日曜日 1.16

május 15, 2016

☯ Hétfőn elkezdtük kipakolgatni a zacskókat, de papával eléggé összevesztünk (vagyis csak én vesztem össze vele), hogy hova rakjuk a dolgokat.


 ☯ Kedden egy kis "pihiként" elintéztük a maradék ügyeket, de ez az albérlet macerásabb, mint gondoltam. Teljesen abba voltam, hogy majd csak "hátradőlök" aztán ők meg fizetik nekem a bérleti díjat, de hát egy nagy frászt.
☯ Ebből kifolyólag rendeltem is magamnak Ebayről egy cuki kis asztalinaptárt ahova fel tudom majd írni az ezzel kapcsolatos teendőket.
☯ Végre lecseréltük papáék hűtőjét az enyémre, annyira jó, hogy most már nem kell lehasalni kb, ha valamit ki akarok venni.
☯ Apával voltunk Szlovákiába körülnézni az egyik boltba kicsit, de aztán végül nem vettünk semmit.
☯ Úgy volt, hogy pénteken megyek Áronékhoz, mert meghívtak sütögetni, de olyan durva idő volt, hogy nem tudtam átmenni, szombaton meg fél napra nem akartam, mert többe kerül az út, mint amennyit ott vagyok.
☯ Az Eurovízión ha Magyarországot nem nézzük, akkor Lengyelország volt az abszolute favoritom. Az a pasi, istenem, mint valami vámpír, és a száma is nagyon jó volt.
☯ Ma lenne anya 42. szülinapja, úgyhogy ma is meg tegnap is voltunk kint a temetőbe...
☯ Ma van 3 éve az is, hogy a földrajzzal letudtam az összes írásbeli érettségimet.
☯ Voltunk az albérlőnél az első havi bérleti díjért, kicsit átrendezték a lakást is, de a kutyát még mindig nem láttuk.
☯ Azokon az Ebayes ruhákon még mindig gondolkozok, de nem nagyon jutok előre semelyik irányba se.
☯ Annyira isteni az a kézkrém amit vettünk múltkor a DM-be. Borzalmasan néztek ki a kacsóim, de kb 2 használat után teljesen rendbe hozta, nagyon puhák lesznek tőle, és könnyen be is szívódik. Igaz az illata viszont kicsit furcsa, nekem olyan retrós, mintha a 90-es években használt volna ilyet a másik mamám, de hát ezért a hatásért ha rothadt hal szaga lenne se érdekelne.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe