2.34
augusztus 20, 2017
☯ Hétfőn majdnem egész délelőtt Pinteresteztem. Igazából annyira nem szeretem azt az oldalt, mert a DIY cuccok negyedét hülyeségnek tartom, negyedét "megcsinálhatatlannak", vagyis addig jól néz ki amíg le van fotózva, de utána értelme nem sok van, negyedét borzalmasan drágának és időpocsékolásnak, és csak az utolsó negyedet használhatónak és ötletesnek. Ezeket próbáltam most összeszedni nagyjából otthon és rendszerezés témában, találtam is egész jókat, úgyhogy majd szeretnék megint ilyen DIY bejegyzéseket is csinálni. Aztán pedig jelentem ha minden igaz, végeztem a blog renoválásával. Volt néhány bejegyzés amit nem tudtam ehhez a sablonhoz passzolóan megcsinálni, a 2014-esekhez pedig egyeltalán hozzá se nyúltam, mert azokba nincs szívem belepiszkálni, néhány bejegyzésnél, pl az animéseknél pedig sehogy se tudtam lecserélni a képeket jogtisztára, de a többivel kész vagyok. El se hiszem. Ez után ki is mentem olvasni, a könyvet is befejeztem, úgyhogy produktív napom volt ilyen szempontból, majd este még elmentünk Verával egy újabb falu körre.
☯ Ahh kedden elaludtam, 9 után keltem, ami nálam már nagyon későinek számít, úgyhogy azon kívül, hogy megírtam az aznapi bejegyzést és kiolvastam egy könyvet, az égvilágon semmi mást nem csináltam. Ja, meg este kijött apa félöcsivel mert kellett neki a személyim és a lakcímkártyám, aztán itt maradtak kicsit cicázni, meg elkezdtem nézni egy filmet, de túl hosszú volt (majdnem 3 órás), ráadásul para dolgok is történtek közbe, úgyhogy még csak befejezni se bírtam.
☯ Szerdán pizzát sütöttünk, aztán rendet raktam a gépen, mert már csak 7GB- volt a C meghajtón, most is csak 28-at sikerült csinálnom, de legalább több, mint a semmi, aztán kimentem olvasni, kb egy órán múlt, hogy nem tudtam kint befejezni a könyvem, úgy nem szeretem ha ilyen kevéssel kell félbe hagynom, de jött apa és alá kellett írnom pár papírt, közbe papáék meg elmentek az albérlőkhöz, és el akarnak költözni. Kicsit szomorú vagyok, olyan nehéz tisztességes embereket találni és nem nagyon akarom újra kezdeni a keresést, de hát ez van. Mama azt mondta, hogy ő úgy vette ki a szavából, hogy szétmentek a barátnőjével, tök durva, kb a 70-es években épülhetett a tömb, és eddig az összes pár szétment/elvált akik ott laktak, és már csak azért is tök érdekes, mert ez a 13. lakás az épületben. #nemvagyokbabonás A legközelebbi hírdetésbe oda kéne írnom, hogy hosszútávra kiadó papoknak és apácáknak. Aztán meg megnéztem egy filmet.
☯ Csütörtökön megint Mercédesznél voltam, megbeszéltük, hogy a következő időpontra nem én fogok menni hanem a papa, csak ő még nem tud róla, úgyhogy majd megjátszom, hogy engem visz el, de őt fogom beküldeni, mert nagyon ráfér egy kis beszélgetés. Aztán Verával angoloztunk délután, meg beültetett a kocsijába este, hogy vezessek. Annak ellenére, hogy nagyon szeretnék jogosítványt, borzalmasan félek a volán mögé ülni, és most is nagyon rossz volt, annyira megijedtem amikor elindult az autó, és egyszerűen nem tudtam bemérni, hogy rendesen az úton megyek-e, ha meg valaki jött volna szemből, szerintem sírva is fakadok, nem mentem 100 méternél többet, de borzalmas volt így teljesen első vezetési élménynek.
☯ Pénteken átmentem Áronhoz estse fele, megint rendeltünk pizzát meg krumplit, aztán streamet néztünk, meg egy filmet is, majd én hajnal fél3-kor felkeltem az ébresztőjére amit elfelejtett kikapcsolni, úgyhogy amíg tartott néztem a streamet amit elkezdtünk, aztán amíg be nem aludtam újra, a telefonnal bűvészkedtem, megpróbáltam rá csinálni több helyet, meg leszedtem pár alkalmazást kipróbálni.
☯ Szombaton újra loloztunk... valahogy lett hozzá kicsit kedvem, meg Áronéknál legalább jó a net. Egy csomóan tök örültek neki, hogy visszajöttem, nagyon sokan rámírtak, de igazából nem mentem vissza, itthonról szerintem továbbra se fogok játszani (bár Xayah nagyon hiányozni fog), nincs is fent már a gépemen, és nem is szeretném visszarakni, talán majd egyszer. Aztán a késő délután már egy katasztrófa volt. Áronnak eddig ebben a hónapban már 3× változott meg a beosztása, mert mindenki nyaralt, valaki fel is mondott, stb~ egész végig ő gürizett mindenki helyett, épp hogy elhagytuk a hónap közepét és már most több, mint 200 órája van, a legújabb beosztást a hét elején kapta meg, az úgy nézett ki, hogy péntek-szombat-vasárnap otthon lesz, a hétfő pedig még mindenkinek kérdőjel volt, de gyorsan meg is kérte a főnökét, hogy ha lehet akkor estére ossza be, szóval azért mentem fel most, mert lett volna egy csomó időnk együtt, erre a "kedves" főnöke olyan délután 5 körül találta ki, hogy nem vette észre, hogy senkit nem oszott be mára, és be akarta rángatni Áront reggel 7-re 24 órázni. Teljesen ki volt bukva, mert nem akart bemenni, de muszáj, de engem se akart itt hagyni, úgyhogy ott agyaltunk az egész családjával, hogy mit találjunk ki neki, hogy nem tud bemenni, aztán arra jutottunk, hogy azért, mert lent vagyunk egy ismerősünknél Orosházán. (Tényleg van ott egy barátunk, és hirtelen nem találtunk olyan helyet ahonnan nagyon macerás lenne bejutni Kelenföldre) Megírta neki, hogy meghívott minket egy bulira vasánapra, és most lent vagyunk, erre ilyet ír a főnöke, hogy akkor nem kéne lassan visszaindulni? Én olyan mérges lettem, hogy megmondtam Áronnak, hogy be ne merjen menni, ne hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle, főleg, hogy ez nem is az első eset, úgyhogy végül 24 órázni nem ment be.
☯ De ma be kellett neki estére, úgyhogy jöhettem haza, és nagyon mérges vagyok.
☯ Szóval heti zene nincs, de egész alakul az Instagrammom, most már rendesen oda fotózok képeket, nem utólag töltögetek fel minden félét, úgyhogy kuksizzatok be ^^ katt

0 megjegyzés