日曜日 1.12

április 17, 2016

☯ Vettünk új hintaágyat, mert a régit már nagyon szétcincálta az idő(járás) vasfoga. Bár azon meglepődtem, hogy vagy 10-20 ezer körül vannak, vagy pedig 50től felfele, ilyen középárkategóriásat nem találtunk, pedig az lett volna a legjobb. Végül az olcsóbbat választottuk.


 ☯ Szereztem Theonak bolhanyakörvet is, bár nem hiszem, hogy az lenne, de jobb félni, mint megijedni.
☯ Egész sok mindent elhoztunk ezen a héten a lakásból, bár már nagyon ideje is volt.
Végül nem javítottuk ki az albérletes hírdetést, amit nem is bánok, nem akarok annyi embert felvinni oda.
☯ Már több, mint egy hét eltelt úgy, hogy be se léptem a Lol-ba, és nem is hiányzik. (Bár meg kell hagyni néha kicsit unatkozom) Nem szándékozom egyébként leszoktatni magam róla, mert azt hiszem még teljesen a normális keretei között játszom, csak úgy éreztem kell egy kis pihi nélküle.
☯ Úgy néz ki hétfőn írnom kell az egyik Ebayes eladónak, mert se a Syndra figurám se a fényképkeret nem érkezett meg. Meg amúgy az az álomfogó se még mindig, úgyhogy lassan azoknak is újra kell szólnom ha tudok még.
☯ Apa hétfőn eladta a telefonom, úgyhogy végre kaptam egy másikat, de erről majd szeretnék egy külön bejegyzést.
☯ Közbe papát is próbálom noszogatni, hogy cserélje le a lassan 15 éves telefonját, mert már baromi rossz, de egyszerűen nem akarja. Azzal próbálom ijesztgetni, hogy addig fog szórakozni amíg majd nem lehet már gombosakat kapni.
☯ Túljutottam a Walking Deadbe azon a ponton ahol anno 2013-ban meghátráltunk, úgyhogy most baromira büszke vagyok magamra. (Bár arra nem, hogy ha nagyon izgulok akkor kb 5 percenként leállítgatom)
☯ Végre kicsivel több mint egy év után rájöttem, hogy hogy kell használni gépen a Windows8-at, úgyhogy nem kicsit személyreszabtam az egészet.
☯ Pénteken kijött Tünde, másnap pedig sütöttünk mandulás muffint és összszereltük a hintaágyat.
☯ Szereztem vákumos zsákot és belepakoltam a régi koncertes ruháim, meg mindent mást is amiket régen nagyon szerettem, de többet nem szeretném őket hordani, de azt se, hogy kikerüljenek a garázsba. Szerintem ha apa nem pont akkor jön amikor csinálom, akkor még mindig azzal a szürke tekerőjével szórakoznék, eszembe se jutott volna, hogy porszívóval kell leszívni.
☯ Véletlen nekimentem a tv állványnak úgyhogy most szép lila a jobb combom.
☯ Ma van a tavaszi LCS döntője, tavaly ilyenkor ezt a Lurdiból néztük, idén is szívesen felmentem volna, de most túlságosan is utálom ahhoz Pestet.
☯ Theo valahogy nagyon nincs a toppon, és nem tudom mi baja lehet.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe