sweet memories 2

március 15, 2016

ParaParaaa! Mostanában ez már nem újdonság senkinek aki jár conokra vagy egy kicsit is érdeklődik a japán kultúra iránt. Viszont én akárhogy is töröm a buksim nem jut eszembe hogyan ismerkedtem meg ezzel a tánccal. Arra emlékszem, hogy az AnimeStarsba egyszer volt róla egy cikk, de akkor már tudtunk róla, és több-kevesebb sikerrel műveltük is. Hetedikbe (2007) Ichivel japán iskolás lányoknak öltöztünk be, és ahhoz az egyhez amit ismertünk még passzolt is volna, ötletként fel is merült, hogy eltáncolhatnánk, de aztán nem mertük.


Erről van szó egyébként, és nekem külön öröm, hogy ez még az eredeti feltöltés, tehát majdnem 10 évvel ezelőtt pontosan erről a videóról tanultunk.

Nekem egyébként nagyon megtetszett ezt a táncstílus, amúgy is szerettem régen kalimpálni, így nem telt sok időbe, hogy belefussak a Hinoi Teambe. Tőlük tanultuk a legtöbbet, konkrétabban pl ezeket: Super euro flash, Sticky Tricky and Bang, Play with the numbers, Night of fire. Így ennyi idősen kicsit már nekem is mókásnak tűnik, de anno általánosban annyira imádtam. Gimiben aztán már nem csináltuk, mégis a mai napig emlékszünk mindegyikre, néha ha nagyon unatkozom mostanában is elkezdem csak úgy random valamelyiket hadonászni. 

Voltak persze olyanok is amiket akármennyire is szerettem volna, sehogyse bírtam megtanulni, pl ez. Volt amikor nagyjából összejött, de a legtöbbször csak a szokásosnál is jobban össze-vissza kapálóztam, nagyon zavaró ez a sok kamerakép váltás szerintem.

A legnagyobb kedvencem egyébként a Techpara volt, de az sajnos már nincs fent sehol, legalábbis én nem találom, viszont anno hálisten letöltöttem. A zenéjére pedig élmény volt Rémmetrót olvasni, azóta akárhányszor csak meghallom belőle valamelyik számot annyira az van előttem, hogy szép tavaszi napon hazaérek suliból, ledobom a cuccom, manga a kézbe, lábak fel az asztal, hátradőlünk és ezekre a számokra egész délután olvasunk. (Seiya-san ♥)

Szerintem akármennyire mókás, ha találnék még valami olyat ami tetszik simán nekiállnék betanulni most is, főleg ha az techpara lenne, azokat valahogy komolyabbnak érzem, érdekes amúgy ha beírom youtube-ra a legtöbb csak hobbi paraparás feltöltés, régen mi is párszor felvettük Ichivel amit csináltunk, valahol még biztosan megvan, emlékszem az egyiknél bevágtam a könyököm a szekrénybe. (auu)

Tulajdonképpen szeretem az olyan emlékeimet amiknél talán kicsit pirulnom kéne amikor elmesélem valakinek, hogy úristen, ilyeneket is csináltam, de valahogy ezektől érzem úgy, hogy igazából éltem és azt tettem amit akkor szerettem volna, a parapara pedig pont ilyen. Akárhányszor olyannak mutattam aki nem rajongott a japán dolgokért legjobb esetben is csak értelmetlenül bámultak rám. Mindenesetre szerintem ha ti még nem tettétek tanuljatok meg egyet, nagyon poén tud lenni amikor szinkronban kalimpáltok a zenére a videón szereplő emberkékkel.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe