2.24

június 11, 2017


☯ Hétfőn Gyöngyikéék áthozták papáéknak az esküvői vendégkönyvet, mert már csak ők az egyetlenek akik nem írtak bele, aztán ha már úgy is itt voltak engem is vittek magukkal tovább. Először náluk megkajáltunk, aztán elmentünk kocsit mosni, majd Verával megnéztünk egy filmet utána pedig egész este tollasoztunk, amit imádok, csak kondim nincs hozzá.

☯ Kedden volt az érettségi megtekintés, tök mázlim volt, mert a volt töri tanárom volt bent, így meg tudtam tőle végre kérdezni a tételeket, amúgy meg nem is írtam olyan rosszat, az egyetlen amin egy rakás pontot vesztettem, az a hosszú esszé, de azt sejtettem is, mert nem igazán tudtam hozzászólni a témához, a forrásban olyan dolgok voltak amikről nem is hallottam soha, nem tudom, hogy csak ezért volt ismeretlen mert a saját 1000 éves könyveimből tanultam vagy amúgy is, de ha azt nem cseszem el egyeltalán, akkor pont ötös lett volna.
☯ Aztán megint Veráéknál voltam délután, megnéztünk egy újabb filmet, meg én is megmutattam neki a HanaKimi-t.
☯ Szerdán végre, véééééégre átpakoltam a szekrényemet, előre vettem a nyári ruhákat, már március óta akartam, aztán Erik rávett, hogy tegyem vissza a Lol-t, mert, hogy megbeszélte Dave-channal, hogy majd ő is kipróbálja a vizsgái után, mentem két meccset, de elég volt, nincs az az isten, hogy ezzel többet játszak, majd keresünk valami mást ami midnhármunknak tetszik, mert ez nekem már végleg, VÉGLEG elég volt, amúgy se hiányzott, most meg aztán főleg nem fog.
☯ Csütörtökön így Erikkel próbáltunk pár játékot feloperálni a gépeinkre, amikkel aztán tudunk ketten, hárman, négyen együtt játszani (idióta csapattársak nélkül), de nem nagyon akar semmi összejönni. Ami nála jó az nálam nem, ami már nálam is az Dave-channél nem, úgyhogy inkább este hárman együtt megnéztünk egy filmet azon az oldalon.
☯ Pénteken apával be kellett mennünk a Telenorba, mert elcseszte az előfizetésem, meg így az OTP-be is, aztán még Ágival meg félöcsivel ide-oda, úgyhogy volt keverés rendesen.
☯ Szombaton megtaláltuk az első játékot ami végre mindhármunknak megfelelt, és el is indult multiba, ez pedig nem más, mint a Cry of Fear. Azt hittem majd tök fogok tőle félni, mert a képek amiket a google pajti kihoz róla nem túl bizalomgerjesztőek, de így velük együtt ez inkább Cry from Laugh volt. Sose szórakoztam még ilyen jót horror gamen, pedig szegény Dave-channek még mikrofonja sincs, csak Erikkel ketten tudunk beszélni, de annyira vicces, én mindentől megijedek, meg sikítozok, ők meg aztán lelőnek helyettem mindent, és mégis én vagyok az akinek sosincs tölténye.
☯ Ma meg, juuj erről majd szerintem fogok csinálni egy külön bejegyzést, de ugyan úgy a játékokhoz kapcsolódik, valamint befejeztük a Cry of Feart, egy élmény volt komolyan, csinálhatnának több multi-horrort.
☯ A heti zene pedig az egyik kedvenc pályám zenéje abból a játékból amit még szintén nem akarok nevén nevezni.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe