Májusi filmlista

június 07, 2017

Inkább már nem is írok semmilyen kifogásokat, mert kezd tök unalmas lenni, csak vágjunk a közepébe.

[Alien] Nyolcadik utas: a Halál (1979)
Egyszer, már majdnem 10 éve, láttam félig az egyik Alien filmet, apa tette be dvd-n, de, hogy aztán nem tetszett, vagy féltem tőle vagy mi történt azt nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy nem néztük végig, és igazából azóta piszkálta az oldalamat ez az egész sorozat, aztán micsoda véletlen, lett egy nagy Predator és egy nagy Alien fan ismerősöm is, tőlük összeszedegettem minden szükséges tudnivalót meg sorrendet a filmekhez és most nekiálltam nézni őket, bár valószínűleg mindegyikből csak az első alkotásokat fogom beleszámolni, hogy az 50-ből ne tegyenek majd ki túl sokat ezek.
Szóval kezdtem is az elsők legelsőjével, de megmondom őszintén nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e. Kb 10 percenként leállítottam, mégis tök gyorsan elrepült ez a két óra, és maga az alapötlet az nagyon bejött, viszont végig hihetetlenül kiszámítható volt, anno viszont elhiszem, hogy nagyon féltek tőle az emberek, de mostanra szerintem elvesztette a hatását, ennek ellenére viszont valahogy tényleg mégis élvezetes volt, úgyhogy egyenlőre várom, hogy megnézhessem a következő részt is. (hát ezt amúgy marha jól megmondtam) Ripley pedig egy nagyon szimpatikus női főszereplő.

According to Greta (2009)
Nem mernék rá mérget venni, de szerintem az idei 50 filmes kihívás keretein belül ez lesz az első film amire egyszerűen kendőzetlenül azt kell mondanom, hogy borzalmas volt. Két napomba tellett végignézni és majdnem minden percét utáltam. Indokolatlanul zenés volt, a szereplők hihetetlenül unszimpatikusak, a főszereplő egy hisztis bunkó buta picsa, egyedül csak a téma volt érdekes, de, hogy hogy lehetett ekkora redvát kihozni belőle azt nem értem. Az egyetlen indok amiért végig akartam szenvedni az az volt, hogy nem találtam meg szinkronosan, de még normális feliratot se hozzá (mondjuk hibáztathatok bárkit is, hogy nem készült ehhez, most komolyan!?) szóval angol-angollal kellett néznem, így legalább gyakoroltam egy kicsit a nyelvet.

Alice Tükörországban (2016)
Nem tudom, hogy ezen a blogon már mondtam-e, de amúgy iszonyatosan imádom az Alice csodaországban-t. Nem kimondottan az eredeti történetet, hanem a régi Disney mesét, kiskoromban volt, hogy naponta többször megnéztem, valamint hát természetesen az Alice Madness Returns-ot, így alap volt, hogy anno ennek a filmnek az első részét se hagyhattam ki. Bár őszintén szólva mivel az még 2010-ben volt, nem igazán emlékszem rá, de tetszett az biztos, és az is 100%, hogy a főszereplő színésznővel már akkor se szimpatizáltam, és ez szintén nem változott meg erre a feldolgozásra se. Szóval nekem ez a nő tényleg rettenetesen nagyon nem jön be, de egyébként minden más nagyon, nem is gondoltam volna, hogy ennyire, úgyhogy méltó kárpótlás volt az eggyel fentebbi borzalom után. Ráadásul miközben néztem történt egy igen mókás dolog is amit ebben a múltheti hét összefoglalóban le is írtam.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe