes, magamtól biztos nem ezt a kombinációt választottam volna, de pont ettől érzem olyan különlegesnek és egyedinek. Az a narancssárga macis cucc egy levélpapír szett, nem levelezgetek senkivel és valószínűleg sajnálnám is feladni a postán, de igazából bármilyen fontosabb dolgot felírhatok rá és kirakhatom a falamra, hogy mindig szem előtt legyen. A két kis mütyür egy újabb kulcstartó és hajcsatt, de szerintem a legaranyosabb fajtából, valamint a végére egy újabb édesség, de még nem igazán tudtam rájönni, hogy mi akar lenni, sőt még ki sem bontottam, majd talán Áronnal.

Az első dolgom egyébként még mindig az, miután megkaptam, hogy felmegyek az oldalukra és utánanézek, hogy ha ezeket külön akartam volna megvenni, akkor mennyibe kerülnének, valamint, hogy milyen egyéb színekben/mintákban kaphattam volna, és azt kell mondjam, hogy ezzel az összetétellel most minden szempontból nagyon elégedett vagyok, a minták/színek nagyon tetszenek, árban pedig majdnem 10ezer forint lett volna, ami azért nem semmi.

Hát ennyi lett volna az augusztusi KawaiiBox, ha kedvet kaptatok hozzá itt feliratkozhattok ^^

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe