Áprilisi olvasmánylista

május 04, 2016

Helyett... Azt hiszem múlthónapban megdöntöttem a negatív olvasási rekordomat. Összesen talán ha három fejezetet haladtam az aktuális könyvemben, és nem azért mert nem tetszik, sőt! hanem csak valahogy úgy jöttek össze a dolgok, hogy késő estig Walking deadet néztem vagy Loloztam, és mivel alapból elalvás előtt az ágyban szeretek olvasni, így teljesen ki volt lőve, hogy ezek után még nekiálljak. Ha ez így megy tovább egy jódarabig nem lesz könyv kindle a kezembe, így úgy döntöttem, hogy majd olvasok kint a kertbe a hintaágyon, de az időjárás se akar kedvezni, így futotta sajnos csak arra a kevéske 3 fejeztre. 

De mivel nem szerettem volna teljesen kihagyni ezt a posztot, ezért arra gondoltam, hogy írok helyette egy ajánlót. Természetesen nem egy könyvről, mert az túl logikus lenne, hanem egy doramaról. 

HANAZAKARI NO KIMITACHI E
Igyekszem nem fangörcsgirl módjára ömlegeni róla, de életem egyik legelső doramaja volt és azóta se találtam olyat ami színészek/történet/poénok vagy bármi más szinten verni tudta volna.



2007-es sorozatról van szó, tehát lassan elérkezik a 10 éves évfordulója is. (Én 2009-ben láttam először, azóta kb megnézettem minden élő és lélegző emberi egyeddel akit csak ismertem papáéktól kezdve anya volt barátján át az összes barátnőmmel, szóval tulajdonképpen már 10+× láttam, de hát nem lehet megunni.) Eredetileg egy manga volt, de azóta már jópár feldolgozást megért. Mivel én csak ezt láttam, a többiről nem tudok nyilatkozni. Bár őszintén szólva annyira nem is akarok, mert ez annyira iszonyatosan cuki és szerethető és mókás lett, hogy itt kéne befejzni a fangirlködést, mielőtt még mindenki kedvét elveszem tőle.

Egyébként 12 darab durván 1 órás részt, plusz egy specialt foglal magába. A történet szerint Sano Izumi egy tehetséges magasugró aki egy versenyen súlyos sérülést szerez miközben próbál megmenteni egy lányt, ezért vissza is vonul a sporttól. Az epizódokban tanúja lehetünk annak ahogy ez a lány - Ashiya Mizuki - fiúvá "változik" és beíratkozik Sano (szép)fiúiskolájába, hogy valahogy újra ugrásra bírja, ami elég kemény dió, de valljuk be így még elég unalmas lenne ha csak ennyiről szólna sorozat, de tudniillik ebben az iskolában "senki se normális", és maga a kollégium se teljesen szokványos, már csak azért sem, mert az ide kerülő diákok 3 közülis választhatnak attól függően, hogy mi érdekli őket a legjobban. (Harcművészetek, sportok, színészkedés) Valamint folyamatosan viccesebbnél viccesebb versenyek folynak köztük különböző jutalmakért, arról nem is beszélve, hogy ha éppen nem versengenek akkor sem unatkoznak ám! Tehát azon kívül, hogy Mizuki folyamatos lány létéből való kínos helyzeteken mosolygunk (és izgulunk érte nehogy lebukjon, vagy mi történik ha valaki véletlenül leleplezik..), még rengeteg hihetetlenül édes srácot is megismerhetünk, akik egytől egyig garantáltan belopják magukat mindenki szívébe, és nem csak a külsejük miatt, bár azt is meg kell jegyeznem, hogy ide nem a jegyeik hanem a kinézeteik alapján veszik fel a srácokat. (Nekem személyes kedvenceim bishiségük alapján egyébként Makoto Kagurazaka, Yao Hikaru [kár, hogy szegénykémnek alig van valami szerepe], és Nakatsu Shuichi) Na és vajon mi történik ha még szerelmek is szövődnek az iskola falain belül?

Én anno még Haniko oldaláról töltöttem le, ahol DVD borítót is nyomtathattunk hozzá, de ő már sajnos bezárt, viszont indavideon továbbra is élvezhetitek az ő általa lefordított részeket. (Azt viszont megjegyezném, hogy az első részből sajnos hiányzik majdnem 10 perc) Vagy ncoreon is megtalálhatjátok Hanakimi címen keresve.

Még egy kis kedvcsinálónak itt az egyik kedvenc videóm. Nincsenek benne olyan nagy spoilerek, inkább csak esetleg lelőhet pár poént, így megtekeintése csak a sorozat után, vagy saját felelősségre ajánlott.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe