5 sorozat # 101-1001 kihívás
január 12, 2017
Lássuk is tehát a "kiválasztottakat":
Londoni rémtörténetek
1 évad: Tulajdonképpen már gyakorlatilag akkor eldöntöttem, hogy tetszeni fog, amikor csak az ismertetőjét olvastam. Az 1800-as évek beli London, olyan klasszikusokkal, mint Dorian Gray, Frankeinsten, Drakula.. hát, hogy a viharba ne lenne ez jó? (Ilyenkor egyébként tök örülök magamnak, hogy mind3 történetet kiolvastam könyvben [még ha a Drakulából van is hátra egy kicsi] annak ellenére is, hogy egyébként nem sok közük van az eredeti művekhez) A történet kellően érdekes, néha kicsit lassú, de ennek ellenére is nagyon leköt, a látványvilág és a ruhák pedig gyönyörűek. Két dolgot tudnék csak felhozni amik miatt néha húztam a számat, a rettentően sok perverz jelenet, és a talán spoiler, úgyhogy vigyázat: a megszállással kapcsolatos dolgok.
2. évad: Ez még az első évadnál is jobban bejött, bár szokásomhoz képest borzalmasan lassan haladtam vele. Van egy tipikus elképzelésem ami elég idealizált a vámpírokról és a boszorkányról (de nem, egyikőjük sem csillogna), ha azt veszem alapul, hogy szerintem milyenek lennének nem tudnám eldönteni, hogy melyiküket kedvelem jobban (vagy sőt, hogy én mi szeretnék lenni) de ahogy itt tálalták egyértelműen a boszorkákkal szimpatizáltam inkább. Minden nagyon de nagyon tetszett, kivéve valamelyik részben amikor akkora sokkot kaptam egy bizonyos testrészről, hogy az a jelenet szerintem örökre beleégett a retinámba. "John Clare"-el pedig már az első epizódoktól kezdve nagyon szimpatizáltam, de most már ki is merem jelenteni, hogy ő a legkedvencebb szereplőm.
3. évad: Az első kettő se volt semmi hangulatteremtésben és izgalomban, de kétségkívül ez vitte a prímet. Kimondottan örültem neki amikor végre megjelent Dr Jekyll, nagyon nem így képzeltem, de mondhatni kellemeset csalódtam. Nem is tudom igazából mit írjak, hogy ne spoilerezzek, nagyon izgalmas évadra sikerült, habár lassan haladtam vele, de kedvenc lett, a vége és sok más jelenet is nagyon szívbemarkoló, érdekes és szomorú befejezés, méltán illett egy ilyen kimondottan komor sorozathoz. Mivel jobban szeretem a rövidebb dolgokat, így ilyen szempontból nem bánom, hogy a 3. évadnál vége lett, viszont másrészről kíváncsi lettem volna még, hogy mit tudtak volna belőle kihozni az alkotók, annyi potenciál maradt még benne, amit sajnálok.
Összességében: Azt hiszem bátran merem ajánlani azoknak akik nem riadnak vissza a kissé groteszk dolgoktól, valamint kedvelik az 1800-as évek beli Londont, a vámpírokat, boszorkányokat és egyéb fantázia/természetfeletti lényeket, és vágynak egy -szerintem- igazán egyedi, és nagyon erős hangulatú sorozatra, ami még sokáig nem ereszt.
My Mad Fat Diary
1 évad: Az első rész végeztével esküszöm lehangoltabb lettem, mint a 3 évadnyi Londoni rémtörténetek után összességében, pedig pont azért választottam ezt második megnézendőnek, mert a Snittes főképe alapján elég mókásnak tűnt, ráadásul pedig már majdnem egy éve a várólistámon volt, és még csak nem is hosszú, viszont miután túllendültünk az első epizódon, aránylag sikeresen beválltotta a hozzá fűzött reményeimet és pikk-pakk elrepült az a 6 rész.
2. évad: Már az elsőnél megfogadtam, hogy figyelem kívül fogom hagyni a dráma részt, nem különösebben fognak tehát foglalkoztatni Rae vagy akárki más személyesebb gondjai, amúgy is a kitalált karakterekhez fűződő empátiam mostanában igencsak a béka feneke alatt van, így ezt az évadot is végig nagyon élveztem. Pár részt Áronnal együtt néztünk, és hiába nem akarta beismerni, szerintem azért neki is tetszett, és azt kell mondjam, hogy úgy érzem, hogy kimondottan sokat segítettek nekem is ezek a részek, eléggé hasonló hangulata van szerintem, mint az első évadnak, de ha választanom kéne, akkor ez még sokkal jobban tetszett, több minden történt benne, és sokkal érdekesebb is volt.
3. évad: Először komolyan nem értem ezt már minek kellett leforgatni, főleg, hogy csak 3 rész volt az egészre. Az első két évadban amennyire szemet tudtam hunyni Rae hülyeségei felett, itt már csak egyre jobban idegesített az egész. Órákba tellett végignéznem a 45 perces részeket annyira erőltetettek és semmi értelmük nem volt már, viszont ennek ellenére végül is tetszett a lezárása, csak hamarabb is megoldhatták volna.
Összességében: Mindent összevetve egy aranyos sorozat volt szerintem, hol szomorú, hol depis, hol vidám, és ha el tudunk tekinteni attól az unalmas sémától, hogy kb az egész arra épül, hogy Minden szuper → Rae elcseszik valamit → Minden borzalmas → Rae helyrehozza → Minden szuper → Rae újra elcseszik valamit → és így tovább, akkor bárkinek ajánlom aki valami nehezebb életszakaszán megy keresztül bármi miatt, mert szinte mindenféle problémát érintenek benne, lehet belőle tanulni, és nagy igazságokat is találni, de csak sima kikapcsolódásnak is tökéletes lehet pár délutánra, ha kifogytunk a tini vígjátékokból. A szereplők viszont néha baromi idegesítőek, de hamar meg lehet nekik bocsájtani.
Hölgyek öröme
Mielőtt bármelyik évadba is belevágnánk, hagy jegyezzem meg, hogy szerintem eddig ez a legidiótább magyar cím amit valaha is hallottam, főleg, hogy biztos velem van a baj, de nekem erről tök más jutna eszembe...
1. évad: Kellemesen lassú sorozat, a ruhák pedig valami eszméletlenek, a cselekmény egész tetszetős, viszont a legtöbb szereplő nekem olyan semmilyen, talán 2-3 van akikkel szimpatizálok. Kimondottan örülök neki, hogy ez is az 1800-as évekbeli Angliában játszódik, de a Londoni rémtörténetekkel ellentétben itt még véletlenül se nagyon kell vérengzésre vagy egyéb szörnyűségre számítanunk, jól esik elmerülni ebben az aránylag nyugalomban, viszont a szerelmi szál nekem kicsit erőltetett, olyan szappanopera feelingem lesz tőle, de mindent összevetve egyébként egyenlőre tetszik maga a sorozat, nagyon szívesen ellátogatnék ebbe a korba vásárlóként és eladóként egyaránt.
2. évad: Az első évaddal amennyire meg voltam elégedve, a másodiknak azt hittem már sosem érek a végére, sőt tulajdonképpen szerintem ha nem azért kezdtem volna bele, mert megfogadtam, hogy még az idén megnézek 5 sorozatot, és nem sűrgetett volna a határidő, akkor talán hagyom is a fenébe. Magában egyébként nem rossz, amiket fentebb írtam még a nagyja mindig igaz, viszont egyszerűen a főszereplő, Denis, annyira irritál és idegesít, hogy legszívesebben monitoron keresztül megütném, pedig nem is vagyok aggresszív típus, de ez a mindig mindent jól csinálok, mindig minden sikerül, engem mindenki szeret, olyan marha okos vagyok, mindig mindenhol ott vagyok, mert egy mindenlében kanál vagyok, stb dolgokkal engem a világból is ki lehetne kergetni, brrr~
Összességében: Az openinget utáltam, ami annyira nem nagy baj, de a főszereplőt is utáltam, ami már annál inkább, viszont amikor éppen nem volt jelenete akkor tényleg olyan kis nyugodt, ellazítós sorozat, úgyhogy szerintem ha valaki szeret klasszikusokat olvasni, vagy esetleg pont volt szerencséje ennek az alapjául szolgáló műhöz, az biztosan élvezni fogja, de aki akcióra, izgalmakra és netalántán vérengzésre vágyna, az jó messzire kerülje el, nekem amúgy feltett szándékom megnézetni majd a mamámmal, mert biztos vagyok benne, hogy neki nagyon fog tetszeni.
Yamato Nadeshiko Shichi Henge
1. évad: Az animét anno elkezdtem nézni, de nem jutottam vele nagyon messzire, a mangához pedig egyeltalán nem volt szerencsém, így aránylag mindenféle elvárás nélkül kezdtem bele ebbe a doramaba. Valószínűleg régen azért nem néztem meg, mert borzalmasan utáltam a KAT-TUN-t és semmit nem akartam látni/hallani amihez közük volt, de mivel ezt azóta már bőven kinőttem így első körben egyébként Kyouhei tetszett a legjobban, aztán szépen végigmentem az összes srácon, de összességében nálam Oda Takenaga maradt végül a befutó. Hozta a számomra szokásos japán sorozat hangulatot, a képtelen eseményeken keresztül a nagy életbölcsességekig minden meg volt benne, néha kicsit kimondottan fárasztó volt, de egyébként kelleőn aranyos és érdekes ahhoz, hogy bármennyire is lefáraszt néha, azért végig akarja nézni az ember.
Összességében: Jópár évvel ezelőtt aránylag sok doramat néztem, viszont most már jóideje semmit úgyhogy jó volt megint visszacsöppenni ebbe a világba, habár számomra a HanaKimihez ez se ért fel, de aki szereti az élőszereplős anime/manga feldolgozásokat vagy a japán vígjátékokat azok szerintem bátran vállalják be ezt is, viszont ha valaki éppen csak ismerkedik a doramak világával annak nem biztos, hogy feltétlenül ezzel kéne kezdenie. (HanaKimi forever)
10 dolog amit utálok benned
1. évad: Tulajdonképpen ez itt is teljesen felesleges, mert sajnos csak ez az egy darab nyúlfarknyi szezon készült el belőle. Nem tudom, hogy csak azért mert egy rész 20 perces, vagy tényleg ennyire nagyon tetszett, de szinte ledaráltam az egészet. Elvileg anno leadták az Animaxen, ha látom biztos ki lettem volna akadva, hogy mi ez, és miért nem animéket adnak, de most annyira imádtam, bár amúgy is nagyon szeretem az ilyen gimis dolgokat, tulajdonképpen szerintem lélekben még mindig ott csücsülök a mi régi iskolánkban. Az összes szereplőt nagyon kedveltem, de nálam Cameron volt az abszolút befutó, annyira aranyos. Viszont ez a függő vég borzalmas, még úgy is, hogy elolvastam mi lett volna várható a második évadban.
Összességében: Egy nagyon szórakoztató, gyorsan ledarálható sorozat, a névrokon filmjét nem tudom, hogy láttam-e, úgyhogy fogalmam sincs, hogy van-e hasonlóság, vagy egyeltalán közük-e egymáshoz, de aki szereti az ilyen sorozatokat, vagy a tinivígjátékokat, azoknak bátran ajánlom.
Ezek lettek volna az én kiválaszottaim. Igazából ahogy keresgéltem őket még elég sokat találtam amiket szívesen megnéznék, úgyhogy ki tudja, talán még az is elképzelhető, hogy lesznek még sorozatos bejegyzések.
2. évad: Ez még az első évadnál is jobban bejött, bár szokásomhoz képest borzalmasan lassan haladtam vele. Van egy tipikus elképzelésem ami elég idealizált a vámpírokról és a boszorkányról (de nem, egyikőjük sem csillogna), ha azt veszem alapul, hogy szerintem milyenek lennének nem tudnám eldönteni, hogy melyiküket kedvelem jobban (vagy sőt, hogy én mi szeretnék lenni) de ahogy itt tálalták egyértelműen a boszorkákkal szimpatizáltam inkább. Minden nagyon de nagyon tetszett, kivéve valamelyik részben amikor akkora sokkot kaptam egy bizonyos testrészről, hogy az a jelenet szerintem örökre beleégett a retinámba. "John Clare"-el pedig már az első epizódoktól kezdve nagyon szimpatizáltam, de most már ki is merem jelenteni, hogy ő a legkedvencebb szereplőm.
3. évad: Az első kettő se volt semmi hangulatteremtésben és izgalomban, de kétségkívül ez vitte a prímet. Kimondottan örültem neki amikor végre megjelent Dr Jekyll, nagyon nem így képzeltem, de mondhatni kellemeset csalódtam. Nem is tudom igazából mit írjak, hogy ne spoilerezzek, nagyon izgalmas évadra sikerült, habár lassan haladtam vele, de kedvenc lett, a vége és sok más jelenet is nagyon szívbemarkoló, érdekes és szomorú befejezés, méltán illett egy ilyen kimondottan komor sorozathoz. Mivel jobban szeretem a rövidebb dolgokat, így ilyen szempontból nem bánom, hogy a 3. évadnál vége lett, viszont másrészről kíváncsi lettem volna még, hogy mit tudtak volna belőle kihozni az alkotók, annyi potenciál maradt még benne, amit sajnálok.
Összességében: Azt hiszem bátran merem ajánlani azoknak akik nem riadnak vissza a kissé groteszk dolgoktól, valamint kedvelik az 1800-as évek beli Londont, a vámpírokat, boszorkányokat és egyéb fantázia/természetfeletti lényeket, és vágynak egy -szerintem- igazán egyedi, és nagyon erős hangulatú sorozatra, ami még sokáig nem ereszt.
My Mad Fat Diary
1 évad: Az első rész végeztével esküszöm lehangoltabb lettem, mint a 3 évadnyi Londoni rémtörténetek után összességében, pedig pont azért választottam ezt második megnézendőnek, mert a Snittes főképe alapján elég mókásnak tűnt, ráadásul pedig már majdnem egy éve a várólistámon volt, és még csak nem is hosszú, viszont miután túllendültünk az első epizódon, aránylag sikeresen beválltotta a hozzá fűzött reményeimet és pikk-pakk elrepült az a 6 rész.
2. évad: Már az elsőnél megfogadtam, hogy figyelem kívül fogom hagyni a dráma részt, nem különösebben fognak tehát foglalkoztatni Rae vagy akárki más személyesebb gondjai, amúgy is a kitalált karakterekhez fűződő empátiam mostanában igencsak a béka feneke alatt van, így ezt az évadot is végig nagyon élveztem. Pár részt Áronnal együtt néztünk, és hiába nem akarta beismerni, szerintem azért neki is tetszett, és azt kell mondjam, hogy úgy érzem, hogy kimondottan sokat segítettek nekem is ezek a részek, eléggé hasonló hangulata van szerintem, mint az első évadnak, de ha választanom kéne, akkor ez még sokkal jobban tetszett, több minden történt benne, és sokkal érdekesebb is volt.
3. évad: Először komolyan nem értem ezt már minek kellett leforgatni, főleg, hogy csak 3 rész volt az egészre. Az első két évadban amennyire szemet tudtam hunyni Rae hülyeségei felett, itt már csak egyre jobban idegesített az egész. Órákba tellett végignéznem a 45 perces részeket annyira erőltetettek és semmi értelmük nem volt már, viszont ennek ellenére végül is tetszett a lezárása, csak hamarabb is megoldhatták volna.
Összességében: Mindent összevetve egy aranyos sorozat volt szerintem, hol szomorú, hol depis, hol vidám, és ha el tudunk tekinteni attól az unalmas sémától, hogy kb az egész arra épül, hogy Minden szuper → Rae elcseszik valamit → Minden borzalmas → Rae helyrehozza → Minden szuper → Rae újra elcseszik valamit → és így tovább, akkor bárkinek ajánlom aki valami nehezebb életszakaszán megy keresztül bármi miatt, mert szinte mindenféle problémát érintenek benne, lehet belőle tanulni, és nagy igazságokat is találni, de csak sima kikapcsolódásnak is tökéletes lehet pár délutánra, ha kifogytunk a tini vígjátékokból. A szereplők viszont néha baromi idegesítőek, de hamar meg lehet nekik bocsájtani.
Hölgyek öröme
Mielőtt bármelyik évadba is belevágnánk, hagy jegyezzem meg, hogy szerintem eddig ez a legidiótább magyar cím amit valaha is hallottam, főleg, hogy biztos velem van a baj, de nekem erről tök más jutna eszembe...
1. évad: Kellemesen lassú sorozat, a ruhák pedig valami eszméletlenek, a cselekmény egész tetszetős, viszont a legtöbb szereplő nekem olyan semmilyen, talán 2-3 van akikkel szimpatizálok. Kimondottan örülök neki, hogy ez is az 1800-as évekbeli Angliában játszódik, de a Londoni rémtörténetekkel ellentétben itt még véletlenül se nagyon kell vérengzésre vagy egyéb szörnyűségre számítanunk, jól esik elmerülni ebben az aránylag nyugalomban, viszont a szerelmi szál nekem kicsit erőltetett, olyan szappanopera feelingem lesz tőle, de mindent összevetve egyébként egyenlőre tetszik maga a sorozat, nagyon szívesen ellátogatnék ebbe a korba vásárlóként és eladóként egyaránt.
2. évad: Az első évaddal amennyire meg voltam elégedve, a másodiknak azt hittem már sosem érek a végére, sőt tulajdonképpen szerintem ha nem azért kezdtem volna bele, mert megfogadtam, hogy még az idén megnézek 5 sorozatot, és nem sűrgetett volna a határidő, akkor talán hagyom is a fenébe. Magában egyébként nem rossz, amiket fentebb írtam még a nagyja mindig igaz, viszont egyszerűen a főszereplő, Denis, annyira irritál és idegesít, hogy legszívesebben monitoron keresztül megütném, pedig nem is vagyok aggresszív típus, de ez a mindig mindent jól csinálok, mindig minden sikerül, engem mindenki szeret, olyan marha okos vagyok, mindig mindenhol ott vagyok, mert egy mindenlében kanál vagyok, stb dolgokkal engem a világból is ki lehetne kergetni, brrr~
Összességében: Az openinget utáltam, ami annyira nem nagy baj, de a főszereplőt is utáltam, ami már annál inkább, viszont amikor éppen nem volt jelenete akkor tényleg olyan kis nyugodt, ellazítós sorozat, úgyhogy szerintem ha valaki szeret klasszikusokat olvasni, vagy esetleg pont volt szerencséje ennek az alapjául szolgáló műhöz, az biztosan élvezni fogja, de aki akcióra, izgalmakra és netalántán vérengzésre vágyna, az jó messzire kerülje el, nekem amúgy feltett szándékom megnézetni majd a mamámmal, mert biztos vagyok benne, hogy neki nagyon fog tetszeni.
Yamato Nadeshiko Shichi Henge
1. évad: Az animét anno elkezdtem nézni, de nem jutottam vele nagyon messzire, a mangához pedig egyeltalán nem volt szerencsém, így aránylag mindenféle elvárás nélkül kezdtem bele ebbe a doramaba. Valószínűleg régen azért nem néztem meg, mert borzalmasan utáltam a KAT-TUN-t és semmit nem akartam látni/hallani amihez közük volt, de mivel ezt azóta már bőven kinőttem így első körben egyébként Kyouhei tetszett a legjobban, aztán szépen végigmentem az összes srácon, de összességében nálam Oda Takenaga maradt végül a befutó. Hozta a számomra szokásos japán sorozat hangulatot, a képtelen eseményeken keresztül a nagy életbölcsességekig minden meg volt benne, néha kicsit kimondottan fárasztó volt, de egyébként kelleőn aranyos és érdekes ahhoz, hogy bármennyire is lefáraszt néha, azért végig akarja nézni az ember.
Összességében: Jópár évvel ezelőtt aránylag sok doramat néztem, viszont most már jóideje semmit úgyhogy jó volt megint visszacsöppenni ebbe a világba, habár számomra a HanaKimihez ez se ért fel, de aki szereti az élőszereplős anime/manga feldolgozásokat vagy a japán vígjátékokat azok szerintem bátran vállalják be ezt is, viszont ha valaki éppen csak ismerkedik a doramak világával annak nem biztos, hogy feltétlenül ezzel kéne kezdenie. (HanaKimi forever)
10 dolog amit utálok benned
1. évad: Tulajdonképpen ez itt is teljesen felesleges, mert sajnos csak ez az egy darab nyúlfarknyi szezon készült el belőle. Nem tudom, hogy csak azért mert egy rész 20 perces, vagy tényleg ennyire nagyon tetszett, de szinte ledaráltam az egészet. Elvileg anno leadták az Animaxen, ha látom biztos ki lettem volna akadva, hogy mi ez, és miért nem animéket adnak, de most annyira imádtam, bár amúgy is nagyon szeretem az ilyen gimis dolgokat, tulajdonképpen szerintem lélekben még mindig ott csücsülök a mi régi iskolánkban. Az összes szereplőt nagyon kedveltem, de nálam Cameron volt az abszolút befutó, annyira aranyos. Viszont ez a függő vég borzalmas, még úgy is, hogy elolvastam mi lett volna várható a második évadban.
Összességében: Egy nagyon szórakoztató, gyorsan ledarálható sorozat, a névrokon filmjét nem tudom, hogy láttam-e, úgyhogy fogalmam sincs, hogy van-e hasonlóság, vagy egyeltalán közük-e egymáshoz, de aki szereti az ilyen sorozatokat, vagy a tinivígjátékokat, azoknak bátran ajánlom.
Ezek lettek volna az én kiválaszottaim. Igazából ahogy keresgéltem őket még elég sokat találtam amiket szívesen megnéznék, úgyhogy ki tudja, talán még az is elképzelhető, hogy lesznek még sorozatos bejegyzések.
0 megjegyzés