Hosszú-hosszú szünet után a költözéssel kapcsolatban végre tudok róla újra fejleményeket írni. Pár hónappal ezelőtt fejtegettem ezt az albérlet/eladás dolgot, és ahogy említettem bizonyos okok miatt egyenlőre az első mellett döntöttünk. Mivel egyrészt sokáig tanakodtunk rajta, meg nem is akartunk annyira télen pakolászni lefele, ezért miután az én aránylag fontos dolgaimat elhoztuk nem is nagyon mentünk fel. Talán durván egy hónapja döntöttük el, hogy akkor most itt az ideje meglépni ezt a dolgot, akármennyire is tartottunk tőle, így feladtunk egy hirdetést az egyik oldalon. Papa írta a szöveget, én csak kicsivel később láttam miután kirakta, de elég sok mindent kihagyott belőle, aminek egyből meg is éreztük a kárát, mert publikálás után kb egyből csörgött a telefon, nem is egyszer, de mivel mindenki dohányzott, így arra jutottam, hogy ezt sürgőssen nekem kell kézbe vennem, átfogalmaztam, beleírtam egy csomó más dolgot, és egy pöppet felemeltem az árát is, hogy tényleg csak olyanok érdeklődjenek akik komolyan gondolják és vigyáznának is rá. Tehát kiegészült azzal, hogy ne cigizzenek és állatot se tartsanak (ami egyébként elég kétszínű tőlem, mivel Áron és anya volt barátja; Gábor is cigizett, de mivel tudták, hogy nem toleráljuk ezért mindig kimentek az erkélyre, amit egy vadidegen ember nem biztos, hogy meglépne ha ahhoz van szokva, hogy rágyújt a lakásba is. Másik dolog az állatok, rengetegszer volt hörcsögöm, aztán ugye Theo, akit hiába próbáltam megnevelni, egyszerűen akarva-akaratlanul is kárt tett a bútorokba és a falakba, tehát ebből tanulva nem akartam, hogy más kiskutyája/kismacskája mégjobban tönkretegyen valamit) Miután még jópáran telefonáltak, eljutottam addig a pontig, hogy baromira nem szeretném ha átjáró ház lenne a lakásból, úgyhogy az első embernek aki feljött ki is adtuk. A barátnőjével szeretnének beköltözni, és igaz, hogy van egy kiskutyájuk, de teljesen korrektnek tűntek, és amúgy is elvileg szobatiszta, meg mindig lesz vele otthon valaki, úgyhogy beadtam a derekam. (Ha bármi kárt csinálnak akkor úgyis repülnek)

Ha minden összejön akkor vasárnap fognak beköltözni, mi pedig kb 3 hete úgy hordjuk ki a cuccokat, mint a mérgezett egerek. Valahogy egyébként ezt sosem így képzeltem, mindig azt hittem, hogy majd jó sokáig megmarad a szobám, azzal a sok szarral amivel anno telepakoltam, és majd miután a saját lábamra álltam, időközönként meglátogattam volna anyát, és nosztalgiáztam volna a cuccaim között. Hát ez az ami már sose fog megvalósulni, főleg úgy hogy pakolászás közben olyan dolgokat dobtam ki amiket eddig sose gondoltam volna. (régi animés/jrockos poszterek, Mondók, IM-ek [komolyan olyan gyorsan elrepült az idő 16 éves koromtól 19-ig, hogy el se hiszem, hogy voltam annyi is{pedig blogbejegyzésekkel is tudom bizonyítani!}]) Tehát most jóformán azokon kívül amiket még a kicuccolásom elején kihoztam minden egy nagyon nagy fekete zacskóban van a garázsban és arra várnak, hogy átszortírozzuk őket mégegyszer, és talán megtöbb sose gondolt dologtól megszabaduljunk. (Ha 30 zsák nincs akkor szerintem egy se) 

Anya ruhái is jóideig gondolkodás tárgyát képezték. Sokáig eladni szerettük volna őket, már csak azért is, mert akkor biztos sokkal jobban vigyázna rá, de egyrészt ennyi ruhát lehetetlenség elárusítani, másrészt pedig olyan gerinctelen dolognak éreztem volna ilyen dologból pénzt összeszedni, hogy ezt inkább hanyagoltuk, és egész mostanáig hagytuk inkább őket a szekrénybe. Így, hogy most muszáj volt kipakolnunk mama átválogatja őket, amiket tud (rámennek és régiek) azokat elhordja ő, ami még teljesen szép és alig használt az megy valami szeretetszolgálathoz, és ami már nem olyan jó és mama se tudja hordani, azt leadjuk azokba a ruhás konténerekbe a Tesconál. Tulajdonképpen addig jó amíg én nem is látom őket, mert biztos kitalálnám, hogy ezt is elakarom rakni, meg azt is, és amazt is, mert ez volt rajta akkor, meg amakkor, ezt meg úgy szerette. 

Egyébként a tűzhelyt is képes voltam ilyen indokból lecipeltetni a negyedikről Áronékkal. Az utolsó hónapjaiba vette és még csak nem is tudta használni. Nem akartam, hogy mások vegyék aztán igénybe, úgyhogy annak ellenére is elhozattam, hogy papáéknál nem is tudjuk használni, mert náluk gáz van. 

De, hogy egyébként a be- és kizacskózáson kívül még ne legyen ilyen egyszerű ez a költözés dolog, így valószínűleg a jövőhetünk el fog menni az ügyintézésre, mivel minden számlánkát át kell jelentenünk ide, mivel úgy beszéltük meg velük, hogy mi mindent befizetünk, aztán ők majd kifizetik nekünk, ez tűnt a legbiztosabbnak, meg egyik ismerősünk is így csinálja, aztán mivel nekünk meg semmi tapasztalatunk nincs ebbe, így maradtunk ennél. Ez a hét volt egyébként a legnehezebb, az elmúlt párban csak feljárkálgattunk, elhoztunk pár zacskót és ennyi volt, így most még annyi minden maradt, nem beszélve a takarításról, mert több mint fél éve! nem volt. Természetesen az én szobám volt a legmacerásabb, mindent eltologatni/lekapargatni brrrr. Ráadásul a padlószőnyeg... Ha valamit megtanultam leginkább most, az az, hogy soha ne tegyek le padlószőnyeget, és ne költözzek a második emeletnél magasabbra. Komolyan olyan szemétség, hogy aki tízemeletesbe lakik a negyediken az liftezhet, de aki négyemeletesbe lakik ott az meg lépcsőzzön. (Ezt nem is fejtegetem tovább, mert tervezek róla egy külön bejegyzést írni)

Tehát jelenleg itt tartunk most. Ha a maradék dolgokat is kizacskóztuk, és amit még szeretnék bepakoltam a szobámba (és talán, bár nem fűzök hozzá már semmi reményt, de talán megérkezik a nagy álomfogóm) akkor lesz egy szobás poszt is. Huhh amikor kiköltöztem nem gondoltam volna, hogy több, mint félévig el fog húzodni mire azt mondhatom, hogy aránylag berendezkedtem, de hát csak sikerült eddig szerencsétlenkednünk. A legnagyobb problémám egyébként még mindig a falakkal van, az a háló amit rendeltem a képeknek sajnos nem vált be, mert ahogy szétszedtem sikeresen el is szakítottam, és nem bírtam szépen kijavítani, így betettem a TV alá terítőnek, ott amúgy egész menőn néz ki.

Olyan furcsa lesz, hogy 19 év után most teljesen mások fognak azok között a falak között lakni ahol felnőttem és annyi minden történt velünk, de talán még mindig egyszerűbb így hozzászokni a gondolathoz, mint egyből eladni, aztán soha többet nem is látni.