日曜日1.35
szeptember 25, 2016
☯ Tulajdonképpen olyan sok írni valóm most nincsen, ahogy abban az egy szem bejegyzésben említettem a héten, teljesen rákapcsoltam a 101-es listám teljesítésére, igazából nem is tudom mit gondoltam amikor beleírtam, hogy 1 év alatt elolvasok 100 könyvet, megnézek 50 filmet, 5 sorozatot, elérem a gold3-at Lolba, angolt tanulok, jogosítványt csinálok, elmegyek dolgozni, ésatöbbi, mégis hol lesz nekem majd ennyi szabadidőm, hogy ezeket megvalósítsam? Szóval a könnyebbeket előrehoztam, most gőzerővel dolgozom a goldon (jelenleg silver1, 3 win a promóig), és elkezdtem sorozatozni.
☯ Tehát a hétfő-kedd-szerda-csütörtököm ezzel a két dologgal telt leginkább, pénteken voltam állás börzén, egyenlőre arról a webdesigneres cuccról semmit nem tudok, úgyhogy körbenéztem, találtam is egy 4 órás munkát, mellette tanulhatnám az angolt és csinálhatnám a jogsit is, úgyhogy teljesen jó lenne, erősen gondolkozom rajta.
☯ Tegnap volt a szüreti felvonulás a falunkba, még sose voltam egyen se, úgyhogy mindenképp meg akartam nézni. Láttam a felvonulást, magyar és sváb népi táncokat, énekeltek idős nénik és bácsik, úgyhogy attól függetlenül, hogy ez teljesen nem az én világom, nagyon élveztem. Keresztapum is táncol, rá voltam a legkíváncsibb, és nem is csalódtam. Este Verával még visszamentünk a bálra is, bár nem konkrétan, csak leparkoltunk és ott sétálgattunk kint, miközben hallgattuk a zenét, majd kocsikáztunk kicsit, aztán náluk vacsoráztam, csinált tök fincsi sült krumplit.
☯ Az egyik tételemet amúgy sikerült is kihúznom a 101-es listámról, ugyanis összeszedtem a bátorságom és írtam egy kommentet 9gagon az egyik poszthoz. Lehet, hogy még az ötletemet is feltöltöm, és akkor legalább duplán lesz teljesítve.
☯ Oh és persze nem maradhatott ki a sok-sok bundáskenyér sem ♥ (mondjuk az időjárással még mindig nem nagyon vagyok megelégedve)
☯ De legalább hamar sötétedik és minden este tudok mécsest gyújtani. Remélem ha legközelebb eljutok az Obiba már lesz megint füstölőjük is.
☯ Ma pedig nosztalgia napot tartottam, valahogy szóba jött bűvésszel a szalagavatónk, megnéztem újra a készült videókat, visszakerestem a régi blogomba a róla szóló bejegyzéseket, meg elolvastam egy csomó másikat, annyi régi zenét is találtam, ahh ♥
☯ Valamint megint mosás napot is tartottam, papa nagyon rá akar venni, hogy ne halasszam mindig eddig, de én sokkal jobban szeretek egyszer nekiállni, és akkor el vagyok vele egy-két órát, mint minden héten 10 percre, annak semmi értelme.
☯ Egyébként nem tudom a továbbiakban, hogy fogok haladni a listámmal, az biztos, hogy heti egy bejegyzés meg lesz, de a kettőre egy darabig nem vennék mérget, pedig még rengeteg ötletem van, szóval majd meglátjuk.
0 megjegyzés