Decemberi filmlista
január 03, 2018
Hónap elején már majdnem megtréfált a Snitt, hogy meg is van az összes filmem, mert habár tényleg megvolt, azért néhány darab nem igazán felelt meg a kritériumaimnak, például volt közte két animációs alkotás, amit csak legvégső esetbe szerettem volna beleszámítani, valamint egy-két újranézés is, amiket viszont egyetalán nem, mert ennek a kihívásnak pont az lett volna a lényege, hogy 50 teljesen új filmet nézzek meg, így mindent átszámolva még 6 darab maradt erre a hónapra, a teljesítés viszont így is sikeres lett, lássuk is mikkel :3
Egy gyilkos agya (2004)
Szerintem mondtam már, hogy nagyon szeretem a mindfuckos filmeket, és a leírása alapján ezt is eléggé annak gondoltam. Áronnal közösen néztük, aminek kimondottan örültem, mert az elején azért eléggé paráztam rajta, viszont így visszagondolva nem volt olyan túl nagy szám, sőt, kimondottan gyenge volt. Szerintem az ismertetőjében hatalmas hiba, hogy le van írva, hogy az egyik ügynökjelölt a hunyó, mert így már annyira nem is nagyon nehéz kikövetkeztetni, hogy melyik... Az első pár gyilkosság még izgalmas és érdekes, de aztán nagyon ellaposodik és borzasztóan kiszámítható lesz, egyetalán nem tetszett sajnos annyira amennyire vártam.
Dalok ismerkedéshez (2008)
Örültem volna ha a film verzió előtt el tudom olvasni a könyvet, de Áronnal szerettünk volna most valami vígjátékot megnézni, és tulajdonképpen csak ezt találtam a várólistámon amit még ő se látott, szóval nem igazán maradt más választás. Az biztos, hogy a könyv ismerete nélkül nagyon nem így képzeltem el, azt hittem valami zenésebb dolog lesz. Viccesnek vicces volt, de egyik poéntól se akartam ledőlni a székről, néhol kimondottan undorító volt, és valószínűleg sokkal jobban tetszett volna ha a szőke lány kicsit kevesebbet szerepel benne. Nekem összecsapottnak tűnt, de így egy estére elment, a könyvre pedig továbbra is kíváncsi vagyok.
Öngyilkosok szobája (2011)
Imvun jött szóba ez a film, a Pandaöcsim egyik kedvence, és ahogy mesélt róla, nagyon kíváncsi lettem rá. Mivel az öngyilkosság elég érzékeny téma, így most azzal kapcsolatban inkább nem írom le a gondolataimat, viszont maga a megvalósítás és a történet nekem is nagyon tetszett. Kemény film, mindenképp elgondolkoztató, és elég szomorú, valamint sajnos az évek múlásával se lett kevésbé aktuális a mondanivalója, sőt. Dominik karaktere szimpatikus volt, és szerintem ez volt életem első lengyel filmje, de abszolút pozitív csalódás. Örülök, hogy megnézhettem, már ha egy ilyenre lehet ezt mondani.
Örök lányok (2002)
Múltkor keresgéltem régebbi filmeket, és akkor jutott eszembe, hogy anno amikor kicsi voltam, nagyon kedveltem Goldie Hawn szerepeit, borzalmasan szimpatikus nekem ez a színésznő, úgyhogy körülnéztem az adatlapján és nagyon sokat találtam amit még biztosan nem láttam, de kíváncsi lettem rá. Ez is egy ilyen volt, és egyetalán nem csalódtam, nem volt semmi extra, de nekem nagyon tetszett az egész. Pont annyira volt humoros, vagány és "botrányos" amennyire azt kell, sehol nem éreztem erőltetést vagy ilyesmit, imádtam minden percét elejétől a végéig, Suzette karakterével az élen, annyira bírtam, hogy mennyire szemtelen, magabiztos és szókimondó, de mégsem azon a bunkó, flegma és lekezelő módon, hanem olyan természetesen, ráadásul annyira bátor és laza is, ha filmes példaképet kéne választanom nagy eséllyel ő lenne az.
Káosz karácsonyra (2015)
Arra gondoltam, hogy így a kihívás végén, az ünnepek alkalmával akkor karácsonyi filmekkel zárnám ezt az egészet, úgy se nagyon vagyok bennük jártas, biztos fogok találni egy csomó jót amit még sosem láttam, és az ismertetők közül így elsőre ez tetszett meg a legjobban, de ilyen szar filmet fogalmam sincs mikor láttam utoljára. Botrányos karakterek (Olivia Wilde Eleanorját speciel a Holdig fel tudtam volna rúgni), semmit mondó történet, tipikus idétlen cukormázzal a végén. Annyira untam, hogy még leállítgatni se volt kedvem, mert akkor annyival tovább kellett volna néznem, és csak minél hamarabb le akartam tudni ezt a borzalmat. Nem az volt a bajom, hogy vígjátékot vártam és nem azt kaptam, hanem, hogy ez még drámának is rossz volt. Ékes példája, hogy miért nem szívesen járok moziba, ezt ha ott látom valószínűleg megsiratom azt a majdnem két órát amit erre pazaroltam. Mondjuk sokakkal ellentétben nekem talán pont az volt az egyetlen szerethető dolog benne, hogy a kutya mesélte a történetet, az olyan kis aranyos volt, bár nem értem, hogy tudott olyan dolgokat elmondani ahol ott se volt, de ebbe a filmbe amúgy se játszik szerepet a logika és az észszerűség, de legalább találó a magyar címe, mert jó nagy Káoszt kaptam tőle így karácsony reggelre.
Érkezés (2016)
Mivel a fentebbi karácsonyi film eléggé elvette a kedvemet attól, hogy többet meg akarjak idén nézni, így a legutolsó filmem végül ez lett. Apuméknál néztük, ő választotta, habár egyikünknek se volt halvány lila gőze se, hogy miről fog szólni, csak a címe alapján sejtettük, hogy biztos valami idegenes. (Apum nagy Ufo rajongó) Kicsit azért mindketten izgalmasabbra számítottunk, de nem volt rossz. Mivel már eléggé hajnalba nyúltunk vele kicsit zavarosnak éreztem helyenként, de betudom a fáradtságomnak, pl nem igazán volt tiszta, hogy végül hogyan fejtették meg az írásukat, viszont a "csattanót" még sikerült az előtt megsejtenem, hogy a szánkba rágták volna, aminek azért örültem. Összességében elég érdekes volt és elgondolkoztató, viszont mivel ilyen "apás" film volt, jobban örültem volna neki ha valami akciódúsabb és izgalmasabb alkotást fogunk ki.
Amennyire nem voltam nagy filmes, szinte el se hiszem, hogy végül sikerült ezzel a kihívással is megbirkóznom. Összességében néhány eléggé rossz alkotás ellenére is, teljesen pozitívnak értékelem ezt az egészet, több kedvencet is avattam (Donnie Darko, Nulladik óra, Gyilkos játékok, Bérelj cicát, A Stonehearst elmegyógyintézet, Egy magányos tinédzser, Jó estét Mrs. Campbell), rengeteget találtam és várólistáztam amit még nagyon meg szeretnék nézni, szóval meghozta a kedvemet a további filmezésekhez, és végül is ez lett volna a célom.

0 megjegyzés