日曜日 2.14

április 02, 2017


☯ Hétfőn kezdődött meg a 9-10.-es anyag ismétlésnek a hete. A görögöket meg a rómaiakat még mindig elég sok mindenbe keverem (meg nem is érdekel őszintén) szóval ahelyett, hogy a neveket meg évszámokat próbálnám kétségbeesetten bemagolni, inkább az eseményeket próbálom valami logikai összefüggésbe megtanulni, mert ha fel tudom ismerni a dolgokat, vagy ki tudom őket fejteni, akkor azért mert a név meg az évszám kimarad csak nem vesztek majd annyi pontot, mintha az alap sztorit se tudnám leírni vagy beazonosítani, hogy miről van szó. (vagy legalábbis próbálom ezzel nyugtatni magam)


☯ Meg imvun is olyan jó volt megint, hosszú idő után Kazuval is összefutottunk, és igaz, hogy én tavaly valamiért megharagudtam rá, de már nem is emlékszem az okára, és jól esett vele beszélgetni.
☯ Kedden átjöttek Gyöngyikéék egy nem túl jó hírrel, most derült ki, hogy az a nő aki csinálta volna a koszorúslány ruhánkat nem kapott anyagot vagy mi, így lemondta a megrendelést, szóval most össze-vissza mászkáltak a környéken, hogy ki tudna még májusig 6 emberre összedobni valamit, de egyenlőre úgy tűnik, hogy találtak, bár maga a ruha kicsit másabb lesz, de a kép alapján az is szépnek tűnik.
☯ Oh és aznap fejeztem be a 30 napos kar kihívást is. A végén ez a 9×4 meg 10×4 már elég kemény volt, de most nem akarok róla különösebben írogatni, mert ha minden mást is végigszerencsétlenkedtem amiket a múltkori bejegyzésbe említettem, akkor úgy is lesz majd róla külön poszt.
☯ Szerdán voltam Veráéknál, hogy mérjenek le az új koszorúslány ruhához, meg aztán még maradtam is egy jó darabig, ez az óraállítás annyira szaaar.
☯ Csütörtökön megcsináltam végre valamit amit már vagy 1000 éve kitaláltam, csak sose volt kedvem nekiállni, de egyenlőre nem akarom leírni, hogy mi az, mert pár hét múlva lesz róla egy külön bejegyzés.
☯ Pénteken Mercédesznél voltam délelőtt, aztán mehettem volna apáékkal 4D-s ultrahangra megnézni az új gyereküket, de összevesztünk, meg amúgy se volt kedvem, és a fejem is megint borzalmasan fájt, úgyhogy egész nap csak feküdtem, ráadásul net se volt mert kigyulladt valami vezeték, szóval kimondottan baromi szar nap volt. Egyébként még mondani is akartam, hogy amióta minden nap megiszok egy üveg vizet, meg párna nélkül alszok és súlyzózok nem is fájt, elképzelhető, hogy a súlyzónak, vagy legalábbis valami féle folyamatos eddzésnek lehetett hozzá köze.
☯ Szombaton is még fájt kicsit, de már nem annyira, délután pedig Ernőéknél voltunk kajálni, mert Ricsinek meg az új unokatesómnak, Bercelnek is pár napja volt a névnapja, szóval hamiztunk meg ilyenek. De olyan jól esett végre csinosan felöltözni, hogy majdnem el is késtünk mert hihetetlen nagy vágyat éreztem új profilképet csinálni végre fb-re khm....
☯ Ma papával megint voltunk kicsit sétálni délután, bejártunk pár utcát ahol már évek óta nem voltunk, ő találkozott is egy rakás ismerőssel, 2 néni félével meg is állt beszélgetni, akik megkérdeztek, hogy az itteni általános iskolába járok-e... No mindegy, végül is már megszoktam, aztán pedig elkezdtem a 30 napos lábas dolgaimat is amit a múltkor írtam. Gondoltam kezdem a jó kis nyugis fél órás szobabicóval, hát az 5 perc bemelegítés után úgy borultam le róla, mint aki lefutotta a maratont, így végül egy nap után arra jutottam, hogy egyenlőre a gugolás tűnik a legegyszerűbbnek, pedig azt hittem fordítva lesz, de a végéig még gondolom vagy 600× fogok véleményt változtatni.
☯ Áronnak pedig amúgy ma van a névnapja ♥
☯ A heti zene, mivel már úgy is április van egy kis ilyen izé, nem tudom nem értek a műfajokhoz, trance-nak van írva, szóval biztos az, a lényeg, hogy az ilyesmi számoktól, meg mint a nightcore is, mindig olyan jó kedvem és nyárias hangulatom lesz, szóval gondoltam aktuális és remélem nektek is ^^

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe